„A CEU túl fogja ezt élni” - Mario Vargas Llosa író

Könyv

A Nobel-díjas perui írófejedelem júniusban a CEU konferenciáján szólalt fel, miután a kormány az egyetem ellehetetlenítését célzó hadjáratba kezdett. Beszédében az Orbán-kormányt populistának, a CEU elleni fellépését összeesküvésnek nevezte. Öt sarok című új regényében a közelmúlt perui diktatúrájának alantas módszereiről mesél. Telefonon beszélgettünk.

Magyar Narancs: 1990-ben elindult a perui elnökválasztáson, de vesztett – Alberto Fujimorival szemben maradt alul. Most regényt írt Fujimori elnökségének sötét dolgairól…

Mario Vargas Llosa: A regény a Fujimori-diktatúra utolsó hónap­jai­ban játszódik. Nehéz időszak volt ez Peru életében. Tulajdonképpen polgárháború dúlt az országban. Limában, a regény helyszínén, káosz uralkodott. Azt sem tudtad, épp ki akar megölni. A maoista terrorszervezet, a Fényes Ösvény? A másik terrorista szervezet, a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom? Netán a hadsereg? Vagy a rendőrség? Esetleg a kormány által használt kisebb, ugyancsak terrorista csoportok, amelyek a politika álcája mögött követtek el gyilkosságokat? Fujimori velem szemben még egy demokratikus választáson győzött, két évvel a megválasztása után azonban katonai puccsot hajtott végre. Bezáratta a törvényhozást, kirúgta a bírókat és megalapította a diktatúráját. Egy rendkívül korrupt és rendkívül erőszakos diktatúrát. Nem csoda, hogy még mindig börtönben ül.

MN: Az Öt sarok amennyire politikai, annyira erotikus regény is.

MVL: Az abnormális viszonyok, például a kijárási tilalom, az állampolgárok szexuális életére is kihatnak. Ha este kilenc után senki sem mehet ki az utcára, ha a partik kötelezően másnap reggelig tartanak, a négy fal között fellazulnak a gátlások. Az ilyen helyzetekből, amikor az erőszak, a klausztrofóbia az úr, az erotika lehet a menekülési útvonal. Pont ez történt Limában is, a diktatúra utolsó hónapjaiban. A kijárási tilalmat nagyon komolyan kellett venni, az éjszakai utcák életveszélyesek voltak. Az előállt helyzet egyik váratlan következménye az volt, hogy az állampolgárok szexuális szokásai megváltoztak, az addigi határok elmosódtak, minden nyíltabb és változatosabb lett, a kijárási tilalom a szex terén felszabadította Lima polgárait. A szexhez való menekülés korántsem szokatlan jelenség, különösen az antidemokratikus, autoriter rezsimekben nem.

MN: Nálunk az illiberalizmus dívik. Ezek szerint ennek is lehet pozitív hozadéka?

MVL: Ez az elnyomás nem várt következménye. Azért azt gondolom, hogy jobb, ha demokratikus keretek közt élhetünk szabad szexuális életet, és nem az elnyomás hozza meg a szexuális felszabadulást.

MN: Új regényében a bulvárújságírás a hatalom eszközeként jelenik meg; fő célja, hogy lejárassa a rezsim ellenfeleit. Ennek a fő irányítója Fujimori titkosszolgálatának hírhedt vezetője, a regényben csak Doktorként emlegetett Vladimiro Montesinos volt.

MVL: Ez elég gyakori minden diktatúrában. De Montesinos alatt gyakorlatilag ez a fajta újságírás vált az egyetlen újságírássá Peruban. A lejáratásra, a rendszer ellenfeleinek megsemmisítésére szakosodott bulvárújságírással nagyon nehéz volt konkurálni. Ez a regény fő témája. Hogyan lehet oly mértékben eltorzítani az újságírást, hogy ennyire eltérjen az eredeti céljaitól, és az elnyomás, a zavarkeltés eszközévé váljon?

false

 

Fotó: Sebastian Silva / MTI/EPA

MN: Önt is érték ilyen, politikai megrendelésre készült újságírói támadások?

MVL: Sajnos igen, nagyon is. A Fujimori-kormány első két, demokratikus évében nem avatkoztam a politikába, ám attól fogva, hogy Fujimori lerombolta a demokratikus intézményeket, és diktátorként irányította az országot, rendszeresen hangot adtam a kritikámnak. Mindig is a diktátorok ellen voltam, mindenfajta diktátor ellen. A rezsim válasza az volt, hogy támadni kezdtek, és erre a lejárató bulvársajtót és a hasonló hangvételű programokat használták, mindezt maga Montesinos irányította. Válogatott aljasságok, kitalációk, szörnyű rágalmak voltak. Bizonyos értelemben sikerült az egész újságírást korrumpálniuk. Társadalmilag is elfogadottá vált ez a stílus. Sajnálatos trend ez az egész világon, ez a fajta botrányéhség. A rosszindulatú, romboló pletykakultúra.

