52/38. Takami Kósun

KOmplett

És nyilván a Battle Royale. A források szerint más könyve eddig még nem született a szerzőnek. (Megtévesztő, de a filmes adaptációnak viszont van folytatása…) Egy időben ettől zengett minden. Aztán mintha elfelejtették volna…

Én nem tudom kiverni a fejemből, és nem csak azért nem, mert imádom a magyar kiadás fekete-fehér-vérszín borítóját, ezért hiába cserélődnek állandóan a könyvek nálam, ez marad. És nem csak azért, mert a filmet vagy hatszor megnéztem. Egyszerűen ez a könyv belém ivódott. Amikor divatos volt, emlékszem, nem akadt, aki ne beszélt volna a BR-ről. Repkedtek a hasonlítgatások, hogy új Legyek ura, ez meg az, persze sokan vitatták is a jelentőségét, és nem ajánlották volna középiskolásoknak – a könyvön is ott a tizennyolcas karika –, holott szerintem bőven beleférne, hogy a kamaszok átgondolják a könyv feszegette kérdéseket, főképp, hogy a főszereplők az ő korosztályukból kerülnek ki. (Csak felhívnám a figyelmet arra, hogy egy fél éve még Janne Teller könyve kapcsán csaptak ilyen magasra a hullámok… A két mű között egyébként nagyon sok hasonlóságot látok.)

 


Fotó: Marjai Judit

A cselekmény a közeli jövőben játszódik (vagy éppen csak a jelentől kiszakadva, esetleg párhuzamosan), egy Japánhoz nagyon hasonló országban. Itt évente egy kiválasztott osztály vehet részt a Játékban. Kirakják őket egy szigeten, és mindenkinek jut egy fegyver. Ezzel kell egymást lemészárolniuk. Csak egy maradhat életben. Vannak, akik nem szállnának be ebbe a véres „játékba”, de lehetetlen kimaradni. Van, aki ravaszabb, szövetkezést mímel, aztán lecsap mégis. Nem mert nyerni akar, hanem mert nemigen marad más választása. Mert mindenkire vadásznak. Összefogni sem érdemes, mert ha egyetlen napig nem ölnek meg senkit: a szigetet felrobbantják. 42-en vágnak bele, huszonegy fiú és huszonegy lány.

 

A regény majdnem a legvégéig az öldöklések, a túlélésért folyó harcok krónikája. Ám közben nagyon szépen elénk kerülnek a karakterek – akiknek a nevét sokadjára sem tudom megjegyezni –, a viszonyok, a gyengeségek, a bennük lévő mindenféle jó, és mindenféle démon. Akárcsak a Semmiben, itt is gyerekek – kamaszok – élik és kegyetlenkedik át a történetet. Egyetlen célért: a túlélésért. A kamaszban ott a felnőtt minden gonoszsága és kíméletlensége, akikben mégsem, azok hullanak ki a legelőbb. Persze sematikus ebben a minket körbevevő valóságot látni, mégsem tudom úgy olvasni a könyvet, hogy ne legyek már az ötvenedik oldalnál depressziós.

Aki az ilyesmire nem fogékony, az remekül szórakozik a BR-on, de annak inkább úgyis a filmet ajánlanám. A könyv nem ilyen akciódús, nagyobb hangsúly van a szereplők lelki életén. És amit a filmbeli (vagy a mangabeli) durva jelenetek eltakarnak, amit belep a spriccelő vér, az szerintem sokkal, de sokkal vigasztalanabb bárminél. Mert ez a könyv (és ezért nem csodálkozom, hogy a szerző nem vágott bele másikba) azt üzeni, amit én is gondolok egyébként, hogy ez az egész csak azért lett egy képzeletbeli világba helyezve, hogy becsavarja az olvasókat. Elhiggyék, hogy szórakoznak, legalábbis addig, míg fel nem ismerik: nincsen remény.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.