„Ugyanazt a tahóságot mondják és követik el állandóan”

Tizennégy év után jelenik meg újra verseskötete, de a felháborodás és az émely múzsái az eltelt időben sem hallgattak. Mostanra megunta, hogy közéletről írjon, ezért mi is inkább Dumpf Endre kórházi költészetéről, a nemzedéki nyelvről beszélgettünk vele.

„Magyar Narancs: Tartott tőle, hogy a politizálás miatt nem marad elég ereje vagy tehetsége arra, hogy tisztán irodalommal foglalkozzon?

Parti Nagy Lajos: Attól nem tartottam, hogy tehetségem ne maradna rá. Attól inkább, hogy eszi a munkaidőmet, a lelkemet. Nagy könnyebbség volt, mikor eldöntöttem magamban, hogy a 2014-es választások után, akármi történik, abbahagyom a Magyar Meséket. Persze ezt a műformát én találtam ki, senki nem kényszerített, a megélhetéshez pedig végképp nem volt köze. A legfőbb ok, hogy már csak ismételni tudtam volna magam. Minden stikli, gazemberség, amiről szólnak e magyabszurdok, ugyanarra a srófra jár: ha hatalom van, minden van, pénz, befolyás, helikopter, kreált ellenség, hülyített és hülyíthető nép.

MN: A héten beszélgettem karikaturistákkal, ők is azt mondták, kreatív szempontból az a legnehezebb a munkájukban, hogy a politikusok csinálnak valami eszement dolgot, aztán két héttel később megcsinálják megint. Ugyanazt a rajzot vagy poént viszont nem érdemes leadni újra.

PNL: Hát igen, ezek a nem túl bárdolt diktatúrák az ismétlésre épülnek. Ugyanazt a tahóságot mondják és követik el állandóan, míg sokadszorra a célközönség azt gondolja, ebben semmi ciki nincs, ablakot betörni, kerekeket kiszúrni nem kell félnetek. Sőt, mindez Európa megvédéséhez tartozik. Ha szatírát írsz, karikírozod penetráns jelenségek bizonyos vonásait. De amikor egy rezsim saját maga válik önnön paródiájává, ebben a műformában, tenyérnyi helyen, nemigen tudsz róla újat mondani.”

Az interjú teljes változatát a csütörtöki Magyar Narancsban találja, „Meggagyisodik az egymillió forintos öltöny” címmel!