Könyv

Ennek a letaglózó könyvnek a bevezetéseként el kell mondani, hogy David Grossman nemzetközileg is méltán számon tartott izraeli író, akit - szemben idősebb kortársával, az itthon is évtizedek óta fordított és népszerű Ámosz Ozzal - mi alig ismerünk.

Magától Elmore-tól tudjuk, mit rühell szívből, igazán: a háttértörténeteket és az időjárást. A 88-as Dinamit (eredetiben: Freaky Deaky) valóban nem tartalmaz hosszú passzusokat a detroiti időjárási viszonyokról (Detroit az Leonardnak, mint New York Woody Allennek), de a háttértörténetek terén azért Leonardot sem mondanánk ártatlannak.

A szovjet munkatábor túlélőjeként hazatelepülő keletnémet történész fia testközelből élhette át a rendszerhű, de egyre kétkedőbb és megkeseredettebb értelmiségi lét évtizedeit. Magyarul is megjelent regénye, A fogyatkozó fény idején a múlt sajátos szempontú feldolgozásának sikeres példájaként vált népszerűvé. A könyvfesztiválon kérdeztük fikcióról, valóságról, múltról és jelenről.

Egy Kornis Mihályhoz címzett, nemrég a Literán közzétett levelében írja Tandori Dezső: "Így dolgozom, olykor 2 hónapig gyötrődöm egy szón, és irtózom a kész 'művet' összehozni." Talán éppen ennek az irtózásnak a mégiscsak összehozott műve a kötet, mely ugyan évszámmegjelölése szerint 1961 és 2012 között keletkezett szövegeket hoz, kétségtelenül a mai nézőpont dominál benne - erős szerkesztettsége és jól kitapintható szelekciós elvei is mintha ezt támasztanák alá.

A kevéssé árnyalt eredeti szerkesztői elképzelés - "Godard minden egyes nagyjátékfilmjéről külön-külön szerzőnek egy-egy tanulmányát tartalmazza ez a szöveggyűjtemény" - nem teljesen valósult meg a filmes könyvekre szakosodott kiadó vaskos könyvében. Szerencsére. Nemcsak azért, mert Godard-nál a játék- és dokumentumfilmek elhatárolása vagy a bő öt évtizeden átívelő életmű bevehetetlen gazdagsága nehézséget okoz, hanem azért is, mert a rövid elemzések sorozata kevés eséllyel rajzolta volna ki az életmű lényegét, szerteágazó hatástörténetét, aktualitását - és mi lenne egy nagy volumenű monográfia célja, ha nem éppen ez.

Kicsiny, csonka család (öt kiskamasz és gyerek) menekül keresztül a háború verte Németországon - 1945 késő tavaszán indulnak. Valaha egy híres film nyomán úgy mondták: nulladik év.

Többtucatnyi ország után az áprilisi könyvfesztiválra itthon is megjelent a világhírű izraeli szerző alighanem legnagyobb sikerű könyve, A világ végére. David Grossman exkluzív interjút adott a Narancsnak.

Tormay Cécile-nek szőke haja volt. A Bujdosó könyv legújabb kiadásának borítóján viszont sárgásra őszülő fekete. Nem mintha ez fontos lenne, kizárólag azért van némi jelentősége, mert arra utal, hogy a kötet szerkesztője valószínűleg nem tartozik a Tormay-fanok népes táborába, különben tudná.

"Pedig istenemre, milyen / kedves fiú voltam" - írja Málik Roland Alvajáró című versében, amelyet most a Bruthalia fanzine tizenhatodik számának nyitóverseként olvashatunk újra. A 35 évesen a Csendes-óceánba fulladt költő valóban kedves fiú volt, bár kevéssé ismertem, de amennyire mégis, úgy egészen biztos.

Péntek este könyvbemutató, kiállítás, koncert és bibliofil idill borult országszerte a kalandorlelkű éjszakázókra: 25 független könyvesbolt és több kulturális intézet bulizott a Kis könyves éjen. Éljen! Pesten belecsaptunk mi is.

A Kaliforniai fürj a szerző előző regényét, a 2007-es Ondrok gödrét folytatja, melyben a szajlai Árvai család három generációjának történetét kísérhettük figyelemmel az 1870-es évektől egészen a századvégig. Oravecz ott veszi fel a cselekmény fonalát, ahol annak idején elejtette: 1898-ban, amikor az apja földjén dolgozó Árvai István kivándorol a feleségével és két kisgyerekükkel Amerikába, abban a reményben, hogy pár év alatt elég pénzt gyűjtenek össze ahhoz, hogy otthon földet vehessenek, és önállóan gazdálkodhassanak. A pénz persze jóval lassabban gyűlik, mint tervezték, az ideiglenesnek tervezett amerikai tartózkodás ideje pedig egyre csak nyúlik.

Az utóbbi egy évben több verse vált kultikussá, az Ezt is elviszem magammal pedig egyre inkább tekinthető az új magyar kivándorlás himnuszának. Ritkán ér ilyen tisztesség költőt – de most kiderül: van, akitől ő is hiába kér autogramot. Téveszme, pekándió és a kesztyű, mint a lélek tükre.