Interjú

„A főszereplő kinéz a buborékból”

Dunajcsik Mátyás író, költő

Könyv

Pályája ígéretesen indult, dolgozott fordítóként, kritikusként, ki­adói főszerkesztőként. Néhány éve elhagyta az országot, Izlandon, majd Németországban élt. Idén megjelent első regénye, a Víziváros kapcsán beszélgettünk az anyanyelvről, a nyelvváltásról, a homofób gyűlöletkampányól és a buborékról, amelyben élünk.

Magyar Narancs: Drezdában működsz már évek óta, de Berlinben a Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként német nyelvű verseken dolgozol. Miért kezdtél el németül írni?

Dunajcsik Mátyás: Az utóbbi egy-két évben elkezdtem az Elveszett versek című cikluson dolgozni, amelyet párhuzamosan írok angolul, németül és magyarul. Aztán a különböző változatokat mindig átdolgozom mindhárom nyelvre, vagyis ezek a szövegek nem egymás fordításai, hanem az adott nyelven különálló művek lesznek. A magyar és az angol mellé azért sorakozott fel a német, mert az itteni közönséggel szeretnék majd idővel kapcsolatot teremteni, és olyan szövegeket írni, amelyeket a német barátaimnak is meg tudok mutatni. Mivel hosszú távon tervezek itt maradni, magától értetődik, hogy az irodalmi tevékenységem egy részének is muszáj német nyelven létrejönnie.

MN: A nagy irodalmakban nem ritka egy-egy nyelvet váltó felbukkanása. De nálunk mintha a nyelvváltást némi gyanakvással kezelnék.

DM: Az, hogy az ember csak és kizárólag az anyanyelvén képes irodalmat csinálni, egyike azoknak a látszólagos evidenciáknak, amelyeket örökérvényűeknek gondolunk, holott történelmi léptékkel mérve egészen új fejlemény ez az emberi kultúrában, és valahol a 19. századi nemzeti romantikában gyökerezik. Miközben a középkor és a reneszánsz művelt udvaraiban néha még az egyes irodalmi műfajoknak is megvolt a maguk külön nyelve: fohászkodást például latinul, trubadúrlírát provanszálul, pajzán dalokat népnyelven írtak. De hogy mást ne mondjunk, Janus Pannonius is latinul írt, Széchenyi naplója pedig német nyelvű. Ha pedig ma végignézel a 21. század valóságán és az abból adódó élethelyzeteken, inkább kivételesnek tűnik, ha valaki az egész életét a saját anyanyelvi környezetében élheti le – és arról még nem is beszéltünk, mekkora kiváltság, ha a szülőhazádban még meg is tudsz élni az irodalomból, amelyet az anyanyelveden hozol létre.

MN: Ugyanakkor a magyar nyelvű verseidet épp most szerkeszted össze egy jövőre megjelenő gyűjteményes kötet számára.

DM: Igen, az a könyv egyfajta összefoglalása és lezárása lesz írói életem első 25 évének, amikor főként a magyar irodalmi közegben nyakig elmerülve, magyar nyelven írtam verseket. Ez formai­lag is egy más világ, mint ami utána jött, hiszen az én magyar nyelvű szövegeimben nagy szerepük volt a kötött formáknak, a rímnek és a ritmusnak, amit például német nyelven nem tudok ugyanolyan virtuozitással csinálni. Szóval mielőtt egyáltalán elkezdtem volna kezdeni németül írni, fel kellett tegyem magamnak a kérdést, hogy ezek nélkül a formai fogó­dzók nélkül számomra mitől lesz vers a vers. Hogyan lehet visszatalálni a költészethez úgy, hogy már sem a hagyományos formák, sem az anyanyelv biztonsága nem képesek utat mutatni? Erre a kiszolgáltatott helyzetre utal az Elveszett versek cikluscím is, mert ez a kérdéskör tematikailag is meghatározza az új szövegeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.