52/38. Takami Kósun

KOmplett

És nyilván a Battle Royale. A források szerint más könyve eddig még nem született a szerzőnek. (Megtévesztő, de a filmes adaptációnak viszont van folytatása…) Egy időben ettől zengett minden. Aztán mintha elfelejtették volna…

Én nem tudom kiverni a fejemből, és nem csak azért nem, mert imádom a magyar kiadás fekete-fehér-vérszín borítóját, ezért hiába cserélődnek állandóan a könyvek nálam, ez marad. És nem csak azért, mert a filmet vagy hatszor megnéztem. Egyszerűen ez a könyv belém ivódott. Amikor divatos volt, emlékszem, nem akadt, aki ne beszélt volna a BR-ről. Repkedtek a hasonlítgatások, hogy új Legyek ura, ez meg az, persze sokan vitatták is a jelentőségét, és nem ajánlották volna középiskolásoknak – a könyvön is ott a tizennyolcas karika –, holott szerintem bőven beleférne, hogy a kamaszok átgondolják a könyv feszegette kérdéseket, főképp, hogy a főszereplők az ő korosztályukból kerülnek ki. (Csak felhívnám a figyelmet arra, hogy egy fél éve még Janne Teller könyve kapcsán csaptak ilyen magasra a hullámok… A két mű között egyébként nagyon sok hasonlóságot látok.)

 


Fotó: Marjai Judit

A cselekmény a közeli jövőben játszódik (vagy éppen csak a jelentől kiszakadva, esetleg párhuzamosan), egy Japánhoz nagyon hasonló országban. Itt évente egy kiválasztott osztály vehet részt a Játékban. Kirakják őket egy szigeten, és mindenkinek jut egy fegyver. Ezzel kell egymást lemészárolniuk. Csak egy maradhat életben. Vannak, akik nem szállnának be ebbe a véres „játékba”, de lehetetlen kimaradni. Van, aki ravaszabb, szövetkezést mímel, aztán lecsap mégis. Nem mert nyerni akar, hanem mert nemigen marad más választása. Mert mindenkire vadásznak. Összefogni sem érdemes, mert ha egyetlen napig nem ölnek meg senkit: a szigetet felrobbantják. 42-en vágnak bele, huszonegy fiú és huszonegy lány.

 

A regény majdnem a legvégéig az öldöklések, a túlélésért folyó harcok krónikája. Ám közben nagyon szépen elénk kerülnek a karakterek – akiknek a nevét sokadjára sem tudom megjegyezni –, a viszonyok, a gyengeségek, a bennük lévő mindenféle jó, és mindenféle démon. Akárcsak a Semmiben, itt is gyerekek – kamaszok – élik és kegyetlenkedik át a történetet. Egyetlen célért: a túlélésért. A kamaszban ott a felnőtt minden gonoszsága és kíméletlensége, akikben mégsem, azok hullanak ki a legelőbb. Persze sematikus ebben a minket körbevevő valóságot látni, mégsem tudom úgy olvasni a könyvet, hogy ne legyek már az ötvenedik oldalnál depressziós.

Aki az ilyesmire nem fogékony, az remekül szórakozik a BR-on, de annak inkább úgyis a filmet ajánlanám. A könyv nem ilyen akciódús, nagyobb hangsúly van a szereplők lelki életén. És amit a filmbeli (vagy a mangabeli) durva jelenetek eltakarnak, amit belep a spriccelő vér, az szerintem sokkal, de sokkal vigasztalanabb bárminél. Mert ez a könyv (és ezért nem csodálkozom, hogy a szerző nem vágott bele másikba) azt üzeni, amit én is gondolok egyébként, hogy ez az egész csak azért lett egy képzeletbeli világba helyezve, hogy becsavarja az olvasókat. Elhiggyék, hogy szórakoznak, legalábbis addig, míg fel nem ismerik: nincsen remény.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.