Mind a hatvanhat regénye megvan, a legtöbb novellagyűjteménye is. Még általános iskola hetedikben csattantunk rá a barátnőmmel, Gabival. Jó pár kötet megvolt mindkettőnknek (még a jól ismert klasszikus Európa-krimik sorozatból), és a többit igyekeztünk levadászni antikváriumokból, innen-onnan. Aztán jöttek a kilencvenes évek, mikor a Libro Trade kiadó elkezdte megjelentetni a kevésbé ismerteket, amiknek egy-két darabja ma ritkaságnak számít a piacon, az aukciós site-okon ingatlanáron kínálnak egy-egy kötetet. Emlékszem, öltük egymást például A ferde házért vagy A Pollensa-öbölért, akkoriban még nem volt ilyen egyszerű beszerezni őket. Engem elsősorban a címek nyűgöztek le. Gyilkosság három felvonásban! Gyilkosság a paplakban! Nemezis… Egyszóval nagyjából tizenhárom éves korom óta rajongásom töretlen. kedvelem persze Poirot és Miss Marple-t is, de a visszatérő szereplők közül Ariadne Oliver a kedvencem, ami az írónő alteregója ugyan, de kicsit a magaménak is érzem. Én is hirdetem a női ösztönök csalhatatlanságát (amely ösztönök rendre megcsalnak engem is), és imádom az almát. Ráadásul az első parókám egy dús, vörös lobonc volt, amit mesterien lehetett különféle bodrokba rendezni. Zsákruhákat vettem fel hozzá, és úgy csacsogtam, ahogy szerintem Ariadne is tenné.
Nagyon nehéz lenne rangsort állítanom a könyvek között, de talán ez az öt lenne a top:
1. Gloriett a hullának
Már a cím olyan borzongató volt, holott fogalmam nem volt, hogy mi is az a gloriett. (Első regényemnek azt a címet akartam adni, hogy Gloriett Lajosnak, de a kiadóm azt mondta, senki nem tudná, mit jelent…) Ebben van a kedvenc játékom, amit Ariadne talált ki, a Hol a hulla című. Régi vágyam, hogy egyszer itthon is rendezzek hasonlót – persze valódi hulla nélkül.
2. Poirot karácsonya
Azt hiszem, ezt olvastam legtöbbször. Annyira mesteri és olyan szuper benne a szerelmi szál… Kedvelem, ahogy Agatha egyéníti a szereplőit, kitűnő figura ebben Pilar, a szenvedélyes lány, akinek már a neve a vörös, tüzes szenvedélyt idézi, és aki belecsöppen ebbe a rengeteg vért elfolyató családi tragédiába…
3. Gyilkosság meghirdetve
Szeretem, ahogy ebben a regényben kristálytisztán áll előttünk egy talán sosem létezett falusi idill. A háborús örökség, elveszettnek hitt családtagok, rejtélyes szerelmek: mind-mind olyan dolog, amiből egy is elég lenne a tragédiához. Telis-tele vannak ezek a könyvek remek karakterekkel, tengernagyokkal, a letűnt idők figuráival…
4.–5. Egy marék rozs, A Bertram Szálló
Mindig minden a pénz körül forog, marakodó örökösök, kellemetlen örökhagyók, zűrös viszonyok. A képet A Bertram Szállóhoz készítettük, pedig nehéz volt választani. Az ijedt (ám egyébként veszélyes életű) szépasszonyt, Bess Sedgwick-et szerettem volna megszemélyesíteni abban a környezetben, ahogyan például a Bertram szállót elképzelem. Annyi ötletem volt! Lehettem volna hulla a csónakházban, a könyvtárszobában, a szarkofágban, egy száguldó vonaton, ebédlőasztalnál… Egyszer azt írták Christie-ről, hogy ő volt az, aki szórakozássá változtatta a gyilkosságokat… És remekül tudott szórakoztatni, voltaképp végig ide akartam kitérni. Hogy regényeinek nagy ereje fura humorában gyökeredzik. Kedvenc idézettel zárom a bejegyzést, a kiemelt rész a Rejtély az Antillákon című könyvben található:
Miss Marple unokaöccse, az író Raymund mindig könyveket küld nénikéjének, modern regényeket. „Olyan nehéz… jóformán mindig csak kellemetlen emberekről van bennük szó, akik nagyon fura dolgokat művelnek, és szemmel láthatóan nem is élvezik őket. (…) Tekintete egy pillanatra rátévedt a könyvre, amely a huszonharmadik oldalnál kinyitva az ölében feküdt – eddig jutott el, és valószínűnek tartotta, hogy nem is jut tovább. »Úgy érted, hogy egyáltalán nincs szexuális tapasztalatod? – kérdezte a fiatalember hitetlenkedve. – Tizenkilenc éves korodban? De hiszen ez nélkülözhetetlen. Létfontosságú.
A lány boldogtalanul lecsüggesztette fejét; egyenes szálú, zsíros haja az arcába hullt.
– Tudom – suttogta, – tudom.
A fiú végignézett foltos, ócska pulóverén, meztelen lábán, piszkos lábkörmein, orrát megcsapta az avas zsírszag… Nem értette, miért találja olyan őrjítően vonzónak a lányt.« Miss Marple sem értette.”
