Kiállítások a Petőfi Irodalmi Múzeumban: Hol lesz majd lakóhelyem?

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Atatarozók alapos munkát végeztek, kívülről és belülről is takaros az épület, jó lenne itt szerkesztőségi üléseket meg bulikat tartani, de hát egy közintézmény nem arra való, úgyhogy megelégszem a tudattal, nemsokára ide költözik Macintosh Classic típusú számítógépem néhány személyes tárgyammal együtt, kézirataimról nem is beszélve. Már csak ezért is érdemes alaposan szemügyre venni a kiállításokat, mert egyáltalán nem mindegy, mit csinálnak az emberrel halála után, megdicsőülése alkalmából.

múlva is megtaláljuk a kocsit.Atatarozók alapos munkát végeztek, kívülről és belülről is takaros az épület, jó lenne itt szerkesztőségi üléseket meg bulikat tartani, de hát egy közintézmény nem arra való, úgyhogy megelégszem a tudattal, nemsokára ide költözik Macintosh Classic típusú számítógépem néhány személyes tárgyammal együtt, kézirataimról nem is beszélve. Már csak ezért is érdemes alaposan szemügyre venni a kiállításokat, mert egyáltalán nem mindegy, mit csinálnak az emberrel halála után, megdicsőülése alkalmából.

"Ment-e a könyvek által"?

Az első terem a Vörösmarty verstárlatnak ad helyet, a névadó épp kerek számmal ezelőtt született, ami kitűnő alkalom volt egy pályázatra, mikor is kortárs költők "...a világ elébb?" témakörben megcsillogtathatták tehetségüket. Álldogálok egy Peer Krisztián-kéz- irat előtt, és egyáltalán nem tudom elolvasni. Nála rondábban csak Sajó László ír, de ebben nem vagyok egészen biztos, mert az aláírását sem voltam képes kibetűzni. Biztos nagyszerű versek, majd felhívom őket, hogy diktálják le telefonon.

A terem közepén egy akvárium áll, benne múlt századi könyvek és a Gondolatok a könyvtárban című vers kéziratlapjainak másolata, mintegy jelképezvén a jelképeznivalót. Később kiderül, hogy a pályaművek egyébként olvasható formában is megtekinthetők "kecses, pálcikákra állított tárolólapok alatt", már ha valaki szeret verseket olvasni.

"Tanuljátok meg, mi a költő..."

Petőfi Sándor állandó státust kapott, és ez rendben is van, trendi dolgokat írt a magyarokról meg a három gyerekről, ha jól emlékszem, csak a sakk-készlete néz ki eléggé ergyán, én például egyáltalán nem tudom megkülönböztetni a futót a vezértől, bár lehet, hogy ez Bem apót nem zavarta, amikor ledőlt a költő mellé egy partira. Megpróbálom elképzelni a Sakkozó Petőfi a szabadságharc alatt című szobrot, és rögtön jobb kedvre derülök.

A Petőfi Sándor-kiállítás újdonsággal is szolgált számomra, megtudtam például, hogy édesapját Petőrovics Istvánnak hívták, szemben az eddigi híresztelésekkel. Az idős Petőrovics képe alatt megtekinthető bárdja is, ami elég megviselt, valamint egy digitális műszer segítségével betekintést nyerhetünk vendéglátó-ipari hálózatába is.

Madarász Viktor nem szerette Petőfi Sándort, ez egyértelműen kitűnik képeiből. Az egyiken például idegbeteg ritmikus sportgimnasztaként ábrázolja, midőn éppen a Hazám feliratot írja vérével egy sziklára, megteremtve ezzel a graffiti őstípusát, majd a témát hosszan variálva, egyre előnytelenebbül jeleníti meg a költőt, aki semmit sem tehetett ellene, lévén ekkortájt már Barguzinban, ahová semmilyen újság sem járt.

Különös, hogy Petőfi már a gyermekkori képén is visszataszító, ellenszenves lurkó, legszívesebben felpofozná az ember, ha nem tudná, milyen jó verseket ír majd a jövőben.

Ugyancsak becses darabja a kiállításnak az a halálfejes terítőcske, amit gyászoló hitvese hímzett 1849-ben. A keresztszemes technikával készült, dohányzóasztalnyi kézimunka a halálfejen és a keresztbe tett lábszárcsontokon kívül az évszámot örökíti meg, amikor a költő elköltözött.

Napfény és holdfény

Szendrey Júlia sem volt piskóta, de Laborfalvy Róza kifejezetten brutális jelenség. Zárójelben jegyezném meg, hogy a kiállítottak közül Szabó Lőrincnek voltak a legjobb csajai, de erről majd később, most álljunk meg egy percre Jókai Mór dolgozószobájában, és képzeljük el, amint az író ír!

Ha ezzel megvoltunk, tekintsük meg a könyvelését. Itt jegyezném meg, hogy ha meghalok, eltüntetek magam után minden áfás számlát, nehogy úgy járjak, mint Mór, akitől rengeteg anyagi természetű emlék maradt fenn, és talán még ennél is több középszerű könyv díszkiadásban.

