52/10. Sven Regener

KOmplett

Már megint egy olyan szerző, aki érthetetlen módon nem lett mérhetetlenül népszerű nálunk. Csak szűk körben éltetik nálunk a hazájában ünnepelt szerzőt, és eddig egyetlen regényét jelentették csak meg magyarul, a Berlin Bluest. Persze Sven – szerintem – nem csupán mint író érdekes.

Alapvetően zenész ő, és fantasztikus férfi. Régebben – úgy 2004–2005 tájékán – még igen gyakran jártam lemezboltokba és hallgattam bele a CD-kbe, hogy csak úgy, első megtetszésre válasszam ki azt, ami érdekel. Így találtam rá egy kis zenei antikváriumban a Friedrichstrassén (azóta már bezárt) egy csomó Element of Crime-albumra. Biztosra mentem, először egy best of-ot szereztem be. Szív volt a borítóján, ez már közel állt giccsre szívesen hajló szívemhez, és az énekesnek olyan bús hangja volt, hogy abba bele kellett bolondulni. Két hétig más se szólt nálam aztán, majd az összes addigi lemezüket beszereztem. Mert nemcsak a zene volt elképesztő, hanem maga az énekes, Sven lobbantott lángra. Azok a dalszövegek!

Több mint két évig éltem a bűvöletükben, a német címmel ellátott verseim többnyire Element of Crime-dalszövegekből vett kiemelések. (A bejegyzés aktualitása, hogy épp most, márciusban játszotta századjára a Budapesti Kamaraszínház a könyvből készült színdarabot, aminek a dalbetéteit én magyarítottam. Azért nem írok fordítást, mert alaposan át kellett írni a szövegeket, vitt a zene is, de azért valami köze van az eredetihez.) Maga a Berlin Blues éppen a berlini fal leomlásának idején játszódik. Frank Lehmann (aki, mivel rögvest harminc lesz, immár Lehmann úrnak szólíttatik) téblábol Nyugat-Berlinben, a fal tőszomszédságában. Csapos egy haverja kocsmájában, kívülről nézve menthetetlenül haszontalan életet él. (Mindig imádtam az ilyen figurákat.) Aztán ezekbe a folyton-folyvást egyforma napokba berobban a szerelem, és a politika. (A regényből nagyszerű film is készült, nálunk sajnos nem mutatták be.) A könyvnek eddig – úgy tudom – két folytatása is megjelent, bár azok sikere az elsőéhez nem mérhetőek. Én ugyan nekifutottam a Neue Vahr Südnek is, de nem találtam olyan sodrónak és könnyednek, mint az első részt. Valószínűleg a többi olvasó sem, mert a folytatásokból már nem lett nemzetközi szenzáció.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép 2004-ben készült, a charlottenburgi kastély parkjában, véletlenül, azért ilyen remek a minősége. A másik Nagymesternő és én elég levedletten nézünk ki rajta, alaposan fel vagyunk rüffedve, és megvan a világról a véleményünk. De a kedvünk mindennek ellenére kirobbanó. Akkoriban gyakran játszottuk azt, hogy kirollereztünk a parkba, és lefeküdtünk úgy, mintha elájultunk volna. Általában csinos férfiak jöttek oda keltegetni minket. Eleinte mi játszottuk az eszméletlent, majd a legváratlanabb pillanatban felugrottunk, a rollerra pattantunk, és a képen látható kézmozdulattal nevettünk áldozatunkra. Mi ezt nagyon viccesnek tartottuk…

Persze mindehhez hozzátartozik, hogy Berlinben lenni (hosszabban időzni) tényleg egy fura lelkiállapottal párosul. Egy mindig változó, ám mindig erős érzéssel. És ennek a hangulatnak szép lenyomata a Berlin Blues. Hallgassunk hozzá aláfestésként Element of Crime-ot, és néha nézzünk rá Sven szép kis arcára. A hatás garantált.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.