A klasszikus elbeszélés egyvilágú: térben, időben behatárolt keretekkel. Figurák sorsán keresztül a történelmet magyarázza: miért úgy cselekedtek az emberek, ahogy. Ez a klasszikus modell csak akkor működőképes, ha a magyarázott világ kulturálisan zárt. A közelmúlt Romániája, ahol egymás hegyén-hátán élni kénytelen románok, magyarok, cigányok, szászok, bolgárok, kommunisták, fasiszták és misztikusok világai versengenek egymással – nem ilyen.
Mircea Cărtărescu főműve, a Káprázat-trilógia ezt az egymásra torlódást ábrázolja. Az elbeszélés centruma a hatvanas évek bukaresti panelvalósága, ám a munkáscsalád ablakából látszódó világ kitágul: az elbeszélés orgiákban, titkos abortuszokban és kalandos felfedezésekben tobzódó, németalföldi tájakig, elsüllyedt szentélyekig és vészterhes kazamatákig terjeszkedő játéktereket hoz létre. A szöveg egyszerre csapongó elmélkedés, tucatnyi figurát mozgató novellafüzér, memoár és szabadverses líra. Misztikus írásaktus terméke, ami egyszerre profanizáció és áhítat, visszaperlés és megváltás, balkáni giccs és keleti misztika, „amely nem szól semmiről, nem akar semmit és nem jelent semmit, [és amivel] áthatolhatsz a belátható sík világunkon”. Cărtărescunál minden – egy pillangó ízelt lába, egy westernpárbaj, a frissen beépített panellift és egy cirkuszi tömeghipnózis – egyformán fontos. Nincsenek csúcspontok, nem érvényesül semmiféle sűrítés. A szövegkáprázat néha már olyan mértékben hömpölyög, árad és zenél, hogy az olvasó hajlamos lesz lustán futtatni a tekintetét oldalakon át, mert nincs, amitől megtorpanna.
A trilógia második kötete a nagyszerű „Valahol Európában” sorozatban jelent meg. Az első kötet (magyarul: Vakvilág. A bal szárny, Jelenkor, 2000) mára beszerezhetetlen. A harmadik talán már készül – remélhetőleg Koszta Gabriella ehhez hasonlóan kitűnő fordításában.
Fordította: Koszta Gabriella. L’Harmattan, 2015, 496 oldal, 3990 Ft
