Ádáz lemondás - Tóth Krisztina: Kutya

  • Keresztesi József
  • 2008. április 24.

Könyv

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor hegyoldalról leomlott hókupacnak. Sötétedett, nem látszott más a tájból, csak ónos földek, párás volt az ablak, ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna, mintha egy kabát emelgetné a karját: egy árnyékstoppos az útszélre dobva, amin fényszórók tekintete hajt át.

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor

hegyoldalról leomlott hókupacnak.

Sötétedett, nem látszott más a tájból,

csak ónos földek, párás volt az ablak,

ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,

mintha egy kabát emelgetné a karját:

egy árnyékstoppos az útszélre dobva,

amin fényszórók tekintete hajt át.

Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban

odaérve mindenki kerülőt tett,

nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,

és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,

a mellső két láb támaszkodott a sárban,

mintha indulna, orrát a szélbe tartva,

a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,

péppé roncsolva terült szét az alja.

A véres szőrből kiálló hátsó lába

egyenletes, kínos ütemre rángott,

ült a fél kutya, nyitva volt a szája,

és láttam a szemén, hogy mindent látott.

Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,

könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,

vagy legyen mögöttünk már valaki végre,

aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!

Mit kell csinálni? - emelted föl a hangod,

mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?

Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott,

ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg.

Egész héten ott volt a kutya köztünk.

Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.

Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,

és szavakkal kéne kerülgetni folyton.

De mégse tudtam nem akarni, hogy este

fölém hajolj: feszülő karodat néztem,

próbáltam nem gondolni a testre,

ahogy ott támaszkodik az árokszélen,

arra az ütemes mozgásra, miközben

a szemed a távolba néz és nem felel,

hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás

van abban is, ahogy szeretkezel,

ahogy azt kérdezed, mégis, mit akarsz tőlem,

miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,

és látni a vállad mögött a szitáló esőben

ázó tájat a véres, téli éggel.

(Jelenkor, 2008. április)

Az országút szélén haldokló kutya és a kutyát kerülgető autósor képe: más talán megelégedne annyival, hogy rögzítse ezt a látványt, mely önmagában is bőségesen elegendő anyag egy költemény számára. Az apró kormánymozdulat, mint az úton lévők közös tehetetlensége, közös kudarca és szégyene.

A közössé váló szégyen lényege, hogy nem porciózható szét személyes felelősségek kisebb-nagyobb adagjaira. Valakinek meg kell állnia, és agyon kell ütnie a kutyát. Agyonütni vagy ráhajtani. Erre a perverz módon helyes döntésre csak néhány másodperc adatik. A döntésre, amelyet nem a múltbeli döntéseid vagy tetteid kényszerítenek ki, csupán a találkozás vakvéletlene.

Valakinek meg kell állnia - valakinek, de nem feltétlenül neked. Továbbhajthatsz, viheted magaddal a szégyenporciót.

Mondom, ez a jelenet bőségesen elég gyújtóanyag egy súlyos költemény létrejöttéhez. Ám a letaglózó, traumatikus pillanat nem a vers kizárólagos témája, hanem a finom szövésű motívumháló szervező közepe. Tóth Krisztina a vers második felében tovább emeli a tétet. Nem ússzuk meg azzal, hogy átvettük a porciónkat, ki is kell bontanunk a csomagot. A felelősség ugyanaz, a szégyen viszont sohasem személytelen, mert a hatása mindig személyre szabott. Egy hétté tágul a pillanat, egy kapcsolat analízisévé. S ahogy a kutya haláltusája a támaszkodás és a rángó mozgás motívumán át egybemontírozódik a szeretkezés jelenetével, az "ádáz lemondás" válik a vers voltaképpeni tárgyává.

És valamiképp ez az ádáz lemondás árad abból a hangból is, aki a történetet elbeszéli.

Egyébként ne tévesszen meg bennünket, hogy a Kutya negyvennégy sora valóban egy történetet beszél el: költeményről van szó. Fenntartva, hogy mindez akár egy novella anyaga is lehetne - mint ahogy Tóth Krisztina novelláiból is rendre kibontható az a motívumháló, mely akár egy vers szerkezetét is szigorú következetességgel egybetartaná -, mégis csak az elbeszélés zenéje ad valami nehezen elviselhető feszültséget a dolognak. Keresztrímes, flottul gördülő sorok vonulnak, mintha nem is arról szólna az egész, amiről. Magadban dúdolva olvasod, és nem hiszel a szemednek. Aztán egy ponton zökken a rímelés, aligha véletlenül. A jambikus sorok egy apró kormánymozdulattal kerülőt tesznek, a "Mégis, mit akarsz tőlem?" sorvégre nem tiszta rím, hanem asszonánc válaszol: "ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg." Elhangzik a mondat, és ez a pont válik a költemény dramaturgiai cezúrájává, a következő sorral ("Egész héten ott volt a kutya köztünk") veszi kezdetét a szégyencsomag bontogatása.

Rímelésről beszélek, költészetről meg motívumhálóról, meg a szégyen szerkezetéről. A kutyáról magáról hallgatnék. Nincsenek jó válaszaim, hagyjanak békén, nincs is jogosítványom, lejárt tizenöt éve.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.