MN: Perelte a valótlanságokat állító lapokat?

MVL: Csak időpocsékolás lett volna, hiszen minden bírót a kormány nevezett ki.

MN: Utolsó regényében Umberto Eco (interjúnk vele itt) is a lejáratásra, zsarolásra használt bulvársajtóval foglalkozott.

MVL: Olvastam a könyvet. Nagyon jó barátok voltunk. Valamivel több mint egy évvel a halála előtt, egy konferencián találkoztunk utoljára, a barátságunk a hatvanas évekre nyúlik vissza. Fantasztikus humora volt – és micsoda műveltsége! Bármikor képes volt olaszul, franciául és spanyolul egy-egy előadást megtartani. Még angolul is a rá jellemző, erős olasz akcentussal. És nagyszerű szellemességekkel. De nem csak hallgatni volt remek, étterembe járni is nagy élmény volt vele. A jó ételek, a jó borok, a jó élet barátja volt. Tudta élvezni az életet. Amiben kiemelt szerepe volt az étkezésnek. Olaszországban mindig tésztát ettünk.

MN: A CEU-n elmondott beszédében populistának nevezte a magyar kormányt, amely – az ön szavaival élve – összeesküvést készített elő, hogy bezárja az egyetemet. Tapasztalt ehhez hasonló, egyetemek elleni politikai machinációt máshol is?

MVL: Pont ezt a formáját az egyetemek elleni agressziónak nem tapasztaltam korábban, de másfélét igen. Fujimori Peruban a hadsereget küldte az állami egyetemekre azzal az ürüggyel, hogy némely egyetemen felütötte a fejét a terrorizmus. Az igaz, hogy bizonyos esetekben szélsőségesek tűntek fel az egyetemek berkeiben, de ez csak ürügy volt Fujimori számára, hogy a saját embereit ültesse az egyetemek élére. Az egyetemek önállóságának ezzel befellegzett. Az a benyomásom, főleg a New Yorkkal való tárgyalások és a külföldi demokráciákból érkezett rengeteg támogatás fényében, hogy sikerül valamilyen megállapodásra jutni, és a CEU túl fogja ezt élni, és folytatja a tevékenységét Magyarországon. Ami jó, mert ez egy remek egyetem, és ez az egyetemi nyitottság, kozmopolitizmus minden társadalomnak a hasznára válik.

MN: Ha a jelenlegi perui elnöknek kedve támadna, hogy bezárasson egy egyetemet, megtehetné?

MVL: Nem tehetné meg, egyáltalán nem. Mostani kormányunk demokratikus. Az elnök, Pedro Pablo Kuczynski igazi demokrata. Ő nem fog egyetlen egyetemet sem bezáratni, de az ország lakói sem fogadnának el egy ilyen lépést; ha politikai okokból bezáratnának egy egyetemet, az ellen országos mozgalom indulna.

MN: Találni a regényeiben a mi miniszterelnökünkhöz hasonló alakot?

MVL: Az autoriter hajlamú politikusok, bármilyen kultúrát is képviselnek, mind hasonlítanak egymásra. Nem tűrik a kritikát, intoleránsak a kritikus ellenzékkel szemben. Minden rendelkezésükre álló eszközzel azon vannak, hogy elhallgattassák ezt a fajta kritikát. Egy demokráciában ennek megvannak a korlátai, de egy, mondjuk úgy, illiberális országban a kormánynak több eszköze van, hogy megtámadja az ellenzékét, az ellenfeleit, a kritikusait.

MN: Madriban él, de követi a perui politikát. Többen a szemére hányták, hogy könnyű kívülről kritizálni.

MVL: Ha elfogadnám ezt az érvelést, akkor ki sem nyithatnám a számat, hiszen állandóan úton vagyok, számos országban éltem. Miért ne írhatnék és beszélhetnék arról, ami a világban zajlik, és amit fontosnak tartok? A véleménynyilvánításnak nincsenek határai. A nacionalizmus semmilyen formáját nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem hiszem, hogy csak akkor kritizálhatok egy országot, ha abban az országban tartózkodom. Micsoda hülyeség ez!

