A gyűlölet szédülete (Tények A hinta szédülete című íráshoz)

szerző
Bereczki Csaba
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

AGlamour című magyar film forgalmazójaként megdöbbenéssel olvastam Kovács Éva "publicisztikáját" a Magyar Narancs november 30-i számában. Igazi publicisztikának nem hívhatjuk, hiszen sugárzik belőle a gyűlölet. Filmkritikának sem nevezhető irományában a szerző megkérdőjelezi a filmbeli történéseket, eseményeket, karaktereket, és rossznak, hiteltelennek, érdektelennek mondja az ábrázolást. Csakhogy a világban létezik a személyes hang, amikor a szerző vagy rendező egyes szám, első személyben szólal meg. Sőt egyes nagy rendezők (például Chaplin, Bergman, Fellini, Tarkovszkij, Truffaut, Szabó István, Woody Allen) csak így tudnak megszólalni, és épp ettől hitelesek.

AGlamour című magyar film forgalmazójaként megdöbbenéssel olvastam Kovács Éva "publicisztikáját" a Magyar Narancs november 30-i számában. Igazi publicisztikának nem hívhatjuk, hiszen sugárzik belőle a gyűlölet. Filmkritikának sem nevezhető irományában a szerző megkérdőjelezi a filmbeli történéseket, eseményeket, karaktereket, és rossznak, hiteltelennek, érdektelennek mondja az ábrázolást. Csakhogy a világban létezik a személyes hang, amikor a szerző vagy rendező egyes szám, első személyben szólal meg. Sőt egyes nagy rendezők (például Chaplin, Bergman, Fellini, Tarkovszkij, Truffaut, Szabó István, Woody Allen) csak így tudnak megszólalni, és épp ettől hitelesek.

A Glamour is személyes film. Gödrös Frigyesnek, a film rendezőjének és családjának a története, szubjektíven ábrázolva, álomszerűen elmesélve. Azt hiszem, senki a világon nem hitelesebb Gödrös Frigyes életét illetően, mint maga Gödrös Frigyes. Most úgy tűnik, Kovács Éva sokkal jobban tudja, mi is történt a rendező életében. Elképesztő hangot üt meg a szociológus hölgy, és olyan megalázóan gyűlölködő, hogy erre a részére lehetetlen válaszolni.

Anélkül, hogy a filmek színvonalát összevetném, elképzelhetetlen, hogy például egy hasonlóan önéletrajzi film, mint Fellini Amarcordja után egy tehetséges olasz szociológus, csak azért, mert nem tetszik neki a film, leírja, hogy márpedig nem ilyen kedélyes világ volt Mussolini uralma alatt Riminiben és környékén; hogy egy ilyen nagy mellű trafikosnő csupán csak karikatúra, és ilyen nem is volt, vagy hogy a bolond nagybácsi, aki egy fára mászva nő után vágyakozik, egyenesen nevetséges, nem is beszélve a szenilis nagyapáról, aki eltéved a saját háza előtt a ködben - miről beszélsz, Federico?! Szerencse, hogy nem Magyarországon születtél, mert Kovács Éva elmondaná, hogy perverz vagy, és hiteltelenül ábrázolod az olasz fasizmust. De Bergmanról is elmondható, hogy megúszta, hogy nem magyarnak született, mert nem tette volna zsebre, amit a Fanny és Alexanderért kapott volna.

Nem véletlen, hogy éppen e két hasonló hangú filmet említettem. Mindkét film Oscar-díjas lett. Azt a szégyent pedig sem Svédországnak, sem Olaszországnak nem kellett átélnie, hogy saját szociológusai a saját sajtójukban azért szorítsanak, hogy ne kapjon Oscart a filmjük. Kovács Éva viszont azért szurkol, hogy ez a film semmilyen karriert se fusson be: ezt már bűnnek tartom. De el kell keserítenem: a februári (és nem márciusi) szemlén nagydíjas lett a film. Az októberi bemutató után, az első héten 5296-an nézték meg a mozikban (tehát nem kongott a mozi, mint azt Kovács Éva állítja). Azóta tizennégyezer nézője volt, és még mindig látható. Egy magyar film nézőszáma átlagosan három- és nyolcezer között mozog. Ezenkívül a Glamour volt az első magyar film öt év óta, amely meghívást kapott a világ egyik legnagyobb fesztiváljára, Berlinbe. Majd bejárta a világot: Troia (Ezüst Delfin-díj), Jeruzsálem, Karlovy Vary, Los Angeles, Sao Paolo, Moszkva, Toronto, Rio de Janeiro, Washington, Perth stb.

Még csak annyit: a film rendkívül nehéz körülmények között, állandó pénzhiánnyal küszködve készült. A forgatás 1995-ben kezdődött, és csak 1999 végére bírt befejeződni. Egy újabb súlyos kijelentése bukott Kovács Évának: nem ez a kormány rendelte meg a filmet, ezért nem igaz az sem, hogy demonstratíve és egyetértőleg vonult ki néhány politikus a februári filmszemlére. ´k azért jöttek el, mert meghívták őket. Ilyen egyszerű ez.

Szomorú dolog, hogy reagálnom kellett erre az írásra, de a rosszindulat és a gyűlölet nem műfaja a sajtónak, és remélem, hogy nem is lesz az.

Bereczki Csaba

(A szerző a Mokép Rt. vezérigazgatója.)

szerző
Bereczki Csaba
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...