Lőrinc Katalin, a hazai kortárs tánc egyik legfontosabb alakja ezzel a címmel jelentetett meg kötetet a Studia Theatralica sorozatban. A táncművész és koreográfus a Magyar Táncművészeti Egyetem, valamint a Kortárs Táncművészeti Főiskola tanára is egyben, és a teoretikus mű tulajdonképpen a doktori disszertációja, amelyben összefoglalja saját kutatásait arról, hogy tekinthető-e nyelvnek a tánc. Abból indul ki, miért nehéz megérteni ezt a kifejezésmódot, hogy a mi kultúránk előtt létezett egy preverbális testnyelv, amely nem ugyanaz, amit ma testbeszédnek hívunk. Foglalkozik ennek kapcsán a test jelentéseinek változásaival a különböző korokban, és ebből eredően a tánc kultúrtörténetével, filozófiájával is. Nem könnyű követni, de érdemes, mert mire a tanulmány legérdekesebb, forradalmi részéhez jutunk, amelyben a művész és megfigyelő azonosságának paradoxonáról és a táncos önreflexiójáról mint a kutatás eszközéről beszél, már kész tánckritikusok leszünk. Izgalmas megérteni, mit érzett, látott például A testek felszínének esetleges állapotairól című előadásban (Fortedanse, 2007) egy hordó tetején egyensúlyozva fél órán keresztül, mozdulatlanul. És jó kíváncsinak, nyitottnak maradni a táncműveire, a tanítványai munkáira, a színházi koreográfiáira (a József Attila Színházban jelenleg a Karenina, Anna című előadása megy), s a különös helyeken és alkalmakkor felbukkanó szuggesztív, kísérleti performanszaira.
Országos Széchényi Könyvtár, 2017, 160 oldal, 2100 Ft
