52/10. Sven Regener

KOmplett

Már megint egy olyan szerző, aki érthetetlen módon nem lett mérhetetlenül népszerű nálunk. Csak szűk körben éltetik nálunk a hazájában ünnepelt szerzőt, és eddig egyetlen regényét jelentették csak meg magyarul, a Berlin Bluest. Persze Sven – szerintem – nem csupán mint író érdekes.

Alapvetően zenész ő, és fantasztikus férfi. Régebben – úgy 2004–2005 tájékán – még igen gyakran jártam lemezboltokba és hallgattam bele a CD-kbe, hogy csak úgy, első megtetszésre válasszam ki azt, ami érdekel. Így találtam rá egy kis zenei antikváriumban a Friedrichstrassén (azóta már bezárt) egy csomó Element of Crime-albumra. Biztosra mentem, először egy best of-ot szereztem be. Szív volt a borítóján, ez már közel állt giccsre szívesen hajló szívemhez, és az énekesnek olyan bús hangja volt, hogy abba bele kellett bolondulni. Két hétig más se szólt nálam aztán, majd az összes addigi lemezüket beszereztem. Mert nemcsak a zene volt elképesztő, hanem maga az énekes, Sven lobbantott lángra. Azok a dalszövegek!

Több mint két évig éltem a bűvöletükben, a német címmel ellátott verseim többnyire Element of Crime-dalszövegekből vett kiemelések. (A bejegyzés aktualitása, hogy épp most, márciusban játszotta századjára a Budapesti Kamaraszínház a könyvből készült színdarabot, aminek a dalbetéteit én magyarítottam. Azért nem írok fordítást, mert alaposan át kellett írni a szövegeket, vitt a zene is, de azért valami köze van az eredetihez.) Maga a Berlin Blues éppen a berlini fal leomlásának idején játszódik. Frank Lehmann (aki, mivel rögvest harminc lesz, immár Lehmann úrnak szólíttatik) téblábol Nyugat-Berlinben, a fal tőszomszédságában. Csapos egy haverja kocsmájában, kívülről nézve menthetetlenül haszontalan életet él. (Mindig imádtam az ilyen figurákat.) Aztán ezekbe a folyton-folyvást egyforma napokba berobban a szerelem, és a politika. (A regényből nagyszerű film is készült, nálunk sajnos nem mutatták be.) A könyvnek eddig – úgy tudom – két folytatása is megjelent, bár azok sikere az elsőéhez nem mérhetőek. Én ugyan nekifutottam a Neue Vahr Südnek is, de nem találtam olyan sodrónak és könnyednek, mint az első részt. Valószínűleg a többi olvasó sem, mert a folytatásokból már nem lett nemzetközi szenzáció.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép 2004-ben készült, a charlottenburgi kastély parkjában, véletlenül, azért ilyen remek a minősége. A másik Nagymesternő és én elég levedletten nézünk ki rajta, alaposan fel vagyunk rüffedve, és megvan a világról a véleményünk. De a kedvünk mindennek ellenére kirobbanó. Akkoriban gyakran játszottuk azt, hogy kirollereztünk a parkba, és lefeküdtünk úgy, mintha elájultunk volna. Általában csinos férfiak jöttek oda keltegetni minket. Eleinte mi játszottuk az eszméletlent, majd a legváratlanabb pillanatban felugrottunk, a rollerra pattantunk, és a képen látható kézmozdulattal nevettünk áldozatunkra. Mi ezt nagyon viccesnek tartottuk…

Persze mindehhez hozzátartozik, hogy Berlinben lenni (hosszabban időzni) tényleg egy fura lelkiállapottal párosul. Egy mindig változó, ám mindig erős érzéssel. És ennek a hangulatnak szép lenyomata a Berlin Blues. Hallgassunk hozzá aláfestésként Element of Crime-ot, és néha nézzünk rá Sven szép kis arcára. A hatás garantált.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.