A bolondok szabadsága (Daniel Kehlmann legújabb, Tyll című regényéről)
A Tyll nemcsak annak szól, akit érdekelnek a középkori német mesék vagy akár a harmincéves háború története, hanem mindenkinek, aki hajlandó megkérdőjelezni jelenlegi világunkról alkotott tudását. Ez a világ ugyanis – a mostani – tökéletesen alkalmas arra, hogy el akarjuk engedni, ez a regény pedig éppen erre ad lehetőséget és reményt. Választást nyerni ezzel ugyan nem lehet, de mégis jólesik olvasni, ha valaki képes távolról, intellektuális iróniával tekinteni az őt körülvevő törvényszerűségekre, és ez a madártávlat annak beismerése is, hogy az igazságunk viszonylagos. Tyll azt állítja, hogy a teljesség titka nem a pontosság, hanem a szépség, nem a normalitás, hanem a bolondság. Szükség van az ilyen testamentumokra. (Hermann Veronika)
| ||
„Ma már lehet a fatvával viccelődni” – Salman Rushdie író
Új regényében, A Golden házban egy titokzatos indiai család települ be a manhattani Greenwich Village-ba, a dúsgazdag emigránsok Obama beiktatásával egy időben foglalják el a Golden házat – Rushdie az ő történetükben éppúgy érdekelt, mint abban, hogy mi vezetett végül Trump tényezővé válásához. A szerzővel Köves Gábor készített e-mail-interjút.
| ||
A Magyar Narancs világirodalmi sikerlistája
A szavazóknak minden alkalommal a közelmúltban (a legutóbbi szavazást követően: jelen esetben a tavaszi könyvfesztivál idején, illetve azóta) első kiadásban vagy új fordításban megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk a világirodalom köréből, az elsőnek 15, a másodiknak 10, a harmadiknak 6, a negyediknek pedig 3 pontot adva.
Idei világirodalmi listánkat, még a megjelenése előtt, brit tudósok elemezték. A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy felkerülni csak olyan könyveknek volt esélyük, amelyeket „a” betűre végződő keresztnevet viselő nő fordított, illetve a szerzőjük szakállas vagy minimum bajszos. Ez alól csak Radclyffe Hall könyve (és esetleg Walther von der Vogelweidéé) jelent kivételt, de hát épp az utóbbi időben szembesültünk a tapasztalattal, hogy komoly hazai kutatóintézetek is mennyivel durvábban mellélőhetnek ennél.
„Elrugaszkodni a konstruktív tébolyig”
Kránitz Bence interjúja Nemes Z. Márióval
| ||
Magyar Narancs: Mivel győznél meg, hogy lépjek be a hungarofuturista mozgalomba?
Nemes Z. Márió: A hungarofuturista mozgalom lehetőséget ad számodra, hogy felfedezd magadban a posztmagyar identitást. Ezáltal kritikai történelemszemléletre tehetsz szert, ami egyszerre terjed ki a múltra, a jelenre és a jövőre. Emellett képes leszel felkeresni a magyarok téridőn kívüli mitikus „eredetét”, a Szíriuszt, ami egyszerre jelent bolygóközi és időutazást is.
MN: A posztmagyarrá válás együtt jár bármiféle testi elváltozással?
NZM: Attól függ, milyen típusú posztmagyarrá változol. Különböző frakciók és csoportosulások léteznek. Ha busóvá változol, az komoly testi elváltozásokkal jár, mert bundát növesztesz – a busók a csillagközi hungarofuturizmus vukijai. De vannak még technoparasztok, illetve lehetsz sámán, vajákos, ludvérc is, vagy szíriuszi mocsárlakó.