MN: A latin-amerikai országok közül melyiket látja a legerősebb és a leggyengébb demokráciának?

MVL: Nézze, Latin-Amerikában két diktatúrát, a kubait és a venezuelait leszámítva demokráciák vannak. A többi mind demokrácia. A brutális és korrupt katonai rezsimek eltűnőben vannak. A baj az, hogy sok esetben a latin-amerikai demokráciák nagyon is korruptak és inkompetensek. A dolgok azonban változnak, nézze csak meg, mi történik Brazíliában, ahol népi mozgalom alakult a korrupció ellen, és a helyzetet nem egy kommunista diktatúrával akarják orvosolni. Valódi demokráciát akarnak, korrupt állami vezetők nélkül. Érdekes, ami most ott történik, a mozgalmat bátor bírók támogatják. Sok-sok korrupt politikust és vállalkozót küldenek börtönbe. Fontos változás ez Latin-Amerikában. Ez nem forradalom, hanem demokratikus népi mozgalom a korrupció ellen. Ami pedig Venezuelában történik, nos, azt hiszem, az ottani diktatúra előbb-utóbb össze fog omlani, mint minden diktatúra. Remélem, inkább előbb – és békésen. Egy potenciálisan nagyon gazdag országot tettek tönkre egy hülye diktatúrával. Hülye az a diktatúra, amely olyan politikát folytat, amiről a történelem – akár a Szovjetunióban, akár Kínában, akár Közép-Európában – már bebizonyította, hogy nem működik. Micsoda hülyeség ezeket a bizonyítottan működésképtelen dolgokat elővenni! Az az érzésem, hogy a venezuelai diktatúra a végső korszakát éli. Az ország körülbelül háromnegyede a vezetés ellen van.

MN: Amikor elnökjelöltként kampányolt Peruban, saját maga írta a beszédeit?

MVL: Minden beszédemet magam írtam. De főleg improvizáltam a jegyzeteim alapján. Igyekeztem az emberekkel közvetlenül kommunikálni. A közönség figyelme gyorsan lankad, ha papírból olvasod a szövegedet. Sokkal jobb az emberek szemébe nézni, és úgy beszélni.

MN: Szakmai szempontból, irodalmi szemmel melyik beszédét tartja a legtöbbre?

MVL: Azt hiszem, a legutolsó beszédemet választanám, amit a választások elvesztése után mondtam. Azt hiszem, az volt a legjobb beszédem. Mert végre a végére értem a dolognak. Nem akartam politikus lenni, a körülmények késztettek arra, hogy induljak az elnökválasztáson. Van nekem szakmám: író vagyok, mindig is író voltam. Egyáltalán nem repestem az örömtől, hogy profi politikusnak kell állnom.

MN: Mielőtt beszédet mondott volna a CEU-n, Michael Ignatieff, az egyetem rektora megemlítette a bevezetőjében, hogy 1990-ben mindketten ugyanazon a mexikói konferencián jártak, ahol ön kijelentette, hogy Mexikó maga a tökéletes diktatúra. Milyen fogadtatásban részesült a vendéglátói részéről?

MVL: Nagy nemzetközi konferencia volt, a nagy mexikói költő, Octavio Paz szervezte. Sok-sok író jött el számos országból. A politikára térve természetesen szóba került, hogy Latin-Amerika a diktatúrák, a totalitarizmus melegágya satöbbi, satöbbi – és akkor előhoztam Mexikót, amely abban az időben a tökéletes diktatúra megtestesítőjének tűnt. A PRI, vagyis az Intézményes Forradalmi Párt több mint 70 évig regnált. Rendkívül kifinomult eszközöket használtak a hatalom megtartására és a közvélemény manipulálására. Egyfajta puha diktatúra volt, mélységesen korrupt, puha diktatúra. Mexikó mai problémái a PRI idejéből származnak. Ez nem egy ember, hanem egy párt diktatúrája volt.

MN: Mi történt, miután lediktatúrázta Mexikót Mexikóban?

MVL: Gyorsan elhagytam az országot, mert féltem. Féltem, hogy esetleg kitüntet a kormány. Ilyen eszközökkel operáltak. A kormány lefizette az értelmiséget. De nem azért, hogy a dicshimnuszukat zengjék, hanem azért, hogy legyen saját ellenzékük. Diszkrét, jól nevelt ellenzék, amire a kormány mutogathatott, hogy íme, demokrácia van nálunk. Mexikó régi ország. Az efféle politikai kifinomultsághoz idő kell.

Mario Vargas Llosával készült korábbi interjúnk itt olvasható.

Neked ajánljuk