Tűzcsapok Helvécián, avagy "pontszerű akadályok" a járda közepén

  • narancs.hu
  • 2020. április 25.

Kis-Magyarország

Aligha véletlenül lett téma a Bács-Kiskun megyei Helvécián, hogy tűzcsap került a járda közepére. A polgármester kikéri magának a kritikát.

A Kecskeméthez közeli Helvécián tavaly ősz óta zajlik a járdaépítési program, amelyre pályázaton nyert pénzt a település. A jövő hét végéig kell befejezni a munkát.

A helyi közbeszéd első számú témája lett, hogy néhány tűzcsap a megépített járdák közepére került. Minderre már a község polgármestere, Balogh Károly is kénytelen volt reagálni Fb-oldalán. A község vezetője azt írta: „a tervezés során megengedett, hogy pontszerű akadályok legyenek egy járdán”. Egyben azzal próbálta nyugtatni a helyieket, hogy nem a végleges helyük a tűzcsapoknak a járda közepe – írja a kecskeméti kecsUp.hu.

Tényleg minden rendben van?

Ponthalmazszerű akadály

Fotó: kecsUP.hu

A független hírportál megkereste a polgármestert, aki mérgesnek tűnt a történtek miatt. Balogh Károly felsorolt több fejlesztést, amelyet az ő polgármestersége idején végeztek el Helvécián. Úgy látja, ő próbál jót tenni, segíteni az itt élőkön, ezért is idegesíti, hogy most a tűzcsapokról beszél mindenki a faluban. Ahogy mondta: többen a pálya széléről kiabálnak be.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.