52/37. Pitigrilli

KOmplett

A régebbi korok szórakoztató szerzőit épp olyan könnyen elfelejti a nagyközönség, mint amilyen könnyű olvasmánynak tűnnek a könyveik. Pedig sok vidám percet okozhatnak, valahogy nívósabbnak tűnnek azoknál a műveknél, amiket manapság falnak a nők milliói. Pitigrilli nagy mániám. És nem csupán fanyar humora miatt.

Igazi jóízű lektűrök kerültek ki Pitigrilli keze alól, amik szerintem bőven túlmutatnak a puszta szórakozáson. Az írói játékok, az olvasók felé való gúnyos kikacsintások mestere ő, aki egyik botránybestsellert írta a másik után. (Érdekes, hogy a kispolgárok nagy kifigurázójaként mégis az igazi kispolgárok kedvence lett…)

Szeretem éles megjegyzéseit, anekdotikus regényépítését, idézhető, minden emberi gyengeségre lecsapó mondásait. (Egy helyütt már írtam róla, ott a szépség, azaz a külsőségek elemzésének tükrében:

Minden könyvét agyonjelöltem, mert kétoldalanként találhatunk nála egy-egy mellbevágó vagy kacagásra ingerlő megjegyzést. Nem válogatott, egyként kapott nála a darabszerző, a hírlapíró, a segédszínész, a szűz és a kokott. Először hízeleg az olvasónak, megnyeri klisékkel, sziporkákkal, aztán az egyik hős odavágja: „A szokatlan dolgok sosem tetszenek a közönségnek. Az tetszik, ami csupán látszatra eredeti, csak egy fokkal mászik feljebb, nagy óvatosan az újszerűség lépcsőzetén. Ha egyetlen ugrással a lépcső tetején terem, biztos, hogy fejest fog bukni. A közönség a régi, jól bevált receptek szerint összehabart kotyvalékot szereti, amit már ezerszer feltálaltak neki.” Pitigrilli cinizmusa leginkább ebben nyilvánul meg: kiszolgál, és közben jelzi (és néha a szövegből is kicsillan), hogy ez neki semmi, de ha nektek ez kell, kisujjból kirázom…

A képeket két regényhez készítettük. Az úszógumis pár napja készült, itt a horvátországi kis szigeten, ahol nyár végén időzöm egy művésztáborban.


Fotó: Legi

A Kokain egyik jelenete nagyon megragadt bennem. A szerető (mert mindig szerepelnek cinikus vagy éppen túltüzesedett szeretők a könyvekben) úszni tanítja a hölgy férjét. A férj remek tanítványnak bizonyul, ám a legnagyobb vágya az, hogy megtanulja, milyen az, amikor teljesen szabad, elengedett állapotban fekszik csupán a vízen. Egyik nap az úszásoktatásból egyedül érkezik vissza a szerető. A nő kérdi, hogy megtanult-e már a férje a vízen lebegni. A válasz egyszerű: igen. (És hamarosan kiderül a csattanó, hogy mindezt már vízihullaként teszi.) Én sosem szerettem csak úgy ringatózni, illetve sosem megyek nyílt vízbe úszógumi nélkül, amit az ismerőseim zöme roppant viccesnek talál. Nem távolodom el a parttól, beljebb már félek, ellenben a hullámok ölelését szeretem érezni. Ez az igazi lebegés, kár, hogy a halott férj nem az én példámat követte…


Fotó: Legi

A másik fotót A 18 karátos szűz ihlette – de voltaképpen mindegyik regényhez csodásan passzintható. A mondén nők képe ez, a bárokban üldögélőké, akiknek üres fecsegése vegyül az örökké részeg (vagy másnapos), mindenképpen világfájdalmas kávéházi muzsikusok zenéjével. A nőké, akik csábítanak, örök készenlétben tartják szolgai sorban lévő udvarlóikat. A képen ott a nő, a primadonna, a  színésznő, akinek olyan tükör a világ (és főleg rajongói csillogó tekintete), melyben csak és kizárólag önmaga nagyszerűségét látja visszavillanni. A nő, akit a szerző szívesen nevez izzó idegzetűnek, szeszélyesnek, változékonynak, akinek már egy sóhaja is kegy, akinek minden gesztusa csupán leereszkedés. A nő, aki azért kiszámíthatatlan, mert alapvetően számító: a szeszély eszköz, amit bármikor átválthat: hisztériára vagy hízelkedésre. Az a nő, aki csupán a képzeletben és a hasonlóan szórakoztató regényekben él…

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.