Igazi jóízű lektűrök kerültek ki Pitigrilli keze alól, amik szerintem bőven túlmutatnak a puszta szórakozáson. Az írói játékok, az olvasók felé való gúnyos kikacsintások mestere ő, aki egyik botránybestsellert írta a másik után. (Érdekes, hogy a kispolgárok nagy kifigurázójaként mégis az igazi kispolgárok kedvence lett…)
Szeretem éles megjegyzéseit, anekdotikus regényépítését, idézhető, minden emberi gyengeségre lecsapó mondásait. (Egy helyütt már írtam róla, ott a szépség, azaz a külsőségek elemzésének tükrében:
Minden könyvét agyonjelöltem, mert kétoldalanként találhatunk nála egy-egy mellbevágó vagy kacagásra ingerlő megjegyzést. Nem válogatott, egyként kapott nála a darabszerző, a hírlapíró, a segédszínész, a szűz és a kokott. Először hízeleg az olvasónak, megnyeri klisékkel, sziporkákkal, aztán az egyik hős odavágja: „A szokatlan dolgok sosem tetszenek a közönségnek. Az tetszik, ami csupán látszatra eredeti, csak egy fokkal mászik feljebb, nagy óvatosan az újszerűség lépcsőzetén. Ha egyetlen ugrással a lépcső tetején terem, biztos, hogy fejest fog bukni. A közönség a régi, jól bevált receptek szerint összehabart kotyvalékot szereti, amit már ezerszer feltálaltak neki.” Pitigrilli cinizmusa leginkább ebben nyilvánul meg: kiszolgál, és közben jelzi (és néha a szövegből is kicsillan), hogy ez neki semmi, de ha nektek ez kell, kisujjból kirázom…
A képeket két regényhez készítettük. Az úszógumis pár napja készült, itt a horvátországi kis szigeten, ahol nyár végén időzöm egy művésztáborban.
Fotó: Legi
A Kokain egyik jelenete nagyon megragadt bennem. A szerető (mert mindig szerepelnek cinikus vagy éppen túltüzesedett szeretők a könyvekben) úszni tanítja a hölgy férjét. A férj remek tanítványnak bizonyul, ám a legnagyobb vágya az, hogy megtanulja, milyen az, amikor teljesen szabad, elengedett állapotban fekszik csupán a vízen. Egyik nap az úszásoktatásból egyedül érkezik vissza a szerető. A nő kérdi, hogy megtanult-e már a férje a vízen lebegni. A válasz egyszerű: igen. (És hamarosan kiderül a csattanó, hogy mindezt már vízihullaként teszi.) Én sosem szerettem csak úgy ringatózni, illetve sosem megyek nyílt vízbe úszógumi nélkül, amit az ismerőseim zöme roppant viccesnek talál. Nem távolodom el a parttól, beljebb már félek, ellenben a hullámok ölelését szeretem érezni. Ez az igazi lebegés, kár, hogy a halott férj nem az én példámat követte…
Fotó: Legi
A másik fotót A 18 karátos szűz ihlette – de voltaképpen mindegyik regényhez csodásan passzintható. A mondén nők képe ez, a bárokban üldögélőké, akiknek üres fecsegése vegyül az örökké részeg (vagy másnapos), mindenképpen világfájdalmas kávéházi muzsikusok zenéjével. A nőké, akik csábítanak, örök készenlétben tartják szolgai sorban lévő udvarlóikat. A képen ott a nő, a primadonna, a színésznő, akinek olyan tükör a világ (és főleg rajongói csillogó tekintete), melyben csak és kizárólag önmaga nagyszerűségét látja visszavillanni. A nő, akit a szerző szívesen nevez izzó idegzetűnek, szeszélyesnek, változékonynak, akinek már egy sóhaja is kegy, akinek minden gesztusa csupán leereszkedés. A nő, aki azért kiszámíthatatlan, mert alapvetően számító: a szeszély eszköz, amit bármikor átválthat: hisztériára vagy hízelkedésre. Az a nő, aki csupán a képzeletben és a hasonlóan szórakoztató regényekben él…