A Jókai családnak erős lehetett a menedzsmentje, mert már akkoriban felismerték az úgynevezett mörcsendájz jelentőségét: bögréket készítettek a saját portréikkal és balatoni nyaralójuk képével. Ez az erőfeszítés nem maradt viszonzatlanul, mert a nép szerette Jókait, és ezt a szeretetet minden formában ki is mutatta, a kézművesek például egy rettenetesen rút, kábé négyzetméteres rézlapot adtak neki, de különböző aranykönyvekbe is beleírták, ami akkoriban biztos jó dolog volt.

Azóta sokat változott a világ, mert a ház körül munkálkodó Jókait bemutató vitrinben egy bicska és egy borotva felett a Jókai Mór kőműves szerszámai feliratot olvastam, ezek szerint akkoriban az apróbb falazásokat is sokkal finomabban csinálták. Ebből a vitrinből egyébként madárcsicser árad, jelezve, hogy az író mezőgazdasági szakírást is művelt.

A jövő század regénye/reménye

Ez a szoba A magyar irodalom próféciái alcímet viseli, és egészen őszintén be kell vallanom, hogy engem nem kötött le túlságosan. Történelmi videók, Kondor Béla-rajzok. "A kiállítást végigkíséri az ellentétek sora. A remélt és vágyott jövő, amely a legtöbb alkotó elképzeléseiben az emberi és társadalmi >>jó<< eljövetelét jelenti, valamint ennek ellentettje, a bekövetkezett jövő, az elmúlt XX. század, amelyik azt igazolja: a költői próféciák és a megvalósult látomások sajnos döbbenetes ellentmondásban állnak egymással." - írja az ismertető, én meg nem értem, de biztos igaz.

A Mikó utca gesztenyefái

Márai Sándor ugyancsak idén ünnepelné. Kis dobozokban tárgyak, a falon képek, dokumentumok, diák. De álljon itt egy idézet az ismertetőből: "Az emigráns Márait egy utazóbőrönd, a magával vitt és üvegkockában kiállított személyes tárgyak szimbolizálják. Megszólal maga az író is CD-lemezről egy technikai berendezés segítségével." - és milyen igaz! Tényleg hallhatjuk Márait egy technikai berendezés segítségével. Az utolsó üvegkockában egy pisztolyt tekinthet meg a nagyérdemű, bár a teremőr néni megjegyzi, hogy egyesek szerint az író puskával végzett magával, úgyhogy nem biztos a revolver eredetisége.

Teremőr néni, kérem

Épp csak leheletnyit volna igazságtalan azt állítani, hogy amikor a kápók és államvédelmisek kiszorultak a portás, illetve házmester szakmából, mindannyian teremőrök lettek. Amikor megpróbáljuk lefényképezni Szendrey Júlia darkvéves kivetülését, a felügyelet rajtunk üt, és Nem fényképezünk! - nyitással operál, mire megköszönöm az információt, és elfojtom érdeklődésemet, hogy akkor mit csinálnak egész nap, de rövidesen kiderül, ő arra célzott, hogy mi ne fényképezzünk. A dolog rövidesen tisztázódik, az igazgatónak írt levelünkre azt a választ kapjuk, hogy lehet fényképezni, csak vakuzni nem, ezalatt beleásom magam a Jókai összesbe. Sajnos minden teremben külön személy őrködik a kiállított tárgyak biztonsága felett, és állíthatom, a hír nem terjed futótűzként, úgyhogy minden egyes lepattant malteroskanál előtt szópárbajt vívunk a személyzettel. Azt azonban le kell szögeznem, hogy miután tisztázódik a helyzet, udvarias és kimerítő tájékoztatást kapunk mindenről, úgyhogy rossz kedvünk hamar elszáll, és vidáman szemléljük a bizonytalan eredetű lőfegyvert.

Tücsökzene

A Szabó Lőrinc-részleg nekem nagyon bejött, sötét háttér, plexigömbökben a költő életműve, a falakon képek és dokumentumok. A költő első szerelme klasszikus szépség, és némelyik képen maga a költő is emberszerű. A kiállítás rendezője finoman utal az ópiumra: Szabó Lőrinc képét egy üveglavór alatt helyezte el, melynek fenekéről a termelődő pára időnként a száraz mákgubókra csepeg, de fellelhető még számos jelentős motívum, például a vonat, amire egy klasszikus gőzmozdonyműszerfal tereli a látogató figyelmét, miközben szól a tücsökzene, ciripelnek a jószágok, isten apró termetű barmai.

S jutott eszembe számtalan

Az összbenyomásom végül is pozitív. Jól el lehet kószálni a dolgok között gyerekkel vagy a nélkül, böngészni, olvasgatni halott emberek kézírását, bámulászni a fotókat, hallgatni, hogyan szavalnak, politizálnak, emlékeznek a hullák, akiknek fotói a pénztárnál egyébként megvásárolhatók. Jól fogok mutatni köztük.

Para-Kovács Imre

Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Bp. V. ker., Károlyi Mihály u. 16.; telefon: 317-3611, 317-3450; látogatási idő: 10-től 18 óráig, hétfő szünnap

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...