52/38. Takami Kósun

KOmplett

És nyilván a Battle Royale. A források szerint más könyve eddig még nem született a szerzőnek. (Megtévesztő, de a filmes adaptációnak viszont van folytatása…) Egy időben ettől zengett minden. Aztán mintha elfelejtették volna…

Én nem tudom kiverni a fejemből, és nem csak azért nem, mert imádom a magyar kiadás fekete-fehér-vérszín borítóját, ezért hiába cserélődnek állandóan a könyvek nálam, ez marad. És nem csak azért, mert a filmet vagy hatszor megnéztem. Egyszerűen ez a könyv belém ivódott. Amikor divatos volt, emlékszem, nem akadt, aki ne beszélt volna a BR-ről. Repkedtek a hasonlítgatások, hogy új Legyek ura, ez meg az, persze sokan vitatták is a jelentőségét, és nem ajánlották volna középiskolásoknak – a könyvön is ott a tizennyolcas karika –, holott szerintem bőven beleférne, hogy a kamaszok átgondolják a könyv feszegette kérdéseket, főképp, hogy a főszereplők az ő korosztályukból kerülnek ki. (Csak felhívnám a figyelmet arra, hogy egy fél éve még Janne Teller könyve kapcsán csaptak ilyen magasra a hullámok… A két mű között egyébként nagyon sok hasonlóságot látok.)

 


Fotó: Marjai Judit

A cselekmény a közeli jövőben játszódik (vagy éppen csak a jelentől kiszakadva, esetleg párhuzamosan), egy Japánhoz nagyon hasonló országban. Itt évente egy kiválasztott osztály vehet részt a Játékban. Kirakják őket egy szigeten, és mindenkinek jut egy fegyver. Ezzel kell egymást lemészárolniuk. Csak egy maradhat életben. Vannak, akik nem szállnának be ebbe a véres „játékba”, de lehetetlen kimaradni. Van, aki ravaszabb, szövetkezést mímel, aztán lecsap mégis. Nem mert nyerni akar, hanem mert nemigen marad más választása. Mert mindenkire vadásznak. Összefogni sem érdemes, mert ha egyetlen napig nem ölnek meg senkit: a szigetet felrobbantják. 42-en vágnak bele, huszonegy fiú és huszonegy lány.

 

A regény majdnem a legvégéig az öldöklések, a túlélésért folyó harcok krónikája. Ám közben nagyon szépen elénk kerülnek a karakterek – akiknek a nevét sokadjára sem tudom megjegyezni –, a viszonyok, a gyengeségek, a bennük lévő mindenféle jó, és mindenféle démon. Akárcsak a Semmiben, itt is gyerekek – kamaszok – élik és kegyetlenkedik át a történetet. Egyetlen célért: a túlélésért. A kamaszban ott a felnőtt minden gonoszsága és kíméletlensége, akikben mégsem, azok hullanak ki a legelőbb. Persze sematikus ebben a minket körbevevő valóságot látni, mégsem tudom úgy olvasni a könyvet, hogy ne legyek már az ötvenedik oldalnál depressziós.

Aki az ilyesmire nem fogékony, az remekül szórakozik a BR-on, de annak inkább úgyis a filmet ajánlanám. A könyv nem ilyen akciódús, nagyobb hangsúly van a szereplők lelki életén. És amit a filmbeli (vagy a mangabeli) durva jelenetek eltakarnak, amit belep a spriccelő vér, az szerintem sokkal, de sokkal vigasztalanabb bárminél. Mert ez a könyv (és ezért nem csodálkozom, hogy a szerző nem vágott bele másikba) azt üzeni, amit én is gondolok egyébként, hogy ez az egész csak azért lett egy képzeletbeli világba helyezve, hogy becsavarja az olvasókat. Elhiggyék, hogy szórakoznak, legalábbis addig, míg fel nem ismerik: nincsen remény.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.