Szobaillatosítóként árulták a herbált

Kis-Magyarország

Évekig árult kábító hatású növénytörmeléket egy makói házaspár szobaillatosítóként, füstölőként. Kifüggesztett nyitvatartási idejük volt, hirdettek a Facebookon, akcióztak. A rendőrök többször tartottak ott házkutatást, és végül 2015 márciusában kábítószernek minősülő anyagot is találtak náluk. A Szegedi Ítélőtábla előtt a vádlottak azzal védekeztek, hogy azt a holmit nem akarták eladni, csak „birtokolták”.

„Figyelem! Újra nyitva. Nyitva tartás ma 19 óráig. Holnaptól reggel 6-tól este 8-ig. Az általunk árusított szobaillatosítók nem tartalmaznak olyan hatóanyagot, mely kábítószernek vagy pszichoaktív anyagnak minősülne. (…) Nem rendeltetésszerű használatért felelősséget nem vállalunk. Kizárólag 18 év feletti személyek kerülnek kiszolgálásra. Üdv: büntetlen élvezet. SZILVI”.

Ez a bejegyzés 2015. március 21-én jelent meg a Facebookon, szűkebb ismerősi körben. Aztán több más csoportban osztotta meg figyelmeztetésül egy kétségbeesett apa, akinek a lánya ilyen szobaillatosítót szívott. Három nappal később a rendőrök ismét – már negyedszer – átkutatták a makói D. család házát. A lefoglalt anyagok között ezúttal volt olyan, amely kábítószernek, illetve új pszichoaktív szernek minősül.

A.-né és D. A. ellen büntetőeljárás indult, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A Szegedi Törvényszék bizonyítottnak látta a vádat, így tavaly júliusban az elsőrendű vádlott D. A.-nét 6 év fegyházra, a másodrendű vádlott D. A.-t 6 év börtönre és a bűnügyi költség megfizetésére ítélte. A vádlottak fellebbeztek. D.-éket sokan ismerik Makón, a férj a piacon szokott árulni, legális dolgokat.

A Szegedi Ítélőtábla pénteki tárgyalására ő jött el, fia kíséretében. Nem járultak hozzá, hogy kép- vagy hangfelvétel készüljön róluk. Benedek Tibor bíró tanácsa azt a kérésüket elutasította, hogy a megromlott egészségű másodrendű vádlott börtöntűrő képességét szakértő vizsgálja meg.

A házaspár védője, Fedor Tamás ügyvéd azt kérte, hogy az elsőrendű vádlottat legföljebb a kábítószer birtoklásáért ítéljék el, a másodrendű vádlottat pedig mentsék fel ez alól is; ne minősüljön bűnszövetségnek, amit tettek, illetve enyhítsék mindkettejük büntetését. Úgy érvelt, hogy az elsőfokú ítéletben a törvényszék a tényekből hibás következtetéseket vont le. Ez a házaspár hosszú időn át, a nyilvánosság előtt árulta legálisan, szobaillatosítónak, füstölőnek a növénytörmeléket. Vigyáztak, ne vétsenek a törvény ellen. Közben rendszeresen ellenőrizték őket a hatóságok, „mint egy pékséget”, és nem találtak tiltott anyagot, egészen 2015 márciusáig. Az, hogy az a kábítószernek, új pszichoaktív szernek minősülő holmi is ki volt adagolva és csomagolva, még nem bizonyítja, hogy el is akarták adni.

Fedor Tamás szerint hiba volt figyelembe venni bizonyítékként azt az újságcikket, amely 2015. április 2-án jelent meg a delmagyar.hu-n. Ebben D. A. is nyilatkozott, többek között arról, hogy korábban őstermelő volt, most már rokkantnyugdíjas.

Az árut, amit kínál, csak kevesen használják szobaillatosításra, és mondták is már rá, hogy gyenge cucc, de mégis van hatása, mert amikor ő elszívott egy ilyen cigarettát, elmúlt az epegörcse.

Figyelik a C listát, hogy olyan anyagot ne áruljanak, ami azon szerepel, de ezt sűrűn frissítik. A vegyészeknek egyre kevesebb idejük van arra, hogy új anyagokat kísérletezzenek ki, nincs elég idő a kipróbálásra, ez a versenyfutás már veszélyes.

Az ügyvéd szerint azért nem számít, mit nyilatkozott akkor a vádlott, mert a cikkből is kiderül, hogy a makói kórház idegosztályán feküdt. Bár a tanúként meghallgatott újságíró – most a Narancs.hu tudósítója – a törvényszéken azt mondta, D. A. „összeszedetten” beszélt, egy ember szavahihetőségéről ilyenkor csak egy orvosnak lehet hitelt érdemlő véleménye.

A Szegedi Ítélőtábla végzése azonban helybenhagyta a törvényszék ítéletét, a 6-6 évet, és a vádlottaknak fizetniük kell 880 ezer forintot is, ez a bűnügyi költség.

Benedek Tibor bíró szerint a házaspár annyit biztosan tudott, hogy amit interneten rendelve, kisebb pakkokba kiadagolva 500 és 2000 forint közötti áron árult, mint „herbált”, füstölőt, szobaillatosítót, azt vevőik kábítószernek használják. Hiszen D.-ék mondták, hogy ők maguk is kipróbálták, cigarettának sodorva.

A tanúként meghallgatott személyek is beszámoltak arról, milyen hatással volt rájuk a szer: akadt, akinek több nap kimaradt, más paranoid tünetekről beszélt.

A védő érvelésével kapcsolatban a bíró azt mondta, igenis jó következtetéseket vont le a törvényszék, mert az ügy összes bizonyítékát együttesen kell értékelni. Így egyértelmű: az, hogy a család füstölőt árult, csak álca volt. 

Az ítélet kihirdetése után D. A. azt kérdezte, benyújthat-e kérelmet a börtönbüntetés kezdetének elhalasztására. Orvosi vizsgálatokra vár, csak ezeket most nem végzik el a koronavírus-járvány miatt. A bíró azt mondta, csak akkor lehet halasztást kérni, ha az elítélt élete közvetlen veszélyben van.

(Címlapképünkön: Az ügyvéd védőbeszéde a Szegedi Ítélőtáblán. A szerző felvétele)

 

Figyelmébe ajánljuk