Bí-Áj- (Éj, 4 éj)-Cí-ben, Szí-ben etc. Végül nem olyan rossz azért az új okkázió: Dublin direkt. (Baile Atha Cliath, ha jól írom, engem is: Dezsü, Deszö stb.) Laktam: Bailtiní Í, kérdem, miért Iona Villas, Jóna Villák, szóval az Í, az egy sziget, Kolumbusszal összefügg, és remélik szállásadóim, majd egyszer újra egy lesz Írország... Kicsit sokadikra mentem ki, kellett-e, kellett, de nem "azért". Hogy egy legyen nekem valami, lásd Elíott, T. S., egy lesz a mi-is-és-a-rózsa. Ezektől a dolgoktól nekem füst (könny) száll a szemembe. A tűz meg a rózsa.
Mit vitatkoznak ezek egymással, akkor?! Na jó, éjszaka érkeztem, nem akartam volna menni, megvolt a jegy, jó, olcsóbbra vettem a fazont, mint utat valaha is, leáradtam 4 nap alatt 90 kilométert, ezzel foglalkoztam, lóiroda egyetlenegyszer volt, lehetett volna, hogy lakás, helyi útiköltség, pia (enni nem ettem) visszajön egy lovon, Thyne Will Tell, íjász jegyű pali én, a Tell Villamos, sic, a Thyne szellemes lóelnevező vicc a "Time"-ra, Thyne, mint folyó régiesen (?), "tiéd" stb., na olyan ló volt, hogy Galway (Yeats lópályája?), utolsó futam. Most mi affinitásom, mi a francom lenne hozzá, hogy egy kutyaütő társaságban van ez a ló, még sosem indult, őt éreztem. Két darab tízessel kellett vón, ebből kiderül, milyen olcsón voltam meg. De elvackoltam, aztán... bejött, nem nekem, így is jó volt (valamire, egyébre; egy könyv bevezetőjének).
A repülőn még vastagnak érezhettem volna magam, mert olyan voltam a többi madár közt, akinek fix szállása van. Ez aztán "így nézett ki": a busz letett vagy ötszáz méternyire a régi megálló helyétől (5 év telt első és utolsó ottlétem óta), onnét esőemberként (mániákusan sapka nélkül!) elgyalogoltam a kapuig, mely mögött szoba várt (volna). De szállásadóim már sütyükék kicsit (így végső szállásadóm, róluk), két nappal előbbre írtak be! Szobám kiadták másoknak, szerencse, hogy az esős első éjen még üres volt a térfogat. De hogy másnap két napra átpasszolnak. Passzolódtam (ha valamit nem bírok...! ezt), ott ugyanolyan dög hideg volt, mint stabilnak hitt helyemen, azonnal duplán összefáztam. Akkor fölfedeztem, van egy kutyányi kis villanykályha. Az éjszaka bekapcsoltam - második éjemen -, jó volt. Marha én, elmondtam az új-háziaknak, egyből letoltak, elvitték (durva!) a kis kutya kályhát, mintha sintérnek adták volna. Kicsinykét megigazították a központi fűtést, lebasztak (a férfi; szegény nej alig bírta ellensúlyozni), mégis ott maradtam. Erre: nej: hűha, a Catrine (84 éves), aki neki a vendégeket ajánlja, talán ezek után nem fog több vendéget ajánlani. Mondtam, átmegyek a Catrine-hez én (átmentem, azt hittem, szállásadónőm, a neó, mégis telefonált, de nem: a Catrine - 84 éves - úgy örült, hogy mégsem megyek vissza hozzájuk, mint a villanykutya a farkának). Ennyit Dublinról (B. A. C.). Azaz nem ennyit. Dublin, bár kiszenvedtem csak oda, jó volt: 4 nap alatt, teljesen értelmetlenül, 90 kilométert gyalogoltam, lóirodára nem mentem, legolcsóbb utamat "hoztam ki". Nem kockáztattam. Lásd fentebb.
