Milyen egy jó kis könnyed, nyári olvasmány?

KOmplett

Ciki lektűröket olvasni? Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, főleg akkor, amikor igazán pocsék, olcsó fércmű, vagy amikor egy olyan okos kis darab, mint Mörk Leonóra új könyve, A Hellinger-Madonna kerül a kezembe.

Az olvasásban gyakorlatilag mindenevő vagyok, így a tévedés folyamatosan be van kalkulálva a képletbe, de egyszerűen nem tudok lemondani arról, hogy a népszerű művekkel, bestsellerszerzőkkel kapcsolatban ne legyek képben. A mondás úgy tartja, hogy a sikerrel nem lehet vitatkozni. Nos, én ezzel nem értek teljesen egyet, miért ne lehetne, attól, hogy valami milliós példányszámban kel el, szörnyű (tudnánk sorolni a példákat), de az is tény, hogy a könnyű műfajban is akadnak gyöngyszemek. Nehezíti a tájékozódást, hogy lektűrökről gyakorlatilag nincsen kritika, vannak a plakátok, és vannak a magazinokban megjelenő fülszövegek, amik azt harsogják, az aktuális újdonságnál nincsen nagyszerűbb, és vannak az elfogult fórumozók, akik kedvenc szerzőjüktől – írjanak bármit – hasra esnek.

false

Érdekes figyelni a divatokat is, én a szingliregények óta nézem, mi a pálya, és látni a tendenciákat. Vámpírok, egzotikus tájakon önkereső háziasszonyok… Ezerszer bejártuk már Indiát, Thaiföldet, Provance-t, brrr. Van egy nagy siker, és jönnek a klónok annak farvizén. Olykor az is felfoghatatlan, a nagy siker miért durrant akkorát. Persze, fanyalogva fordulok el én magam is sok szerzőtől és könyvtől, de arról nem tudok lemondani, hogy keressem a műfajban az igazán jót, és a szórakoztatót. (Ha belegondolunk, a krimik is sokszor a határon vannak, de például azt már ma bevallani, hogy valaki krimifaló, nem kínos, sőt. Persze ehhez hozzájárul a krimi nagy átalakulása is, de azért az igazi rajongó nemcsak a mestermunkákat falja be, hanem gyakorlatilag rákattan a kevésbé míves darabokra is.)

Meggyőződésem, hogy a romantikus könyvek között is akadnak olyanok, amik igenis élvezhetők és kikapcsolók. Mint például A Hellinger-Madonna, ahol normális mondatok vannak, logikus cselekményszövés, ahol nincs felesleges szépelgés, és nem borítja be a szöveget a cukormáz. Ráadásul nem a megszokott környezetben játszódik sablonos karakterekkel.

A könyvet elsősorban a szerző (akivel interjút is készítettem, a következő posztban olvasható majd) miatt olvastam el. Leonórával annak idején egy magazin szerkesztőségében ismerkedtünk össze, ő volt az, aki az anyagaimat gondozta, és akitől talán a legtöbbet tanultam abban a műfajban. Gyakorlatilag kezdő voltam, mikor a népszerű laphoz kerültem, és bár már évek óta publikáló szépirodalmi szerző voltam, a magazinos stílushoz közöm nem volt. Akkor még csak kalandozásnak tűnt számomra a terület, ma már otthonosan mozgok benne, és sokak fanyalgása ellenére azt gondolom, hogy igenis lehet jól csinálni azt is, és ha megfelelő nyitottsággal állunk a feldolgozandó anyagokhoz, az nemhogy kikezdené az egyéb területeket, hanem éppen hogy segít megmozgatni bennünk olyan erőket, amikről nem is tudtuk, hogy léteznek. Ráadásul a sok hasonló feladat például arra kényszerít, hogy állandóan többféle figyelmemet mozgósítsam, és folyamatosan jegyzeteljek, írjak, ami engem megvéd például az írói válságoktól is. Mörk Leonóra elsősorban újságíró, első regénye, Az utolérhetetlen Mr. Yorke különös vegyítése az újságírásnak és a regényírásnak: egy újságírónő küzdelme azért, hogy interjút készíthessen nagy kedvencével.

Attól függetlenül, hogy a Hellinger-módszerről megvan a véleményem (a saját tapasztalataim hamarosan fenn lesznek a blogon), nagyon élveztem ezt a Németországban és itthon játszódó, két síkon futó új regényt. Az izgalmas nyomozást egy régi festmény után, a kultúrtörténeti betéteket, és azt, hogy nem csupán a két főhős szerelmi duettjén van a hangsúly (mert azt tudjuk, hogy a happy end nagyjából kötelező), hanem a megértés fázisain, az identitáskeresés lépésein és a múlt feldolgozhatóságán. Biztos vagyok benne, hogy a könnyű olvasmányok is formálhatják az ízlést, és mivel olyanokhoz jutnak el elsősorban, akik szépirodalmat csak ritkán olvasnak, nagy lenne a szerzők felelőssége. Hogy ne ócskaságokkal pakolják tele a könyveiket az eladhatóság jegyében, hanem – a jól pörgő cselekmény és a romantika mellett – értékekkel is. Szerintem A Hellinger-Madonna ilyen könyv, és minőségi ugrást jelenthetne a piacon, ha többen követnék a szerző példáját…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.