Magyar Narancs: Az elmúlt hetekben felbolydult az irodalmi élet, és sok szó esett az irodalmi szervezetek nehéz helyzetéről. Mit csinálnak ezek az egyesületek, és miért jó az a közösségnek?
Gács Anna: A hozzánk hasonló szervezetek elsődleges feladata, hogy az olvasók felé közvetítse a kortárs irodalmat, például programsorozatokkal, rendhagyó irodalomórákon, író-olvasó találkozókon. Megkeres minket egy irodalmi programok iránt érdeklődő iskola vagy könyvtár, mi pedig segítünk a szervezésben, és kifizetjük a fellépő író honoráriumát, útiköltségét, mondjuk, 20-30 ezer forintot. Ez apróságnak tűnik, de a személyes találkozás az írókkal nagyon fontos tapasztalat, és egy hagyományos kulturális rendezvény is különleges élmény lehet olyan helyeken, ahol az élő kultúrával máshogy nehezen találkozhatnak az emberek. De rendezünk nagyobb eseményeket is, most pénteken és szombaton tartjuk például a Szépíró Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol az önéletrajziság témáját járjuk körül a performansztól a blogokon át a filmekig és a fotóművészetig. A fesztiválok a nagyközönségnek szólnak, ilyen lesz tavasszal a slam poetryt bemutató eseményünk, de rendszeresen tartunk konferenciákat is, ősszel például a profizmus és amatörizmus viszonyáról. Fontos feladatunk az érdekvédelem: a legegyszerűbb szinten ez pénzszerzést jelent, de része a kommunikáció a kormányzattal, a jogi szabályozás, a pályázati rendszer alakítása és így tovább.
MN: Mennyi pénze van a Szépírók Társaságának, és honnan?
GA: A tagdíj 5000 forint évente, amit a 375 tagunk egy része befizet, egy része nem, tehát ez kis része csak a költségvetésünknek. A minisztériumtól kapott támogatásból kellene fedeznünk a működési költségeket, a rendszeres kiadásokat, irodabérletet, könyvelőt; ez az összeg folyamatosan csökkent, tavaly az előző évi felére, 2,4 millióra. Az összes többi pénzt programpályázatokon nyerjük el, az elmúlt időszakban évi 20 és 30 millió közötti értékben. Ez elsősorban az NKA-tól érkezett, de a MASZRE reprográfiai díjaiból is részesültünk: éveken keresztül egyaránt 10 milliót kapott az Írószövetség és a Szépírók, de ez egy törvénymódosítás miatt kétségessé vált, a visszaállításáért most is lobbizunk. Vannak eseti támogatások is, a szerintem igen rangos Szépíró Díj például magánszponzorációból működött, most keresünk új finanszírozót hozzá. Az Írás és szolidaritás című programunkat pedig a Norvég Civil Alap támogatja 3 millió forinttal. Ebben kortárs írók (Tóth Krisztina, Térey János, Parti Nagy Lajos, Háy János, Závada Pál, Gergely Ágnes, Spiró György, Bódis Kriszta – U. P.) egy-egy YouTube-ra feltöltött videonyilatkozatban beszélnek egy 20. századi klasszikus szerző írásáról, amely valahogyan a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos. A szövegeket, videókat partnerünk, a Magyartanárok Egyesülete segítségével elvisszük a vállalkozó kedvű iskolákba, ahol a diákok beszélgetnek róluk.
A következő körben pedig már a diákok írnak riportot, tárcát, amit akarnak, az őket körülvevő világról. Ezek szintén kikerülnek a honlapunkra, díjazzuk őket, és a tanárok végül egy workshopot rendeznek a tapasztalatokról.
| ||
MN: Keresik tehát az alternatív forrásokat, de az irodalmi szervezetek fennmaradása gyakorlatilag az NKA-támogatásokon áll vagy bukik. Ezért volt hatalmas riadalom, amikor tavaly novemberben kiderült, hogy a Magyar Művészeti Akadémia az eddiginél is nagyobb befolyást szerez a pénzosztó kollégiumokban. Az új rendszerben a minisztérium adja a kurátorok egyik harmadát, az MMA a másikat, és a fennmaradó részen osztozik a magyar művésztársadalom és kulturális intézményrendszer egészét képviselő több tucat szervezet.