Napokig nem tudtam, mi legyen velem, csak mentem. Aztán: a tenger. Legyen a tenger. Lett a tenger. Eltévedtem, ahogy a tengerhez mentem, átvágtam egy maszek rögbipályán. Szerencsére két járata volt: be, ki. Akkor elvergődtem, vissza Yeats tornyától, a Landsdowne Roadig, ahol a stadionban a rögbi-világbajnokság negyeddöntője volt (pár óra múlva). Franciaország-Argentína. Láttam a gauchókat (ott: pumákat), ahogy halványkék-fehér-halványkékre festették egymást. Faszom érdekelte, sok jegyet kínáltak. Kerestem boltot (ünnepnap), ahol kis letekerős kupakú üvegben kapható nedű; lett végül. Aztán így jártam (tenger és rögbi nélkül) még egy napot. Elhatároztam, tengerhez vissza. A francokat mentem vissza. Pedig felépítettem a városrész nevére - Sandymount, és szerettem is Sandymountot -, hogy "ismeri a Soundy-Mountyt", vagy ilyet, hogy az ember mindig ugyanoda jár vissza, jó kurva anyját jár mindig. Na, akkor ez volt, a drumcondrai (városrész, Í, Iona etc.) Lindsay Roadon kb. 32-szer végigmentem raaaa-jtad én, rajta, és slattyogva, és leveleket rugdosva, és a bort is unva, és otthon várt a szoba. Rendesek voltak végül, utsó reggelire saját gombájukból is adtak, a fosás csak itthon jött rám, szerencsére.
A múltkori cikkre visszacsatolás is jött. K. F. (Kieren Fallon, már el merem árulni) nem csupán 3-adszor lett csampion dzsoké, de harrrrrmaccorra érte el az évi 200 győzelmet és több. Tényleg óriási, előtte csak Fred Archer (nyilazó) és egy másik nagy hapsi ért el ilyet, erre mondja Pat Eddery, tök igaz, 100 győzelmet is k. nehéz elérni egy évben, nem kétszázat! Na, nagy cikk, olvasom haza repen, Kierenről, 202 győzelem, Henry Ceciltől (hipi sejk), aki a neje miatt rúgta ki (semmi sem volt!!! így K. F., ráadásul az ő neje is Julie, mellette áll, na ismerjük), átment Sir Michael Stoute-hoz, ez a harmadik legjobb állás így angolban, a sejkék és Cecil úr után, és így. Tehát tényleg nem volt semmi, ne legyen róla szó sem.
Jó, hazaértem, a N.-szavában (ha már ilyen diszkrét vagyok) N. Miklóst olvastam: 4-6 év az európai felkészülés, végre nem csupán Haider és a gaz tőkés Prinzhorn mondja ezt. A "gaz" idézőjelben. Azért ezt én szeretem. Ha tényleg nem mindig a saját hülyémben forgatnak még ellenzékileg is. 4-6 év (Haider: 35 év), mire felkészülhetünk. Prinzhorn: "Amíg ezekben az országokban az ausztriai fizetések 30-40%-a van..." Na, hát nem? Jó, ha N. Miklós is mondja ezt. Mégis valami honi becsület.
Nekem a Kovács is jó, sic, és nem szeretem a körbeszidást. Valaki emezt az oldalt is szidja, amazt is. Legalább Kieren Fallon, bár valami megbaszási ügy híre (alaptalanul!!!) volt, sampinyon zsoké lett, sőt vargánya.
Ezt kell még behozni. Bár ez inkább 135 év.
Most akkor mondom: nekem a hegymászó H. vagy a nagytőkés P-horn se ingem, se gatyám, és Ausztriában épp ellenkező oldalúak a barátaim, és Klimának drukkolok. De hagyjuk, ausztriaihoz jobban értek, mint az átlag.
Fel ne vágjak. Nem mellesleg: N. Miklós az én emberem? (+ K. L.?)
Másrészt mi az, hogy érteni. Catrine-ék azt mondják: az északír békefolyamatra kidobott minden perc: kidobott perc. Másik szállásadóim (kis villanykutya... de megalázó volt, ahogy az olasz származású exkommunista-filmszínésszerű férj egyszerűen elvitte, hűlt helyre várt a szobámban...) azt mondják: ha majd Í szigete is "hozzánk tartozik..." Ha újra egyesülünk.
Maradok annál, hogy Musilt fordítok, jövő nyárig tele a munkanaptáram, ám a nekem még kiálló pénzeket VÁRRRRROM!
De tényleg. Egyelőre búcsúzom. Mint az első nem neves író.
(Mit legyen nevem áruvédjegy?)
-1
