„Engem ezek a vizelős mesék kiborítanak – kezdett bele Ildi –, mert velem is történt két hasonló.” Nos, az egyik drámára konkrétan emlékszem, hiszen engem is belerángatott. Szerelmes lett egy üzletemberbe (nevezzük Andrásnak), akit igen nehéz volt becserkésznie. De végül csak összejött az első és a második randevú. Én úgy kerültem a képbe, hogy kiderült, az úriember verseim nagy rajongója, így már az első alkalommal felhívtak közösen, és a pasival levelezgetni is kezdtem, hátha így elősegítem a lángok magasabbra csapását. A harmadik alkalommal jött el az együtt alvás sorsdöntő éjszakája. Ildi lelkére kötöttem, hogy másnap azonnal hívjon, tudni akarom a részleteket. Nos, mikor én tizenegy körül felébredtem és hangot tettem a telefonra, láttam, hogy húsz-egynéhány nem fogadott hívásom van, körülbelül felesben Ilditől és Andrástól. Na, itt vagy nagyon jól sikerült valami, vagy…
A második variáció lépett életbe. Kiderült, hogy az amúgy frenetikus szex után álomba merültek, és sajnos Ildi álmában bepisilt. A rögzítőmre rápityergett, és könyörgött, beszéljek Andrással, aki ezek után le akarja zárni a történetet. Nos, fel is hívtam a nagy versolvasót, és próbáltam elmagyarázni, hogy ez azért nem olyan nagy tragédia. Mire ő: „Értsd meg, Orsi, teljesen kiborultam. Nem csupán azért, mert az a matrac egy kisebb vagyonba kerül, de gondolj már bele: mit kezdjek egy olyan nővel, aki nem szobatiszta?! – majd a végén gyászos hangon hozzátette: – És én ekkor sajnos elröhögtem magam: valami megtört bennem.”
Ildivel azóta ez amúgy beragadt szállóigénk lett, ha valami roppant kínos történik velünk. De még egy randit sikerült kisírnunk Andrástól (meggyőztem avval, hogy vajon ha ilyen érzékeny, hogyan bírna a gyomra teszem azt egy apás szülést, bár már ekkor erős kételyeim voltak afelől, hogy Ildivel alapít majd családot), de az sem végződött jobban. Ildi annyira parázott, hogy hányingere lett. És akkor tört rá a legerősebben, mikor András épp a fürdőszobában volt. Kirohant a konyhába, és egy lábasba hányt bele. Igen ám, de a nyomokat el kellett volna tüntetni. Arra gondolt, az ablakon hajítja ki a terméket. Ezt egy nagy lendülettel meg is tette. Csak azt nem vette észre az esti derengésben, hogy az ablakon diszkrét szúnyogháló feszül… Ezek után már felesleges volt felhívnom a lovagot…
Miután ezt kitárgyaltuk, Ildi azt javasolta, válasszak inkább más topicot. „Azt meséld el – csillant fel a szeme –, hogy anyám mennyire képben van. Ezen röhögni fognak. Anyám nagyon készült a választásokra, a Jobbikra akart voksolni. Aztán a szavazófülkében hirtelen villant egyet az agya, és az LMP-re ikszelt.” Na, itt mindannyian nagyon néztünk. „Tudod ,mit mondott utólag az anyám? Hogy szerinte semmi baj a Jobbikkal, kivéve a szélsőséges nézeteiket. Anyám jó példája a tipikus magyar választónak. Gondolj már bele: vacillálni a Jobbik és az LMP között, ehhez tényleg agyberendezés kell!”
Kata, aki idáig indignáltan hallgatott, itt nem állta meg, és szinte kiabálva közbeszólt: „Tudod, mit adj elő, Orsi? Azt, hogy min röhögtök, ha én nem vagyok itt! Hogy mit figuráztok ki a hátam mögött!” Mindannyian kissé megütközve néztünk rá, mert kezdett tényleg bepörögni. És nem rémlett, hogy bármi vicceset is találtunk volna rajta valaha is. „Mutatkozzál be végre a közönséged előtt, és valld be, hogy számodra az a legnagyobb humorforrás, hogy a férjem kopaszodik!” Itt már kezdett bepörögni. „Nem lehet képeket kivetíteni? Az lenne neked az igazi móka!” Erre nehéz volt reagálni, mert egyszer valóban az egész társaság lájkolta a férje posztolt fotóját, melyen körülbelül két szál hajba kapott bele a szél… Az az igazság, hogy ennyi remek mókás anekdota után már komolyan aggódtam, hogyan fog a műsorom összeállni…
