Talán ezért is vettem túl komolyan ezt a fesztivált. Szombaton tisztességgel rákészültem a Chumbawambára: előkapartam a nyolcvanas évek anarcho-rock termését, és meg kell mondanom, teljesen flottul pörgött a lemezjátszón a The Ex és a Dog Faced Hermans és persze a Chumbawamba is, hogy csak a testvéri-elvtársi gyülekezeteket említsem. A Chumbawamba legújabb lemezéről, a Readymadesről már nem mondható el ugyanez, de nem bánkódtam emiatt - a társaság zöme a régi, tehát majdnem csupa rokonszenves arc.
Egy sportos szigeten persze nem csupán egy zenekar közelsége a cél; gondoltam, izé, majd mozgok kicsit a szabadban. Kimentem hát kora délután, és magammal vittem a gyereket is. Ez utóbbit, ha lehet, bocsássa meg nekem az isten.
(Az úgy volt, hogy körbe-körbe haladtunk a stadion lepusztult lelátója körül. Velünk együtt még sokan haladtak körbe-körbe, szemrevételezve, amint sportol a magyar. Voltak, akik egy daru tetejéről vetődtek le, mások drótpályán száguldtak, aztán lehetett gördeszkával medencébe szaltózni, s végül ott volt a rali. Körötte még sűrűbb por- és kavicsfelhő, mint rendesen - persze nincs egészséges életmód egy kis áldozat nélkül. Próbáltam erről meggyőzni a gyereket is, de nem hallgatott rám: estére belebetegedett. No, ennyit felvezetésképpen.)
A Chumbawambát, különben, majdnem élveztem. Próbáltam előtte a Sziámi zenekart is, de kevésbé sikerült: az volt a benyomásom, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét: valódi meló nélkül, pusztán megszokásból ragaszkodik ahhoz, ami elmúlt. Mindenesetre kívánom neki, hogy Seress Rezső dalaival majd jobban boldoguljon, mint most velem, és hogy a jövőben ne késsen negyven percet, mert arra többen is háklisak a közönségből.
(Az persze jó, hogy még egy ilyen kegyetlen betonmajálison is a Sziámi meg a Chumbawamba meg a Kispál és a Borz meg az Anima szerepel, de azért én ezzel együtt leszögezném: ez a szerencsétlen ingyencirkusz nagyjából annyira kötődik a szigetes, mint a sportos élményekhez. Ne tessenek viccelni velem.)
Mindegy, mondom, a Chumbawambát majdnem élveztem. Kivált, hogy megérkeztek végül. Párizsból jöttek ugyanis, ahonnan mostanában macerás megérkezni, mert sztrájk van. A Chumbawambát, gondolom, éppen az osztályharcos öntudata vezérelte oda, és ez teljesen rendben van, csak éppen majdnem ottragadt. Így végül a méltó technikai előkészület nélkül, hatvanöt perces késéssel lépett fel, és pont úgy szólt, ahogyan nem lett volna szabad. A számokat persze tudtuk, szerettük, s mondhatni elgondolkodtattak: azért nem teljesen kilátástalan hitelesen állni a színpadon, nem teljesen kilátástalan hitelesen szólni a közönséghez, s úgy egyáltalán, nem teljesen kilátástalan hitelesen élni. Ja. Bírom és irigylem ezt a zenekart: még tud mosolyogni.
Ennyi.
Nem tudom, hogy kiderült-e: egyébként meglehetősen rossz véleményem van a Sport Szigetről. A gyereket természetesen a büdös életben nem engedem oda, s magam is messziről elkerülöm, ha csak nem kapom írásban, hogy:
- lesz fű, fűre lehet ülni;
- lesz tiszta levegő, ergo tiszta levegőt lehet szívni;
- vagyis a Népstadion kizárva;
- és legalább egyetlen darab pöttyös labdát is lehet majd látni.
Ez a minimum.
Köszönöm a lehetőséget.
Marton László Távolodó
