Kis-Magyarország
A polgármester, de a jogvégzett jegyző sem engedte, hogy nyilvánosságot kapjon a testületi ülés
Lemondatná a DK a szolnoki választókerületi elnökét
Miskolczi László, aki egyben alpolgármester is, egyelőre ragaszkodik a poszthoz.
Korábbi helyettesétől kapott munkát a költségvetési csalás miatt elítélt fideszes polgármester
Tát Margit településfejlesztési feladatokat lát el Méhkeréken.
Rétvári-közeli alapítványhoz került egy váci épületegyüttes, amiből az önkormányzat közösségi teret csinált volna
Pár nappal a választás után. Megérte a kormánypárti politikus mellett kampányolni.
Hűlt helyét találtuk egy uniós forrásból „megvalósult” telephelynek Sarkadon
Segíteni akar a szolnoki önkormányzat a városszéli romákon, de ezzel inkább szegregál
Tönkreteheti a dunai látképet a Vácra tervezett Duna-híd
Újabb 700 millióval drágult a szolnoki színház felújítása
Lassan 6 milliárd forintnál tart a felújítás összköltsége, ami 4 milliárdról indult.
A fideszes jelölt melletti kiállásával törvényt sértett a mozgáskorlátozottak Békés megyei elnöke, ezért lemond
A ritka kivételek egyike: lett következménye annak, hogy egy civil szervezet vezetője a törvényi tiltás ellenére kiállt egy kormánypárti jelölt mellett.
Kilépett a Jobbikból a szolnoki képviselő, aki együtt akart működni az ellenzéki pártokkal
Galló György Péter korábban aláírt egy együttműködési megállapodást a többi párttal, a Jobbik ezért fel is függesztette.
Egy sarkadi idősotthonban is előre kitöltött szavazólapmintákat osztogattak
A Fidesz-KDNP lista és Kovács József helyi fideszes jelölt van beikszelve rajta.
Ellenzéki politikusokat minősítget kommentjeiben a siófoki tankerület vezetője
Orbán Viktor megsértette a választási eljárásról szóló törvényt Békéscsabán
Zárt körben kampányolt a miniszterelnök. Ám ezt a városháza udvarán tette, ami törvénysértő.