52/37. Pitigrilli

KOmplett

A régebbi korok szórakoztató szerzőit épp olyan könnyen elfelejti a nagyközönség, mint amilyen könnyű olvasmánynak tűnnek a könyveik. Pedig sok vidám percet okozhatnak, valahogy nívósabbnak tűnnek azoknál a műveknél, amiket manapság falnak a nők milliói. Pitigrilli nagy mániám. És nem csupán fanyar humora miatt.

Igazi jóízű lektűrök kerültek ki Pitigrilli keze alól, amik szerintem bőven túlmutatnak a puszta szórakozáson. Az írói játékok, az olvasók felé való gúnyos kikacsintások mestere ő, aki egyik botránybestsellert írta a másik után. (Érdekes, hogy a kispolgárok nagy kifigurázójaként mégis az igazi kispolgárok kedvence lett…)

Szeretem éles megjegyzéseit, anekdotikus regényépítését, idézhető, minden emberi gyengeségre lecsapó mondásait. (Egy helyütt már írtam róla, ott a szépség, azaz a külsőségek elemzésének tükrében:

Minden könyvét agyonjelöltem, mert kétoldalanként találhatunk nála egy-egy mellbevágó vagy kacagásra ingerlő megjegyzést. Nem válogatott, egyként kapott nála a darabszerző, a hírlapíró, a segédszínész, a szűz és a kokott. Először hízeleg az olvasónak, megnyeri klisékkel, sziporkákkal, aztán az egyik hős odavágja: „A szokatlan dolgok sosem tetszenek a közönségnek. Az tetszik, ami csupán látszatra eredeti, csak egy fokkal mászik feljebb, nagy óvatosan az újszerűség lépcsőzetén. Ha egyetlen ugrással a lépcső tetején terem, biztos, hogy fejest fog bukni. A közönség a régi, jól bevált receptek szerint összehabart kotyvalékot szereti, amit már ezerszer feltálaltak neki.” Pitigrilli cinizmusa leginkább ebben nyilvánul meg: kiszolgál, és közben jelzi (és néha a szövegből is kicsillan), hogy ez neki semmi, de ha nektek ez kell, kisujjból kirázom…

A képeket két regényhez készítettük. Az úszógumis pár napja készült, itt a horvátországi kis szigeten, ahol nyár végén időzöm egy művésztáborban.


Fotó: Legi

A Kokain egyik jelenete nagyon megragadt bennem. A szerető (mert mindig szerepelnek cinikus vagy éppen túltüzesedett szeretők a könyvekben) úszni tanítja a hölgy férjét. A férj remek tanítványnak bizonyul, ám a legnagyobb vágya az, hogy megtanulja, milyen az, amikor teljesen szabad, elengedett állapotban fekszik csupán a vízen. Egyik nap az úszásoktatásból egyedül érkezik vissza a szerető. A nő kérdi, hogy megtanult-e már a férje a vízen lebegni. A válasz egyszerű: igen. (És hamarosan kiderül a csattanó, hogy mindezt már vízihullaként teszi.) Én sosem szerettem csak úgy ringatózni, illetve sosem megyek nyílt vízbe úszógumi nélkül, amit az ismerőseim zöme roppant viccesnek talál. Nem távolodom el a parttól, beljebb már félek, ellenben a hullámok ölelését szeretem érezni. Ez az igazi lebegés, kár, hogy a halott férj nem az én példámat követte…


Fotó: Legi

A másik fotót A 18 karátos szűz ihlette – de voltaképpen mindegyik regényhez csodásan passzintható. A mondén nők képe ez, a bárokban üldögélőké, akiknek üres fecsegése vegyül az örökké részeg (vagy másnapos), mindenképpen világfájdalmas kávéházi muzsikusok zenéjével. A nőké, akik csábítanak, örök készenlétben tartják szolgai sorban lévő udvarlóikat. A képen ott a nő, a primadonna, a  színésznő, akinek olyan tükör a világ (és főleg rajongói csillogó tekintete), melyben csak és kizárólag önmaga nagyszerűségét látja visszavillanni. A nő, akit a szerző szívesen nevez izzó idegzetűnek, szeszélyesnek, változékonynak, akinek már egy sóhaja is kegy, akinek minden gesztusa csupán leereszkedés. A nő, aki azért kiszámíthatatlan, mert alapvetően számító: a szeszély eszköz, amit bármikor átválthat: hisztériára vagy hízelkedésre. Az a nő, aki csupán a képzeletben és a hasonlóan szórakoztató regényekben él…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.