Szaporodás a simicskázás után – már két újságja van Szombathelynek

  • Kupi Györgyi
  • 2013. június 1.

Kis-Magyarország

Már a bíróság tárgyalja, jogosan bontott-e szerződést a simicskázó hirdetést közlő önkormányzati lappal a fenntartó. Bár az újságot továbbra is kiadó cég nyerhet a perben, a helyhatóságnak ma már egy másik – lojális – lapja is van.

„Pozitív üzeneteket közvetítsen” – ez volt a város legfőbb igénye a Vas megyei székhely legújabb lapjával, a Szombathelyi 7-tel szemben az idei alapításkor. Mindez akkor derült ki, amikor kedden Puskás Tivadar polgármester (KDNP) sajtóreggeli keretében mutatta be a lapot. Az orgánumot azt követően hozták létre, miután egy politikai hirdetés után azonnali hatállyal bontotta fel a szerződést az önkormányzat korábbi lapjával, a Savaria Fórummal (Safó) tavaly november végén. (Az esetről részletesen beszámoltunk korábbi cikkünkben.) Mivel a Safó továbbra is megjelenik, így jelenleg két olyan újság olvasható Szombathelyen, amely a város címerét és az „önkormányzati” megjelölést a fejlécében viseli.

Címlapon Orbán
A Szombathelyi 7 immár a hetedik számánál tart: az újságban láthatóan szerepel fideszes „üzenet”, például az egyik szám Orbán Viktor Jákon mondott szavait (imádkozni és dolgozni) tűzte a címlapjára. A legutóbbi számban maga a polgármester publikált cikket, melyben az új lapot dicsérte. Egyébként az újság viszonylag visszafogott, nem uralja a politika, és azok a hírek, amelyek itt megjelennek, más helyi médiumokban is ott vannak, városi apró-cseprők a csatornázástól a színházi premierig.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

A hetilap 34 ezer példányban jelenik meg, a városi televíziót is működtető Szombathelyi Médiacentrum Nonprofit Kft. kiadásában. A cégtől megtudtuk: a lap önkormányzati támogatása nagyjából a nyomdaköltséget fedezi, ami évi 18-19 millió forint, ezenkívül még hirdetésekből van bevétel. Az újságot a Szombathelyi Televízió munkatársai írják, és a szerkesztők is zömmel a körükből kerülnek ki, így a tartalom előállítása olcsóbb, mint külön stábbal lenne.

Hogy a Savaria Fórummal mi volt a baj – azon kívül, hogy „nem volt elég pozitív”, és a város volt szocialista alpolgármesteréhez (Czeglédy Csabához, a jelenlegi frakcióvezetőhöz – K. Gy.) köthető cég adja ki – nem derült ki. Pedig baj lehetett vele, mert folyton fogást keresett rajta a Fidesz-frakció. (Egyszer például olyan levelet is kaptak, hogy küldjék be a nyomda előtt olvasásra a lapot a városházára. Ez azonban nem történt meg – K. Gy.) Végül a szerződés felmondására a helyi MSZP által feladott hirdetés adott okot („Orbán és Simicska szétlopja az országot!”) – hogy a lépés mennyire volt jogszerű, azt hamarosan bíróság mondja ki, ugyanis a szerződésbontás után a Promed beperelte a várost.

Bírósági tárgyalás
A nemrégiben tartott első tárgyalási napon a Promed kérte, hogy a bíróság állítsa vissza az eredeti szerződést. Indoklásul azt hozták fel, hogy sem a szerződés, sem a jogszabályok nem tették lehetővé a szerződés azonnali felmondását (lásd Ez dönthet a bíróságon című keretes írásunkat). Az önkormányzat ügyvédje szerint viszont megsértették az önkormányzat érdekeit (amit a szerződés szerint kötelesek lettek volna szem előtt tartani), azzal hogy bűncselekményt megvalósító tartalmat tettek közzé. A cég szerint ugyanakkor nem ők, hanem az MSZP tette közzé a hirdetést, amelynek tartalmáért a vállalkozás nem felel. Ügyvédjük, dr. Szendrő-Németh Tamás ezt még azzal toldotta meg, hogy a hirdetés miatt nem indult az MSZP ellen büntetőeljárás, így az sem bizonyított, hogy az bűncselekményt valósít meg. A tárgyaláson egyelőre nem született ítélet.

A bűnös hirdetés

A bűnös hirdetés

 


A Promed továbbra is kiadja a lapot hetente, annak reményében, hogy ezt végül majd nem a saját költségére teszi. A város korábban évi harmincötmillió forint támogatást adott a cégnek a lap megjelentetéséért, amit négy részletben folyósítottak az újságnak. Időarányosan eddig ennek negyede (cirka 8 millió forint) esett ki az újság bevételéből – amely Roznár Gyöngyi lapigazgató szavai szerint – „súlyosan érinti a kiadót”.

Ez dönthet a bíróságon
A szerződést felbontó kormánypárti előterjesztés hivatkozott a 2010. évi CLXXXV., a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 32. paragrafusának 3. pontjára, amely kimondja: „Választási kampányidőszakon kívül politikai hirdetés kizárólag már elrendelt népszavazással összefüggésben közölhető” a médiaszolgáltatásban. Ezzel az érveléssel az a probléma, hogy nem vonatkozik nyomtatott sajtótermékre, mivel az nem minősül médiaszolgáltatónak (rádió, tévé). Másrészt az előterjesztés hivatkozott a 2010. évi CIV., a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényre, amely valóban kimondja 4. paragrafusában, hogy a sajtótermék „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Csakhogy egy önkormányzat nem hivatott megvédeni mások személyi jogait, főképp nem akkor, ha az illető közszereplő, akinek több mindent kell eltűrnie a nyilvánosság előtt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.