A homokóra - részlet

  • 1999. november 11.

Könyv

Körülállják a fát. Nem is fa. Csak valami növény. Már tíz éve ott áll a kultúrterem sarkában, névtelenül. Senki sem tudja, honnan hozták, ki tette oda, talán a kertészek tudják a nevét, de nem, a kertészet túl messze van, túl késő van, már senkit se lehet megkérdezni, de minek is, nem fontos, mi a neve, csak az a fontos: mit csináljanak a gyümölcsével? Csoportokba verődve álldogálnak a növény alatt. A növény, mint egy óriás, mint egy fa, egészen a plafonig ér, sőt tovább, elhajlik az ablak felé, nekidől a poros selyemfüggönynek. Halványzöld levelek a függöny nehéz, komor vörösében. Szilárdan, növényi súllyal. Lelóg a teteje, egy székről elérhetné egy férfi, s megfoghatná azt is, ami ott trónol a hervadó virágszirmok között: a hosszúkás, sárga gyümölcsöt. Egyetlen éjszaka alatt nőhetett ekkorára, a konyhában dolgozó asszonyok esküdöznek, hogy tegnap még nem volt nagyobb egy körpecsétnél, lentről alig lehetett látni, s csak most, ebéd után vették észre, hogy milyen egyértelmű a formája, milyen gyümölcsszerű, és most már a terem túlsó végében levő színpadról is jól lehet látni. Fiatal nő áll egy létrán, rózsaszínű és narancsszínű megcsavart kreppszalagokat tart a kezében, és azt kérdezi, most mi legyen, folytatnám a dekorálást, látják, a zenészek már itt vannak. A színpadon recsegnek és sípolnak a mikrofonok. Rózsaszín meg narancsszín, már megint kinek az ötlete volt, morogja egy sovány fickó. A létrán álló nő meghallja. Lenéz rá, vállat von, kiveszi a szájából a gombostűt, és feltűz egy szalagot: Hát nem az enyém.

(részlet)

Körülállják a fát. Nem is fa. Csak valami növény. Már tíz éve ott áll a kultúrterem sarkában, névtelenül. Senki sem tudja, honnan hozták, ki tette oda, talán a kertészek tudják a nevét, de nem, a kertészet túl messze van, túl késő van, már senkit se lehet megkérdezni, de minek is, nem fontos, mi a neve, csak az a fontos: mit csináljanak a gyümölcsével? Csoportokba verődve álldogálnak a növény alatt. A növény, mint egy óriás, mint egy fa, egészen a plafonig ér, sőt tovább, elhajlik az ablak felé, nekidől a poros selyemfüggönynek. Halványzöld levelek a függöny nehéz, komor vörösében. Szilárdan, növényi súllyal. Lelóg a teteje, egy székről elérhetné egy férfi, s megfoghatná azt is, ami ott trónol a hervadó virágszirmok között: a hosszúkás, sárga gyümölcsöt. Egyetlen éjszaka alatt nőhetett ekkorára, a konyhában dolgozó asszonyok esküdöznek, hogy tegnap még nem volt nagyobb egy körpecsétnél, lentről alig lehetett látni, s csak most, ebéd után vették észre, hogy milyen egyértelmű a formája, milyen gyümölcsszerű, és most már a terem túlsó végében levő színpadról is jól lehet látni. Fiatal nő áll egy létrán, rózsaszínű és narancsszínű megcsavart kreppszalagokat tart a kezében, és azt kérdezi, most mi legyen, folytatnám a dekorálást, látják, a zenészek már itt vannak. A színpadon recsegnek és sípolnak a mikrofonok. Rózsaszín meg narancsszín, már megint kinek az ötlete volt, morogja egy sovány fickó. A létrán álló nő meghallja. Lenéz rá, vállat von, kiveszi a szájából a gombostűt, és feltűz egy szalagot: Hát nem az enyém.

A növény hordó nagyságú faedényben áll. Csoportokba verődve álldogálnak mellette. A gyümölcsöt, sőt talán az egész növényt ki kell vinni innen, mert ez nyilvános tér, mondja egy kövér férfi. Csodálkozom a szón, hiszen a tér körös-körül zárva van. Nem, a növénynek maradnia kell, túlságosan nagy, túlságosan nehéz, az ajtó meg túl kicsi, a végén még szét kell vagdosni. És aztán ott van a fal: tíz éve nem látta senki, hogy néz ki a növény mögött a fal, ki tudja. Ki tudja, mondja a sovány fickó, hogy tényleg banánfa-e. Ha tízévenként csak egyszer hoz gyümölcsöt. Ilyen nincs. Erre senki nem tud mit mondani. Nem nagyon ismerik ki magukat a banánfákban. Mindegy, mondja a kövér, és a színpadra néz, felém, a fehér térdzoknimra az ormótlan mikrofonállvány mögött. Majd pedig a létrán álló nőre: Jöjjön csak ide azzal a létrával.

Backstein Gertrud fordítása

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.