Könyv

Mint az életben

Sally Rooney: Baráti beszélgetések; Normális emberek

Könyv

Ha csak magát a szüzsét nézzük, minden adott ahhoz, hogy lektűrnek tartsuk Marianne és Connell, a két fiatal egyetemista bizonytalan, traumákkal terhelt szerelmének elbeszélését, vagy az írói énjét bontogató Frances érzés- és gondolatvilágának bemutatását egy házasságtörő kapcsolatban. Ám az elbeszélés módja, a szerző egyedi hangja és pszichológiai érzéke miatt mind a Baráti beszélgetések, mind a Normális emberek kilóg ebből a dobozból.

Az ír szerző, Rooney szikár, karcos hangot használ. Stílusa jellegzetes, karakterjegyei könnyen felismerhetők. Nem elemez, közvetít, leírásai érzelemmentesek. Magát a történetet csak darabosan és fokozatosan bontja ki, de akkor sem teszi minden elemében megismerhetővé. Jó ritmusú mondataiban a késleltetés és a váratlanság mind fontos eszköz. Ráadásul Rooney remek jellemrajzoló is.

A hétköznapi helyzetekből induló sztorik változó fókuszú, összefolyó párbeszédei során a szereplők mikrotörténetein túl a történetek olyan általánosabb érvényű kérdésekkel foglalkoznak, mint identitáskeresés, félelem az intimitástól, az elköteleződés hiánya vagy épp az úgynevezett normalitás fogalmának körülírása. Mindkét történet definiálható szerelmes, fejlődés-, generációs vagy akár lélektani regényként is.

A Normális emberek, a szerző díj­esővel jutalmazott (többek között Nemzetközi Man Booker-díjra is jelölt) második regénye egy azonos vidéki iskolába járó, de két különböző társadalmi csoporthoz tartozó diák kapcsolatáról szól, mely kapcsolat kísérletezve, titokban indul, nehogy a közkedvelt fiú népszerűségét veszélyeztesse a bolondnak tartott lány. Szerelmük először úgy ér véget, ahogy egy rosszabb romantikus filmben: a fiú a könnyebben elérhető, egyszerűbb és kevésbé problémás másik lányt hívja el a végzős bálba. A fiatalok legközelebb már az egyetemen találkoznak. A Trinityn fordul a kocka, a fura lány megtalálja saját közegét, lubickol az egyetemi életben, míg a vidékiségével küzdő, szófukar fiú hirtelen talajvesztetté válik. Már felismerik ugyan, hogy milyen értékek fontosak számukra, de a vonzás és taszítás kettősségéből nem tudnak kiszakadni. (A Normal People-ből készült televíziós sorozatról írt kritikánk a 39. oldalon olvasható.)

A lázadó Bobbi és az érdekes énképpel rendelkező Frances, akik szintén a dublini elitegyetem diákjai, egy véletlen folytán ismerkednek meg egy vonzó művészpárral, az íróként és fotósként dolgozó nővel és férjével, a közepesen tehetséges színésszel. A Baráti beszélgetések e kapcsolatrendszer alakulását, folytonos újradefiniálását szemlélteti az introvertált Frances szemszögéből. Nincsenek nagy drámák, csak átlagos, piti kis feszültségek, kommunikációképtelenség. Ám a viszonyok felértékelődnek, az igazi, mély barátság éppúgy, mint a tét nélkül induló, majd valódi fájdalmat okozó szexuális kaland. A szerelmi sokszögből építkező történet egy női útkeresés krónikája. A személyes szál mögött azonban felsejlik a kor, a rengeteg lappangó érzelem mellett a regény fontos részét képezi a politikai és társadalmi kérdések taglalása. A szexuális zaklatás, a szíriai polgárháború, a gazdasági válság utáni ír választások éppúgy szóba kerülnek, mint a menekültek befogadásának kérdése, a multikulturalizmus, vagy épp a depresszió és a kapitalizmus viszonya.

Rooney történeteiben a szereplők folyamatosan megkérdőjelezik az értékeket, miközben próbálnak kapaszkodókat keresni a bizonytalanságban.

Fordította: Dudik Annamária Éva. 21. Század Kiadó, 2020, 301 oldal/kötet, 3990 Ft/kötet

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.