Száz híres/59. Christopher Isherwood

KOmplett

Amikor olvastam a könyvet, túl könnyűnek találtam. Gyorsan ment, szinte átfutottam rajta. Nem gondoltam nagyszerűnek. Aztán hamarosan megint Berlinbe mentem.

Sötétedett, és egy percre megtorpantam a kapualjban. És Isherwood szemével láttam hirtelen azt a régi házat. És beléptem, és ott voltam azon a folyosón, amit ő megírt. Éreztem az illatokat. Hallottam a neszeket. Ahogy valaki a fejem felett lépked. Ahogy egy ilyen ház: van. Azt gondolom, akkor állt bennem össze valami, véletlenül és megmagyarázhatatlanul. Mert ha egy író el tudja azt érni, hogy a pillantásodba, a figyelmedbe költözzön, ha az általa megteremtett hangulat (bármilyen illékonynak is tűnt korábban) mégiscsak megtapad a fejedben, akkor a könyve megtalálta a helyét.

(A szerzőtől ezen kívül csak a Bécsi ibolyákat olvastam, aminek keserű, ám mégis könnyednek tűnő kézzel megírt szarkazmusa közelebb áll hozzám – gondoltam eddig a pontig. Ám míg a Bécsi ibolyákat olyan könnyedén, és még így, utána is gondolva se felidézhető módon elfelejtettem, az Isten veled, Berlin belém szivárgott.)


A filmet (Kabaré) soha nem néztem meg. Nem érdekelt, és nem ez volt az egyetlen ilyen film. A gimiben dacosan ellenálltam a többieknek, amikért ők rajongtak, nálam szóba sem jöhetett. (Ilyen volt még például a West Side Story és a Brian élete, de főleg a Rocky Horror Picture Show.) Utáltam, ahogy összenevetnek, ha valaki egy-egy helyzetre a filmekből idézett, és ez igen gyakran előfordult, olyannyira, hogy sokszor azt gondoltam, anélkül fújom kívülről ezeket, hogy akár egy kockát is láttam volna belőlük, nem bírtam, hogy kinek-kinek az a különlegessége záloga, mennyit tud e filmek dialógusaiból előcitálni. A kép mégis így tűnt a legegyszerűbbnek, ha már megvan a figura… Közben pedig, a könyvet olvasva nekem biztosan nem tűnt volna ki Sally Bowles alakja, sőt, a szerző maga ki is akarta hagyni a novellafüzérből a róla szóló sztorit…

Erős rokonságot érzek az általam rajongásig szeretett Kästner Fabianja és az Isten veled, Berlin között. Ám míg Kästner deklaráltan tanmesét költött a fasizálódó Berlinről, Isherwood nem moralizál. Rögzít, jegyzetel, mint ahogy azt egy újságíró teszi (mert ugye egy újságíró a narrátor-főhőse, aki vele azonos nevű, de mégsem ő maga), és mi magunk rakjuk össze a lehetséges tanulság mozaikdarabkáit. Fabian is újságíró, de ő benne van az eseményekben, az ő bőrére megy a játék. Isherwood távolból ideszakadt angol, átutazó. Úgy szenvtelen, hogy éppen azokat a képeket vetíti elénk, amiből megértjük: attól még, hogy csak nézelődünk, mégis mindenki bőre a tét.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.