poeta.doc

A lírikus elpillogja

Könyv

 

Báthori Csaba: Atomizálás

 

Csa-csa-csa! Csa-csa-csa! kén. Kénby = can by író ír ó! bir 
irni... ró kver (quer) ver üt-ver er sie es RS Erse Erzse sem
MNE ne! ne! ekhő ekhó hő ős ő sal-sel enni NN nomen
nescio ni! el sős sut ut ősút tó tol olsó orsó só show utó autó
sóm órni min ind ennik inde (Ó, latin érettségi!) new deal
ikda alom a ló ló lom lomb alo mars ba-be bana nami mi
NS SS ség sé éget ég eget etvágy étvágy vág ágy Ágy Ági ágh
ágyom ágyam gyom gyom-vers Gionnándor yom bevenni
enni én idem dem. emé Emé tova tovább kto ová (s)váb BB
mag ma gamma aga ag ná ál ál-nem nemj jutó utó ut tót ott
óta TT tam-tam etc.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Napkút Kiadónál érdekes kötet jelent meg 2006-ban, A lírikus 123 epilógja címmel, benne Báthori Csabának a híres Babits-vers alapján készült átirataival. Báthori átírta (vagy inkább megírta) a klasszikus darabot úgy, mintha például fiatalkori zsenge lenne: „Én csak magamról tudok verset írni, / mindig én szereplek minden dalomban”. A Még felismerhető vers címmel az eredeti szöveg mássalhangzóit közölte: „Csk  n brk vrsmnk hs lnn / ls s tls mndnk dlmbn”, majd mellette A felismerhetetlen vers címmel a magánhangzókat: „a   é   i o   e e e   ő e   e i / e ő   u o ó   i e i   a o a”. Az ikerköltemény leleplezi a befogadás módjának hatását az értelmezésre: az olvasó által fejben rekonstruált vers hiába egyezik betűről betűre az eredetivel, a hozzá vezető út különbözősége miatt hatásában mégsem azonos az eredeti Babitscsal.

Később a Központozásban csak az írásjeleket tünteti fel, a maguk helyén ugyan, de a betűket kihagyva, míg a Párban egy másik verssel című változatban Babits verse után új versszak kezdődik („Én vagyok saját látomásom, / s ha szembejön, jöhet akárki”), az eredeti verset négy további strófával toldva meg.

Báthori leütötte a szlengesítés magas labdáját is: „Csak én vagyok a góré, én dumálok – mint egy észkombájn úgy nyomom a sódert”, ami azért is érdekes, mert felmutatja, hogy a költők a szlengnek mindig egy korábbi változatát használják, talán azért, mert az aktuális argó vagy diáknyelv kifejezései nem jutnak el hozzájuk. Ennek a rétegnyelvnek a gyors változása miatt a szlengben írt versekbe – például ebbe a sorba: „csak tökölök cefet nagy karceremben” – már a megírás pillanata előtt elkezdődött gyors nyelvi avulás is bele van kódolva. Ezért ez az átirat nem is modernnek, hanem kifejezetten történelminek hat, mint A századokból című, kétszáz éves nyelvállapotot imitáló verzió: „Tsak én birok versemnek hősse lenni / első ’s utolsó mind’enik dalomban”, hogy a Kódexlapról („cac enn biroc werf emnec hoeffe lenni”) ne is beszéljünk.

A kötetben nemcsak szétszerelve (majd összerakva), kibővítve, megcsonkítva vagy eltorzítva olvashatjuk Babits szonettjét, hanem láthatjuk becsomagolva is: az idén május végén elhunyt képzőművész által ihletett À la Christo című változat nem más, mint az egyenes vonalakkal – úgy tűnik, a sorok eredeti hosszát nem igazán érzékeltetve, inkább csak jelképesen – körülrajzolt vers, pontosabban az üres, szögletes kontúr, a vers szövege nélkül.

A kötet koncepciója az 1960-ban alapított francia Oulipo csoport (Ouvroir de Littérature Potentielle – A Lehetséges Irodalom Műhelye) törekvéseire emlékeztet. A társaság tagjai különböző magukra vett megkötések – játékszabályok – alapján alkottak, illetve alkotnak mindmáig: Magyarországon talán Raymond Queneau Bognár Róbert remek fordításában – és kibővítésében – dramatizált Stílusgyakorlatok című műve a legismertebb, amelyben egy még történetnek sem nevezhető banális eseménysort „beszélnek el” számos különböző formában és stílusban.

Báthori kötetének kísérlete is mintha azt szemléltetné vagy bizonyítaná, hogy a forma a tartalommal egyenrangú ihletforrás, sőt, tulajdonképpen teljesen hiábavaló és semmitmondó e kettő (Petri szép kifejezésével: a torma és a fartalom) iskolás különválasztása. Hiszen a Fiatalság-bolondság című Eisemann-operett (1940) egyik leghíresebb dalának egy sora is tartalmilag hajszálpontosan megegyezik a Tiszta szívvel elejével, mégis micsoda különbség van a „Nincsen apám, se anyám” és a „Nekem nincs apukám, anyukám” között.

Sajnálom, hogy a fent olvasható Atomizálás olyan rövid: hogy Báthori Csaba nem írta végig a verset, amely az egyik kedvencem a kötetből. Ha minden bevezető nélkül és nem a sorozat darabjaként kerülne az olvasó elé, nem is lenne rögtön dekódolható: talán csak a harmadik sor végére derülne ki, miről is van szó. Báthori ebben a változatban szótagonként, sőt betűnként próbál értelmet tulajdonítani Babits eredeti szövegének, megáll egy-egy hang- vagy betűkapcsolatnál, gyönyörködve vagy szórakozottan eljátszik vele, vagy éppen hagyja, hogy a torkán akadjon.

Van ebben a versben valami egy elromlott írógép ámokfutásából, miközben személyes hitelű törmelékeket is magával sodorva kimondottan komikus eszközök segítségével éri el a maga már-már kétségbeejtően tragikus hatását. Ebben Tandori remekművéhez, a Koppar Köldüs című kötethez hasonlít, amelynek csodálatosan roncsolt szavakból álló darabjai nem eleve értelmetlenek, hanem a koncepció szerint egy német billentyűzetű írógépen vannak hevenyészve, eltorzultan leírva.

Az Atomizálásnak, ennek a csacsacsától a tamtamig tartó rövid magyar szövegnek a fesztávja az angoltól (can by) a latinon (nomen nescio, idem) és a németen át (er sie es) az oroszig (kto) terjed, és a költészetről való gondolkodás során a „vers”-től a „verés”-ig, a „vágyom versbe venni” igényétől a „gyomvers”-ig jut el. Báthori Csaba verse arra példa, hogy szigorú megkötések révén – és távolról sem azok ellenére – olykor milyen különleges műalkotás jöhet létre, amely a maga váratlanul nagy szabadságfokával, csapongó asszociációival egészen felszabadítóan hathat az olvasóra.

 

 

Neked ajánljuk