GA: Akkor 18 szervezet közösen írt levelet a minisztériumnak, amelyben különösen azt nehezményezte, hogy az érintettekkel semmiféle egyeztetés nem történt. Korábban is sok vita volt az NKA működésével kapcsolatban, de az mégiscsak azon az elven alapult, hogy a szakmai szervezetek a delegált szakértőkön keresztül maguk oszthatják el az elkülönített pénzeket. Ez az autonómia folyamatosan csökkent, a tavalyi változás a tendencia brutális betetőzése. Fontos látni, hogy itt nem arról van szó, hogy a fideszeseknek jó lesz, a nem fideszeseknek meg nem lesz jó, hanem valamennyi szervezet autonómiája sérül. Ezért is írhatta alá a levelet az Írószövetség is, amelynek tagsága erős átfedésben van az MMA-éval, vagy például a semmilyen politikai irányultsággal nem rendelkező, átfogó érdekvédelmi ernyőszervezet, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A levélre semmilyen választ nem kaptunk.
MN: A törvény megszületett, és az elmúlt hetekben több művészeti szervezet tagsága szavazott arról, hogy részt vegyen-e ilyen formában az NKA kollégiumaiban. Hogyan zajlott ez?
GA: A Szépírók Társasága online fórumán elindult vita a féléves elnökségem egyik legjobb élménye volt. Ebben a nagyon gazdag, józan, érdemi vitában elhangzottak olyan érvek, hogy ha csak egy inci-finci esély van a saját értékeink képviseletére, akkor ezt meg kell próbálni. Végül azonban túlnyomó többségbe kerültek a nemek, vagyis azok, akik azt mondták, hogy ez olyan agresszív beavatkozás az NKA autonómiájába, amelyet nem szabad a részvételünkkel legitimálni. Az is felmerült érvként, hogy nem hozhatjuk olyan helyzetbe a delegáltunkat, hogy bohócként vagy bábként asszisztáljon ahhoz, hogy a kormány és az MMA kurátorai leszavaznak mindent, amit akarnak. A József Attila Kör hasonlóan döntött, velük és még néhány hasonló állásponton lévő szervezettel közösen adunk ki nyilatkozatot arról, hogyan látnánk biztosítottnak a szakmai alapú döntéshozást. Nem szeretném úgy beállítani, hogy az egyetlen járható út az, amit mi választottunk, vagy hogy a mi döntésünk elvszerű, míg a jelölteket állító szervezetek érdekből cselekedtek. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy itt a rövid és a hosszú távú érdekek ütköznek. Ha most nincs a testületben egy általunk is támogatott kurátor, az esetleg nem tesz jót a pályázatainknak a következő években. Vagyis kevesebb pénzünk lesz. De hosszú távon mégiscsak mindannyiunk érdeke, hogy a szakmaiság és a demokratikus pluralizmus érvényesüljön a kultúrpolitikában. Az a performatív aktus, hogy nem delegálunk, ennek a kifejezése. Ami már nem csak az irodalomról, az NKA-ról és a kultúráról szól, hiszen a társadalom minden szintjén arra kellene törekednünk, hogy az érintettek sokkal nagyobb mértékben vehessenek részt az életükről hozott döntésekben.
MN: Hasonló strukturális problémát mutat a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. megalapítása. A Szőcs Géza kormánybiztos bábáskodásával, a kormánypárti napilap szerkesztője, Orbán János Dénes szakmai irányításával hamarosan elinduló állami irodalmi szervezet kezdésnek 150 milliós dotációt kap, miközben a terület régi, tekintélyes szereplői szűkölködnek. Itt az arányokkal van a baj?
GA: Önmagában örvendetes, ha fiatal írókat helyzetbe hozunk, segítjük őket az irodalmi szocializációban, és erre szánunk 150 milliót. Az aránytalanságnál nagyobb problémának látom, hogy megint nem volt erről semmilyen egyeztetés, és átláthatatlan, hogy pontosan mire megy ez a pénz, milyen mechanizmusokon keresztül, kinek a döntése alapján. Egyelőre annyit lehet tudni, jobbára nyilatkozatokból, pletykákból, hogy olyan magas ösztöndíjakat kínálnak nagyon fiatal alkotóknak, amelyeket semmilyen más kuratórium nem tud biztosítani, és komoly állami díjak, de akár az értelmiségi kezdő fizetések vagy a doktori ösztöndíjak összegét is messze meghaladják (Orbán János Dénes nyilatkozata szerint 30 alkotó részesülhet 50 és 250 ezer forint közötti havi juttatásban 3 éven keresztül – U. P.). Ez a Fiatal Írók Szövetsége és a JAK arcul csapása, hiszen ők hosszú évek óta hatalmas energiákat fektetnek abba, hogy minimális forrásokból segítsék a pályakezdőket. Képzeljük el azt a huszonéves írót, aki lehetetlen munkákból próbálja fenntartani magát, miközben az írásaiért alig kap honoráriumot, és egyszer csak elé rakják ezt a lehetőséget. Csakhogy rögtön azzal is szembesül, hogy nem világos, ki és miért ajánlja ezt neki, milyen feltételekkel. Nem tudja, mit jelent, ha elfogadja, és ha nem fogadja el. Azt érzi, hogy necces az egész, esetleg sokan rossz szemmel nézik, ha elfogadja stb. Tehát aminek kitüntetésnek kéne lennie, megaláztatássá válik. Míg ha tekintélyes szakmai kuratóriumtól, átlátható pályázati rendszerben, ésszerű összeget kapna, boldogan elfogadhatná.
