Interjú

„A főszereplő kinéz a buborékból”

Dunajcsik Mátyás író, költő

Könyv

Pályája ígéretesen indult, dolgozott fordítóként, kritikusként, ki­adói főszerkesztőként. Néhány éve elhagyta az országot, Izlandon, majd Németországban élt. Idén megjelent első regénye, a Víziváros kapcsán beszélgettünk az anyanyelvről, a nyelvváltásról, a homofób gyűlöletkampányól és a buborékról, amelyben élünk.

Magyar Narancs: Drezdában működsz már évek óta, de Berlinben a Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként német nyelvű verseken dolgozol. Miért kezdtél el németül írni?

Dunajcsik Mátyás: Az utóbbi egy-két évben elkezdtem az Elveszett versek című cikluson dolgozni, amelyet párhuzamosan írok angolul, németül és magyarul. Aztán a különböző változatokat mindig átdolgozom mindhárom nyelvre, vagyis ezek a szövegek nem egymás fordításai, hanem az adott nyelven különálló művek lesznek. A magyar és az angol mellé azért sorakozott fel a német, mert az itteni közönséggel szeretnék majd idővel kapcsolatot teremteni, és olyan szövegeket írni, amelyeket a német barátaimnak is meg tudok mutatni. Mivel hosszú távon tervezek itt maradni, magától értetődik, hogy az irodalmi tevékenységem egy részének is muszáj német nyelven létrejönnie.

MN: A nagy irodalmakban nem ritka egy-egy nyelvet váltó felbukkanása. De nálunk mintha a nyelvváltást némi gyanakvással kezelnék.

DM: Az, hogy az ember csak és kizárólag az anyanyelvén képes irodalmat csinálni, egyike azoknak a látszólagos evidenciáknak, amelyeket örökérvényűeknek gondolunk, holott történelmi léptékkel mérve egészen új fejlemény ez az emberi kultúrában, és valahol a 19. századi nemzeti romantikában gyökerezik. Miközben a középkor és a reneszánsz művelt udvaraiban néha még az egyes irodalmi műfajoknak is megvolt a maguk külön nyelve: fohászkodást például latinul, trubadúrlírát provanszálul, pajzán dalokat népnyelven írtak. De hogy mást ne mondjunk, Janus Pannonius is latinul írt, Széchenyi naplója pedig német nyelvű. Ha pedig ma végignézel a 21. század valóságán és az abból adódó élethelyzeteken, inkább kivételesnek tűnik, ha valaki az egész életét a saját anyanyelvi környezetében élheti le – és arról még nem is beszéltünk, mekkora kiváltság, ha a szülőhazádban még meg is tudsz élni az irodalomból, amelyet az anyanyelveden hozol létre.

MN: Ugyanakkor a magyar nyelvű verseidet épp most szerkeszted össze egy jövőre megjelenő gyűjteményes kötet számára.

DM: Igen, az a könyv egyfajta összefoglalása és lezárása lesz írói életem első 25 évének, amikor főként a magyar irodalmi közegben nyakig elmerülve, magyar nyelven írtam verseket. Ez formai­lag is egy más világ, mint ami utána jött, hiszen az én magyar nyelvű szövegeimben nagy szerepük volt a kötött formáknak, a rímnek és a ritmusnak, amit például német nyelven nem tudok ugyanolyan virtuozitással csinálni. Szóval mielőtt egyáltalán elkezdtem volna kezdeni németül írni, fel kellett tegyem magamnak a kérdést, hogy ezek nélkül a formai fogó­dzók nélkül számomra mitől lesz vers a vers. Hogyan lehet visszatalálni a költészethez úgy, hogy már sem a hagyományos formák, sem az anyanyelv biztonsága nem képesek utat mutatni? Erre a kiszolgáltatott helyzetre utal az Elveszett versek cikluscím is, mert ez a kérdéskör tematikailag is meghatározza az új szövegeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."