Sziget, 2014

KOmplett

Látom ám a barátaimon, látom az idő múlását. Igen nehéz például olyan emberrel bulizni, aki minden zenekarra, amit mutatok neki, megjegyzi, hogy gyíkok, és amikor a harmadik után rákérdezek, akkor ő mégis milyen zenét szeret, a válasza annyi, hogy csak a Rolling Stonest.

Én ennél azért nyitottabb vagyok, így a harmadik napon már sikítani tudtam volna, mikor meghallottam: „Nem vagy már túl öreg ehhez?” Nos, ahhoz valóban koros vagyok, hogy beálljak például az idei vonatozók közé, ami az aktuális nagy poén, és ami abból áll, hogy összeállnak a fiúk-lányok kis csapatokba, és egy imitált mozdonyt tolnak maguk előtt órák hosszat. De nem csatlakoznék a legendás holland humor megtestesítőihez, a csíkos fiúkhoz sem, akiknek az a vicc, hogy mindenhová odamennek csíkos egyenruhában, és a zenétől függetlenül mindenhol ugyanúgy mozognak, vonaglanak, és láthatóan remekül érzik magukat. Fának sem öltözöm be, mint pár fura angol, akiknek a sziget letarolt bokrai köszönhetőek, és akiknek köszönhetően néha alig lehet elférni a „főutcán”. De gyorsan hozzátenném, ilyet sokkal, de sokkal fiatalabban sem csináltam.

Egyik ismerősöm megkérdezte, vajon én is minden hajnalban-reggel ázottmacska-külsővel esem-e be, mint a lánya, de még csak ilyen sem fordult elő velem, kivéve, mikor sajnos igenis eláztam, de csakis az esőnek köszönhetően. Régebben persze kimentem én is csak úgy, bulizni, ma már viszont célirányosan érkezem egy-egy koncertre, egy-egy előadásra, és azután még emberi időben érkezem haza. (Az is árulkodó lehet, hogy csak pár koncertet élveztem igazán, és egyikük sem a legfiatalabb generációk favoritja, utalok itt a Manic Street Preachersre például, akik bár szerintem kicsit lagymatagon kezdtek, de aztán átbillent valami, és működött a dolog, egyszerűen imádtam a műsort, bevitt magával, és a hangulat másnapig nem eresztett.

false

„Mi már nem vagyunk idevalók” – visít fel a barátnőm, mielőtt pont az ellenkezőjét bizonyítaná. Meglátta ugyanis, milyen szuperek az eligazítótáblák annak, aki, mint ő, épp rúdtáncosnak tanul. Így az este első harmada abból állt, hogy felszökkent a rudakra, amivel kivívta az ifjabb generációk lelkesedését. Lehet, hogy új punkzenekart kellene alakítanunk Hőbörgő háziasszonyok névvel, merül fel bennünk, de aztán inkább elmegyünk megnézni egy Újcirkusz-előadást, ami számomra az idei év nagy revelációja lett. És elmondhatom, hogy életem első újcirkuszos élménye igen nagy kedvet csinált a továbbiakhoz.

A Recirquel Újcirkusz Társulat harmadik előadása, a Párizs éjjel premier volt a Szigeten. Nem nagy kedvvel vonszolódtam el a műsorra, sosem szerettem a cirkuszt, ám itt megértettem, hogy az Újcirkusz valami egészen más dolog, és már bánom, hogy eddig sosem mentem el például a Cirque du Soleil itthoni előadásaira. A Recirquel úttörő a hazai pályán, és szerintem nem csupán azért vagyok ennyire lelkes, mert nem láttam még hasonló produkciót soha. Az Újcirkusz annyit tart meg a „régiből”, hogy itt is vannak természetesen artisták és vannak mutatványok, de az egész már nem csupán a test képességeinek kitágításáról szól, hanem arról, hogy mindez egy újfajta befogadás szolgálatába állhat. Az Újcirkusz másképp mesevilág: egyszerre tánc- és hagyományos színház, egyszerre kimerevített pillanatok és történetek egymásutánja.

A Párizs éjjel elrepít és kikapcsol, nem is kell akarni, az első pillanattól, a szereplők bevonulásától beszippant. Fekete-fehér, némafilmkockák, élőzene szól alatta, a karikában repül az énekesnő, húzza maga után a hangját, bekúszik először minden szívbe, majd egy másik dalban a rekeszizmokba is, nevetés csendül, mert az énekesnő és artista párja játszik velünk, és játszik a szerelemmel is. Az előadás nagy érdeme az érzelmek és a humor egyensúlya, ez az izgalmas kötéltánc (amiből persze van három valós is, egyszer tűsarkúban, másszor egy dupla szaltóval megspékelve, egyszer pedig egy férfi artista előadásában, ami alatt mindvégig úgy érezhetjük, nem bírja, és nem bírja a kötél sem, de ugye ez is csak trükk, mint minden, annyira profi az egész), ami végig egyensúlyban tartja a produkciót. Szerelmi téboly elevenedik meg előttünk, egy virtuóz háromszög, áll a két artistanő az agyongyötört férfi vállán, nem cicaharc, hanem küzdelem a szerelemért, zene és mozdulatok hibátlan összekapcsolódása: látványorgia.

(Az utolsó nap számomra utolsó eseménye szimbolikusnak is tekinthető. Kinéztem a Civil utca programjai közül az úgynevezett Boldogság sátrat, ami azzal kecsegtetett, hogy ha végigcsinálom a feladatokat, biztosan boldogan jövök ki onnan. Nos, nem találtam meg a helyszínt, amit rögtön úgy fordítottam le magamnak, hogy én ugye hiába keresem a boldogságot… Haza is mentem, igen korán, de nem, nem azért, mintha öreg lennék, és elfáradtam volna. Egyszerűen csak azért, mert idén ennyi nekem bőven elég volt.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.