52/7. Agatha Christie

  • 2012. február 17.

KOmplett

Itt van ez a sok üres nap, mikor olyan nehéz bárhová is kimozdulni. A hosszú esték, amikor semmi értelmes nem ér el az emberi agyig. Nos, ilyenkor kell krimiket olvasni. A február nekem legtöbbször Agatha Christie. Gyatra memóriám miatt szerencsére elfelejtem, ki is a gyilkos, de ahol tudom, hogy mondjuk a nevelőnő vagy az orvos, ott sem zavar ez. Christie-t nem emiatt szeretem.

Mind a hatvanhat regénye megvan, a legtöbb novellagyűjteménye is. Még általános iskola hetedikben csattantunk rá a barátnőmmel, Gabival. Jó pár kötet megvolt mindkettőnknek (még a jól ismert klasszikus Európa-krimik sorozatból), és a többit igyekeztünk levadászni antikváriumokból, innen-onnan. Aztán jöttek a kilencvenes évek, mikor a Libro Trade kiadó elkezdte megjelentetni a kevésbé ismerteket, amiknek egy-két darabja ma ritkaságnak számít a piacon, az aukciós site-okon ingatlanáron kínálnak egy-egy kötetet. Emlékszem, öltük egymást például A ferde házért vagy A Pollensa-öbölért, akkoriban még nem volt ilyen egyszerű beszerezni őket. Engem elsősorban a címek nyűgöztek le. Gyilkosság három felvonásban! Gyilkosság a paplakban! Nemezis… Egyszóval nagyjából tizenhárom éves korom óta rajongásom töretlen. kedvelem persze Poirot és Miss Marple-t is, de a visszatérő szereplők közül Ariadne Oliver a kedvencem, ami az írónő alteregója ugyan, de kicsit a magaménak is érzem. Én is hirdetem a női ösztönök csalhatatlanságát (amely ösztönök rendre megcsalnak engem is), és imádom az almát. Ráadásul az első parókám egy dús, vörös lobonc volt, amit mesterien lehetett különféle bodrokba rendezni. Zsákruhákat vettem fel hozzá, és úgy csacsogtam, ahogy szerintem Ariadne is tenné.



Nagyon nehéz lenne rangsort állítanom a könyvek között, de talán ez az öt lenne a top:

1.    Gloriett a hullának
Már a cím olyan borzongató volt, holott fogalmam nem volt, hogy mi is az a gloriett. (Első regényemnek azt a címet akartam adni, hogy Gloriett Lajosnak, de a kiadóm azt mondta, senki nem tudná, mit jelent…) Ebben van a kedvenc játékom, amit Ariadne talált ki, a Hol a hulla című. Régi vágyam, hogy egyszer itthon is rendezzek hasonlót – persze valódi hulla nélkül.

2.    Poirot karácsonya
Azt hiszem, ezt olvastam legtöbbször. Annyira mesteri és olyan szuper benne a szerelmi szál… Kedvelem, ahogy Agatha egyéníti a szereplőit, kitűnő figura ebben Pilar, a szenvedélyes lány, akinek már a neve a vörös, tüzes szenvedélyt idézi, és aki belecsöppen ebbe a rengeteg vért elfolyató családi tragédiába…

3.    Gyilkosság meghirdetve
Szeretem, ahogy ebben a regényben kristálytisztán áll előttünk egy talán sosem létezett falusi idill. A háborús örökség, elveszettnek hitt családtagok, rejtélyes szerelmek: mind-mind olyan dolog, amiből egy is elég lenne a tragédiához. Telis-tele vannak ezek a könyvek remek karakterekkel, tengernagyokkal, a letűnt idők figuráival…

4.–5. Egy marék rozs, A Bertram Szálló
Mindig minden a pénz körül forog, marakodó örökösök, kellemetlen örökhagyók, zűrös viszonyok. A képet A Bertram Szállóhoz készítettük, pedig nehéz volt választani. Az ijedt (ám egyébként veszélyes életű) szépasszonyt, Bess Sedgwick-et szerettem volna megszemélyesíteni abban a környezetben, ahogyan például a Bertram szállót elképzelem. Annyi ötletem volt! Lehettem volna hulla a csónakházban, a könyvtárszobában, a szarkofágban, egy száguldó vonaton, ebédlőasztalnál… Egyszer azt írták Christie-ről, hogy ő volt az, aki szórakozássá változtatta a gyilkosságokat… És remekül tudott szórakoztatni, voltaképp végig ide akartam kitérni. Hogy regényeinek nagy ereje fura humorában gyökeredzik. Kedvenc idézettel zárom a bejegyzést, a kiemelt rész a Rejtély az Antillákon című könyvben található:

Miss Marple unokaöccse, az író Raymund mindig könyveket küld nénikéjének, modern regényeket. „Olyan nehéz… jóformán mindig csak kellemetlen emberekről van bennük szó, akik nagyon fura dolgokat művelnek, és szemmel láthatóan nem is élvezik őket. (…) Tekintete egy pillanatra rátévedt a könyvre, amely a huszonharmadik oldalnál kinyitva az ölében feküdt – eddig jutott el, és valószínűnek tartotta, hogy nem is jut tovább. »Úgy érted, hogy egyáltalán nincs szexuális tapasztalatod? – kérdezte a fiatalember hitetlenkedve. – Tizenkilenc éves korodban? De hiszen ez nélkülözhetetlen. Létfontosságú.
A lány boldogtalanul lecsüggesztette fejét; egyenes szálú, zsíros haja az arcába hullt.
– Tudom – suttogta, – tudom.
A fiú végignézett foltos, ócska pulóverén, meztelen lábán, piszkos lábkörmein, orrát megcsapta az avas zsírszag… Nem értette, miért találja olyan őrjítően vonzónak a lányt.« Miss Marple sem értette.”

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.