KÖNYVMELLÉKLET - kritika

A felemelkedés ára

Annie Ernaux: A szégyen

  • Balogh Magdolna
  • 2025. december 3.

Könyv

„Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat.”

Ezzel a hideglelős kijelentéssel kezdődik az 1952-ben történt eseményt felidéző regény. A szerző az esetről úgy beszél, mint ami kulcsfontosságú határként íródott be a még serdületlen lány lelkébe, fordulatot hozva bontakozó személyiségének alakulásában. Annie ekkor tizenkét éves, a katolikus magániskola kitűnő tanulója, aki a történtek nyomán úgy érzi, családjuk lezüllött, ő maga pedig méltatlanná vált az iskolára. Kellemetlen érzések töltik el azon a társasutazáson is, amelyen nem sokkal később apjával együtt vesznek részt. Az idegen környezetben nem tudnak fesztelenül viselkedni, a velük együtt utazó, náluk jobb módú emberek lenézik őket. Hirtelen kínos lesz minden, ami a család életformájában addig természetes volt: az udvari árnyékszék, a szülőkkel megosztott egyetlen szoba, a vezetékes víz hiánya. A kislány felfedezi, hogy az ő világán kívül van egy másik, „hatalmas, vakító napfényben úszó világ, ahol a szobákban meleg vizes csap van a mosdókagylónál, és ahol a lányok úgy beszélgetnek az apjukkal, mint a regényekben”. Az emiatt érzett, fokozatosan az életmódjává terebélyesedő-szilárduló szégyennek (a lélektan nyelvén kisebbségi érzésnek) a természetét, okait és eredőjét térképezi fel a mű. Nehéz lenne alábecsülni ennek a tétjét, hiszen a szerző egész életét végigkísérő érzésről van szó.

Ernaux poétikájának sarokköve a töredékes és elégtelen személyes emlékezet elfeledett vagy korábban tán nem is tudatosított (szavakba nem öntött) pszichikai rétegeibe irányuló mélyfúrás, miközben – s ennek az írásmódnak egyebek közt ez adja a vonz­erejét – e mélyfúrásoknak mindig van szociológiai relevanciájuk is: az egyéni tapasztalat rögzítése általános tanulságok levonására is módot ad. Ez maradéktalanul érvényes ezúttal is. Akkori önmagához úgy próbál visszatalálni, hogy felidézi az elsődleges és másodlagos szocializációjának legfontosabb közegeit, a családot és az iskolát véve górcső alá, meg­kísérli feltárni az ott érvényes erkölcsi elvárásokat. Leírásai, különösen a katolikus magániskola szigorú magatartási kódexét és ritua­lizált életrendjét bemutató passzusok a maguk tömörségében hideglelősen képesek közvetíteni egy merev, álszent és embertelen rend képét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.