MN: Erről az ügyről is írtak levelet a JAK-kal és a FISZ-szel közösen a két felelős miniszternek. Kaptak rá választ?
GA: Nem.
MN: És Orbán János Dénesék megkeresték önöket, legalább utólag?
GA: A Szépírókat biztosan nem.
MN: A Hóman-szobor elleni civil fellépés viszont eredményes volt, bár Obama elnök magának követelte az érdemet. A Szépírók nyílt leveléhez sokan csatlakoztak, és irodalmi programot is szerveztek a tiltakozás jegyében. Hol a határ, milyen közügyekben kell megszólalnia egy irodalmi társaságnak?
GA: A kelet-európai történelem bája, hogy soha nem hagyja békén az állampolgárt, nem engedi bezárkózni a saját munkájába, szakterületére, hanem az értelmiségnek újra és újra el kell döntenie, mi az ő ügye, az erkölcsi kötelezettsége. A mi fellépésünkben sok volt a spontaneitás: a tagságunk nagy része iszonyatosan felháborodott azon, hogy a holokauszthoz vezető politikában és törvénykezésben aktívan részt vevő, vezető értelmiséginek szobrot akarnak állítani. Annak bele kell férnie az értelmiségi szerepbe, hogy amikor ilyen provokáció éri a kulturális életet, akkor reagálunk, hiába nem volt író Hóman Bálint, hiába nem érinti a szoborügy, mondjuk, az irodalmi pénzosztási rendszert. Erről is megkérdeztük a tagságot, és egyöntetűen igennel szavaztak.
MN: Elég lehangoló ügyekről beszélgettünk, és úgy tűnik, az elnöki tevékenysége jelentős része a politikai birkózásról szól. Mitől tűnt vonzó lehetőségnek a Szépírók Társasága vezetése?
GA: Bevallom, nem erre készültem. Amikor belevágtam tavaly májusban, nem gondoltam, hogy ilyen hamar a nyakamba szakad az MMA, Hóman Bálint és a többiek. Nem érzem magamtól idegennek a szerepet, de keserűbb az egész, mint vártam. Sokszor eszembe jut egy beszélgetés Aryeh Neierrel, a Human Rights Watch alapítójával és az Open Society Institute első elnökével, aki pár éve magyar civil szervezetekkel osztotta meg a tapasztalatait. Arról beszélt, hogy szerinte a civil szervezeteknek nem az a dolga, hogy megváltoztassák a rendszert, inkább az, hogy megőrizzék és fejlesszék azt a tudást, amivel egy normális világban működtetni lehet a társadalmat és a kultúrát. És ha egyszer végbemegy a változás, erre lehet támaszkodni. Nem nekünk kell megváltani a világot, de nekünk kell fenntartani az értelmes beszélgetést róla.
| Nem tudnak hibázni Tavaly decemberben ritkán látott egységben, közös levélben tiltakozott a négy nagy írószervezet – FISZ, JAK, Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága – az ellen, hogy az MMA szakmai egyeztetés nélkül kapjon egyharmados, döntő befolyást az NKA kollégiumaiban. Miután választ sem kaptak, az NKA új Szépirodalmi Kollégiumának delegáló gyűlésére hét szervezetet hívtak meg. A fenti négy közül az Írószövetséget az MMA-tag Szentmártoni János vezeti. Rajtuk kívül részt vett az ülésen az Anyanyelvápolók Szövetsége és az Írók Szakszervezete – előbbi elnöke Juhász Judit, az MMA sajtófőnöke, utóbbi főtitkára pedig az MMA irodalmi tagozatvezetője, Mezey Katalin. (A hetedik tag az Informatikai és Könyvtári Szövetség.) Gács Anna és a JAK elnöke, Gaborják Ádám elment az ülésre, hogy vitát kezdeményezzen a kialakult helyzetről – vita lett, változás nem. A két renitens távozott, a jelöltállítás nélkülük is rendben lezajlott. Az NKA szépirodalmi kurátorainak kiválasztásakor tehát az önállóan jelölteket állító minisztérium és MMA mellett – vagy velük szemben – egy olyan grémium képviselte a független irodalmi szakmát, amelynek öt tagjából három az MMA tagja vagy vezetője. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rólunk döntsenek nélkülünk” – indokolta a vs.hu-nak Kollár Árpád elnök a FISZ döntését, miszerint részt vesznek a jelöltállításban. |