Egy göröngytelen pálya – Porzó (Ágai Adolf): Utazás Pestről – Budapestre 1843–1907
Maga a kötet igen vegyes műfajú, és alcíme elég pontos: Rajzok és emlékek a magyar főváros utolsó 65 esztendejéből. Könyve bújtatott önéletrajz is, és éppen ezért annak az útnak a leírásával indul, amikor a kis Adolf 1843-ban felkerül tanulni Pestre. Ágai mintegy azonosítja magát és életútját a Pestből és Budából 1873-ban Budapestté váló főváros történetével. Írásmodorának önjellemzése hibátlan önismeretről tanúskodik:
„Mint nincs történetírás részrehajlás nélkül: azonképen nincs utirajz sem, amely alapos. De van egy dolog, amely ha becsesebbé nem is, de kedvesebbé teszi az adatok szilárd talpkövén épült, erősen megokolt bírálatnál – az előadás közvetlensége, az elfogulatlan szem, amely sokat meglát, amit soha észre nem vesz a megszokás. Ez az egyetlen körülmény, melyből jogot váltunk mi tárczairók belekotyogni mindenbe mindenütt, mindenkor. Csak rovom az utczákat s ülöm a kávéházakat. Ez felel meg legjobban az én czigány természetemnek.” (Bán Zoltán András)
Idill és terror – Nadia Murad: Az utolsó lány – Küzdelmem az Iszlám Állam ellen
Vannak dolgok, amelyeket képtelenség felfogni. Lehet róluk olvasni, képeket vagy dokumentumfilmeket nézni, információt gyűjteni és megkísérelni megérteni, de felfogni nem lehet. Az Iszlám Állam tettei is ebbe a kategóriába sorolhatók. Ennek a világnak a megismeréséhez szolgáltat alapanyagot Nadia Murad könyve, amely az Egy szexrabszolga igaz története kellőképpen hatásvadász alcímet viseli, ám a mű rendkívül őszinte és reflexív, nemkülönben megrázó. (Fülöp Zsófia)
„Saját nagyságát sem hitte el”
Arany, a kételkedő és örök újrakezdő. Az ELTE tanszékvezetőjét, Szilágyi Mártont, a Mi vagyok én? című Arany-tanulmánykötet szerzőjét kiismerhetetlen klasszikusunkról kérdezte László Ferenc.
Újratöltött emlékek
Mur Lafferty: Hat ébredés
A korábban urban fantasyben utazó Mur Lafferty első sci-fije egyúttal a krimi mezejére is merészkedik, ám minden igyekezete ellenére nem lesz több egy langyos zsánerdolgozatnál. A történet a Dormire nevű űrhajó fedélzetén indul, a küldetésnek az volna a célja, hogy klónokat juttasson a Földről egy idegen bolygóra, hogy benépesítsék azt. Ám valami nincs rendjén, hiszen a legénység korábbi klónjait valaki megölte, a frissen ébredtek utolsó emlékei pedig ott szakadnak meg, ahol elstartolt az űrhajó. Azért ez felpezsdíti az olvasó kíváncsiságát, igazi Agatha Christie-i helyzet, mintha a Tíz kicsi négert kilőtték volna az űrbe, az áldozatok egyúttal a nyomozók, és még a gyilkos is köztük van. Ebből aztán ki lehetne hozni valamit! Mondom, lehetne. (Svébis Bence)
Pirula és lánctalp
Norman Ohler: Totális kábulat
| ||
A könyv legmeggyőzőbbnek tűnő fejezete a németek franciaországi hadjáratának természetét, az ott alkalmazott merész taktikai viselkedést hozza összefüggésbe a dokumentumok alapján is alátámasztott intenzív Pervitin-használattal. Nagy kár, hogy bár a szerző tesz ilyen utalásokat, alaposabban nem foglalkozik a korabeli német hadvezetés (és napjaink mentálhigiénés szakemberei) gondjaival. Az ilyen durva agyi stimulánsok kiürülése nyomán fellépő súlyos másnaposság napokra teszi harcképtelenné a katonát, ha egyszer leteszi a pirulákat. Ha viszont nem hagyja abba a szedését, akkor előbb-utóbb arra megy rá a szervezete. Ezek a megfontolások érthetőbbé teszik, hogy a könyvben is reflektálatlanul idézett korabeli reklámszövegek dacára (és még a hiány fellépte előtt) miért nem tarolta le az egész világot az állítólag folyamatos kristálymámorban úszó náci ármádia. (Barotányi Zoltán)
A kritikai elvekről
Dave Eggers: Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké élnek-é?
Dave Eggers szimpatikus alak: koránál és munkájánál fogva sokat látott és tapasztalt (kortársaival ellentétben nemcsak Amerikából, de) a világból ahhoz, hogy belásson és magáénak valljon olyan elveket, melyeket – nem csak kritikusként – én is fontosnak vallok. Ám ez nem jelenti azt, hogy írónak is jó. Mert ugyan a regénybéli Thomasszal együtt komolyan hiheti azt az egyébként egyáltalán nem könnyen bizonyítható összefüggést, hogy a rendőrök azért lőtték le a barátját, mert „nem tudnak olvasni”, de ennek belátásához és az olvasó meggyőzéséhez több szükségeltetik annál, hogy a szövegben ezt két egymást követő oldalon megismételje. (Sári B. László)
És még sok kis visszhang:
Charles Bukowski: Macskák
Kovács Bálint: Puszild meg
Koska Zoltán: Új új képregények
Georges Simenon: Maigret emlékiratai
Ferdinandy György: Vadnyugati origó
Tóth Krisztina: Zseblámpás mesék
