„Nincs eldöntve”

Fried István irodalomtörténész a kétszáz éves Dosztojevszkijről

Kétszáz éve született Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, de a magyar olvasók csak az 1881-ben bekövetkezett halála előtt két évvel olvashatták először. Ma már evidens, hogy regényei a világirodalom klasszikusai, de hogyan fogadta korábban a közönség? Hatott-e Dosztojevszkij a 20. századi magyar irodalomra, és ma korszerűnek mondható-e? A Szegedi Tudományegyetem 87 éves professzor emeritusával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Dosztojevszkij életében csak egy műve jelent meg magyarul, a Vasárnapi Ujság 1879-ben jelentette meg folytatásokban az elsősorban szótárszerzőként ismert Csopey László fordításában a Szerény asszonyt, amit ma A szelíd teremtésként ismerünk. Nemzetközi viszonylatban naprakésznek mondható ez a megjelenés?

Fried István: Dosztojevszkij ekkor csak két országban, Németországban és Franciaországban volt ismert. Nálunk alig ismerték, amiben közrejátszott az is, hogy az orosz irodalom magyar befogadása bizonyos előzmények után csak az 1850-es években kezdődött. Ekkor jelent meg Turgenyev regénye a Nemes fészek, amit ma Nemesi fészek címen ismerünk, illetve Gogoltól A köpönyeg, amit Arany János németből fordított. Dosztojevszkij francia és német fordítások révén vált ismertté, de csak közvetlenül a halála előtt. Persze már ekkor is voltak olyanok, akik eredetiben olvasták, közülük is kiemelném Szabó Endrét – ő volt az, aki már eredetiből fordította le abban a korban igen magas színvonalon a Bűn és bűnhődést 1885-ben, később az Ördögöket és A Karamazov testvéreket is; ezek nem voltak semmivel sem rosszabbak, mint a német vagy francia fordítások. Jókai Mór is elővett olyan témákat, amelyek Dosztojevszkijt is foglalkoztatták. Például az Ördögöket ihlető, anarchista Nyecsajev-per híre indította Jókait arra, hogy 1872-ben megírja A jövő század regényét. De az is bizonyítható, hogy Jókai olvasta Dosztojevszkijt. Benyovszkyról szóló regényének egy lábjegyzetében Dosztojevszkij „Holt házára” hivatkozik, azaz a Feljegyezések a holtak házábólra.

MN: A 20. század eleji Magyarországon nagy hatása volt Nietzschének és Freudnak, rájuk pedig nyilvánvalóan hatott Dosztojevszkij. Összefüggésben van-e ez azzal, hogy az orosz író a 20. század elején már igen népszerűvé vált idehaza is?

FI: Részben igaz, de a magyar Dosztojevszkij-befogadás nemcsak ezen a vonalon haladt. A Pesti Napló már egészen korán, 1888-ban 115 folytatásban közölte a Bűn és bűnhődést, 1896-ban pedig 175 folytatásban A félkegyelműt. Nyilvánvalóan az eladhatóságra mentek rá, olyan olvasmányokat közöltek, amelyek a publikumot a következő szám megvásárlására ösztönzik. Tehát számoltak azzal, hogy Dosztojevszkij egy viszonylag széles kör érdeklődését is kiváltja; ezek a művek ugyanis ugyanabban a rovatban jelentek meg, ahol az átlagos szórakoztató regények. Az elit, például a Nyugat köre is tisztában volt Dosztojevszkij jelentőségével. De érdekes módon nem a francia befogadás hatott – noha a francia irodalomban André Gide-től egészen Camus-ig kimutatható Dosztojevszkij közvetlen hatása –, még csak nem is maguk a művek, inkább Freudnak azok a művészelemzései, amelyek az életrajzra alapoztak. Például arra, hogy az apa-fiú viszony hogyan fejeződik ki az író munkásságában. Ehhez hozzájárul, hogy Dosztojevszkij nézeteit gyakran azonosítják egyik-másik regényhősének nézeteivel, pedig az 1920-as évektől kezdődő orosz kutatások – leginkább Mihail Bahtyiné – világosan rámutattak az orosz stilisztikai, retorikai eljárások azon sajátosságaira, amelyek alapján pontosan érzékelhető az elbeszélői beszéd és a szereplői beszéd különbsége. De aki nem eredetiben olvassa, vagy kevéssé járatos az orosz retorika rejtelmeiben, az nyilván nem fogja ezt figyelembe venni.

MN: E „nézetazonosítás” miatt érheti Dosztojevszkijt az Európa-ellenesség vádja?

FI: Ő nemcsak íróként hatott, hanem prófétaként, jövendőmondóként, az orosz messianizmus hírnökeként is. Tehát a hatástörténetében nemcsak a regényei, hanem az eszmei, az oroszság küldetését, jövőjét megcélzó gondolatai is szerepet játszottak. Például az Ördögökben különböző perspektívákat vázol fel a figurái révén, az egyikük, a Sigaljov nevű alak már azt a világot képviseli, amit majd Orwell fog megírni az 1984-ben. Ebben a polifóniában, sokszólamúságban a pró és a kontra nincs eldöntve. A profetikus hangvételt példázza az is, amikor Karamazov Iván azt mondja, el fog zarándokolni Európába, de az már egy romos Európa lesz. A regényhős ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy ezek a „szent romok” a hajdani kor szépségéről fognak beszélni. Dosztojevszkij nem volt Európa-ellenes, de mást gondolt Európáról, az európai kultúráról. Az Ördögökben kimondja az egyik szereplő, amit Dosztojevszkij is fontosnak tartott: Oroszország nem lehet másodrendű hatalom. Vagyis Dosztojevszkijnak valóban volt egyáltalán nem humanisztikus, a cári imperializmus törekvésekkel is egybevágó küldetéstudata, de a megoldást természetesen békés eszközökkel képzelte el.