Depresszió ellen fizikai munka?

KOmplett

Már akkor is ott van a depresszió, amikor voltaképpen nem veszem észre. Átszövi a napokat, a tevékenységeket, érezzem átmenetileg mégoly jól is magam, legyek a legszebb helyen – nem számít, ő is jön velem, nem engedi, hogy elengedjem a kezét.

Néha arra gondolok, hogy nekem talán fizikai munkát kellene végeznem. Ma délelőtt elindultunk a Balatonra, hogy pár napot végre nyugalomban legyek, friss levegőn, elérhetetlenül. Előtte elmentünk bevásárolni, cipeltem a hatalmas cekkereket, majd a házhoz érve nekiálltunk, hogy feloldjuk a téli lezárást, és lakhatóvá tegyük. Mint az őrült söpörtem a két kihagyott évszak alatt a verandára gyűlt nedves levélhalmot, tologattam a kukát, rakodtuk a benti és a kerti bútorokat.

Hamarosan főzni kezdünk. Mivel én nem vagyok egy konyhai zseni, rám általában a szeletelés szokott maradni, az alkotás mások által nemigen kedvelt része. De már most halálosan fáradt vagyok. De ez nem a megszokott ólmos, letaglózó, ágyba húzó fáradtság. Nem az a lefelé ívelő spirál, amibe délutánonként menetrendszerűen belekerülök. Azt vettem észre, hogyha ilyesmit kell csinálnom, egyszerűen kikapcsolok, és az a belső idegesség, szorongás, amit általában érzek, mintha csillapulna.

Persze, most, hogy említettem, megint itt van, talán a monitor és a billentyűzet is előidézi. Nagyon különös, de az utóbbi időkben ezek a szorongások határoznak meg mindent, lám, még a kellemesen fárasztó munkáról is ennek vetületében írok, egyszerűen mindig mindenben ott lapul, hol ugrásra készen, hol teljes fegyverzetben. Ott van a nevetések mögött, a beszélgetésekben, beszélek róla, hátha úgy kevesebb lesz belőle, de nem és nem. Ám ha kicsit visszahúzódik, mint ma délután, már jó. Kíváncsi vagyok, az alvás milyen lesz. Mert ma is felébredtem fél hatkor valami megnevezhetetlen rémségre, szerencsére nem is emlékszem rá…

Sokan javasolják a sportolást, de én képtelen vagyok sportolni, és ma megértettem végre, hogy miért. Mert a sportban nem látom rögvest az eredményt. Az alakommal nincsen problémám, egészen jól nézek ki, és jól is érzem magam ebben a testben, tehát az a vetület, hogy ennél még jobb lesz a helyzet, ha kínzom magam, nem vonz. (Persze azokra ez nem vonatkozik, akik valamit el akarnak érni a sporttal, például az ideális testsúlyt vagy a szülés előtti alakjukat, vagy a legkockásabb hasizmot…) Az sem lelkesít, hogy esetleg tíz évvel tovább élek. (Az még tízszer háromszázhatvanöt borzalmas éjszakát jelent.)

De a fizikai munka más: a kertbe ki lehet feküdni, a ház felépül, a bútorzat áll: ennek legalább eredménye van. Olyan, mint a főzés. (Bár én ugye főzni sem szeretek…) Apámnak sem tett jót, hogy az autószerelői munkát ügyvédkedésre váltotta: elhízott, cukorbeteg lett és depressziós. Lehet, hogy tényleg elmegyek – egyelőre csak idénymunkára –, de valami megerőltetőbb dolgot végezni. A tapasztalataimról majd beszámolok. Ha lesz hozzá erőm…

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.