Merjünk hülyének lenni!

  • Konok Péter
  • 2015. április 13.

Konok dolgok

A tapolcai választáson megmérette magát a Magyar Királyság Apostoli Kormányzója is. Gúnykacaj fogadta. Pedig tulajdonképpen semmivel sem abszurdabb, mint a megszokott aspiránsok.

Van ugye ez a Borbély József, aki kinevezte magát Magyarország tótumfaktumának, vagy valami hasonló marhaságnak, minden hatalom letéteményesének, ilyesmi. Bolondnak tűnik, ez eléggé nyilvánvaló, de ártalmatlan bolond; láthatóan jót akar, szinte egy fillérünkbe sem kerül, mégis kommandósok hurcolják időnként a diliházba. Eljárások folynak ellene, a média széles alsó szegmensei pedig két fingós német vígjáték, brazil szappanopera és magyar celebmagazin között rajta röhögcsélnek, ahogy a tapolcai választáson hangszórós autójáról képtelenségeket kiáltoz a világba. Neki egy hangszórós autó jutott erre, nincs közmédia-hálózata, tévéje, rádiója. Még egy gagyi időjárás-jelentése sincs.

Nem értem én ezt a kettős mércét. Van egyrészt ez a derék ember, aki egy nap arra ébred, hogy Magyarország valójában apostoli királyság és annak ő a kormányzója; és van szemben vele egy bejáratott, cugehőrös tótumfaktum hatalom, egy csomó páratlanul ártalmas és elképesztő összegekbe kerülő szerepjátékos, amit és akiket valamilyen szinten viszont mindenki elfogad (hiszen lehet, hogy kritizálja, sőt gyűlöli őket, de egyfajta legitimitásukat nem vonja kétségbe).

A világba kiáltozott képtelenségek terén a nagypolitika bevett szereplőinek pedig igazán nincs mit a kormányzó úr szemére vetniük.

Attól, hogy a hatalom (az a mindenkori, ami állandóan igyekszik is hangsúlyozni mindenkoriságát és örökkévalóságát) soktornyú, cifra kastélyokban hadovál, perzsaszőnyegeken lépdel kézzel varrott, drága makkos cipőiben, nagy fekete autókon jár, operetthuszárokkal és állig felfegyverzett, profi verőemberekkel veszi körül magát, magas VIP-páholyokból köpködi a világ fejére a szotyolahéjat, még semmivel több legitimitása nincs, mint ennek a kedves embernek, aki egészen kiváló érzékkel mutatott rá az egész állami cécó végtelen, totális abszurditására. Diplomáciai fogadások, háznagynők és házelnök urak, újévi köszöntőket felmondó marionettnímandok, ellenzékek és kormánypártok, frakciók és vezetők és bizottságok, Audik és Skoda Superbek (az alantibb superbeknek), nagy, közös-gőzös vadászatok, repülőgépek szeparéiban gyöngyöző pezsgők, a parlamentben hadonászó, idülten vigyorgó nettó kretének és dörzsölt, homlokráncoló gazemberek – szinte mindenki csak a fecsegő felszíni részleteket látja, alig akad, aki rákérdezne: ezt az egészet mégis minek? Miről kussol a mély? Ki a francok ezek? Mit keresnek itt? Miért tűrjük, miért etetjük őket? Miért kell lezárni az utakat, ahol keresztülmennek, az utcákat, ahol a kastélyaik forognak kacsalábukon, a repülőtereket, ahol integetnek? Minek vonulgatnak előttük fel-alá bohócruhába bújtatott maskarák, miért táncikálnak körülöttük furcsa ancúgokba öltözött papok?

Az egész diplomácia, az összes rongyrázás, parlament, kormányhivatal, szolgálati (szolgálat, na persze!) autó, libériás lakáj, az összes parádés beszéd és békemenetelés és nagygyűlés – porhintés, parasztvakítás. A mögöttük tátongó nagy semmi leplezése. Magyarország önjelölt kormányzója teljesen helyesen látja: az egész állam mögött semmi más nem áll, csak egy önkényes, értelmetlen állítás, hogy erre az egészre szükség van, hogy ez mindig is így volt, ez a dolgok rendje, a bazár bezárt, nincs itt semmi látnivaló kérem, tessenek szépen oszolni! Lehet szidni a politikusokat egyben és külön-külön (teszem én is nap mint nap), de sok értelme nincs. A kormányzó úr most kiválóan illusztrálta: politikusok csak azért vannak, mert mi elhisszük, hogy vannak, és csak addig vannak, amíg elhisszük nekik, hogy jussuk van a politikuslétre, a kiváltságokra, sőt az általuk igényelt tiszteletre (vagy legalábbis annak manifeszt látszatára, az általunk fizetett luxusra és a hozsannákra). Bárki, bármikor állíthat bármiféle baromságot – a különbség csak ott van, hogy ugyanazért a baromságért egyeseket diliházba csuknak, másokat pedig így vagy úgy, de elfogadnak komoly politikusként, vagy akár egy ország vezetőiként.

Ez az aljas, buta, arcpirító konszenzus az egyetlen valódi (kar)hatalmi erő: hogy igazából mi szeretjük azt a kurva Nagy Testvért.

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!