Első ránézésre harsány és kockázatos egyveleg A vérgróf, és bár a képlet az olvasás során bonyolódik, nem zárul megnyugtató eredménnyel.
A kellőképpen rosszindulatú és nem teljesen tájékozatlan olvasó az ajánlókat látva gyorsan elkönyveli: a magyar és nemzetközi trendek meglepő, ám kiszámíthatóan jövedelmező pároztatásáról van szó. Hiszen nem más történik itt, mint hogy az utóbbi évek legegyedibb hangú magyar krimiszerzője, Kondor Vilmos által a műfaji könyvek vonzó terepeként felmutatott század eleji pesti miliőbe beszabadul az amerikai tinihorrorok sztárja, a vámpír. Sajnos nem mondhatjuk, hogy (a Narancs alkalmi kritikusaként is ténykedő) Benedek Szabolcs regénye mentes lenne a jól bevált receptek iránti vonzalmaktól, de azt igen, hogy a fentieknél ambiciózusabb vállalkozásba kezdett.
Rengeteg vonzó hozzávaló kerül a levesbe: rémregény, detektívregény, lányregény, fejlődésregény, városregény – de nem érnek össze az ízek. 1910-et írunk, Pest épül-szépül, és a boldog békeévek díszletei között szaladgáló szereplők útja különböző kalandos módokon mindig összetalálkozik. A megesett cselédlány abban a bordélyban talál menedéket, ahol az a brutális gyilkosság történik, amely után az a nyomozó kutakodik, aki kávéházi jó barátja annak az újságírónak, aki szerelembe esik a fiatal színésznővel és így tovább. És persze a négy főszereplő mind több szálon kötődik a titokzatos grófhoz, akiről a könyv vége felé kiderül a nagy titok, a százszor emlegetett, titokzatos betegség mibenléte, a sötét rejtély – amelynek kínzó kérdése azért veszít az érdekességéből azáltal, hogy viszonylag hamar, úgy a cím elolvasása tájékán tudható rá a válasz.
Ha szerves egészt nem is, azért mindenből kapunk egy kicsit. Van vér, verejték, csók és könny, fordulatos cselekmény, zömében életes karakterek, néhány jól eltalált mondat. Lehet szabadon kalandozni a korabeli Budapest kávéházaiban, szerkesztőségeiben, idegenül csengő nevű utcáiban. Kár, hogy a jól megrajzolt terekben minduntalan – és egy idő után inkább akaratlanul, mint akarva – ismerősökbe botlunk. Hogy Molnár Ferenc szinte minden fejezetben nyájaskodik egy sort, azt még elnézzük a vígszínházi színésznő szoknyájába kapaszkodva. Ady sem hat idegenül a Budapesti Napló újságíróját követő tekintetnek, bár a vámpírral folytatott beszélgetése inkább mutatvány, mint a történet szerves része. A sznobizmusra hajlamos sors továbbá történetesen úgy akarta, hogy a leendő színésznő, Etelka pótanyja éppen az a Hunyady Margit legyen, aki maga sem akárki, ráadásul a gyermeke és annak apja (Hunyady és Bródy Sándorok) egyaránt nagyon-nagyon híres emberek. De azt már nem találják ki, a színésznő mostohaapja kivel kvaterkázik esténként! Naná, hogy Eötvös Károllyal. Lukács György és Krúdy felbukkanása után pedig azon sem lepődhetünk meg, hogy a nyomozó édesanyjának bevásárlásait egy Attila nevű fiú intézte a Ferencvárosban, mielőtt leküldték vidékre.
A múlt századi celebspottingnál jóval izgalmasabb Sára, a gyermekét árvaházba adó örömlány története, és Etelka gyerekkori viszontagságai is érdekes személyiséget ígérnek. Sára megmarad visszafogottságában is színfoltnak a testnedvek sűrű patakzása közepette, utóbbi viszont hirtelen egy lányregényben találja magát, egyedül az egyfolytában „lüktető, gyöngyöző, követelőző szemérmével”, és a felismeréssel, hogy „a szerelemért és a művészetért fog élni”. Érzelmi hullámzásainál csak a több ezer éves, egykor fáraókkal és királyokkal cimboráló gróf végeérhetetlen bölcselkedései unalmasabbak.
Összességében és hibáival együtt is olvasmányos, nyelvileg erősen ingadozó, egy hétvége alatt elfogyasztható regényt írt Benedek Szabolcs. Hamarosan jön a folytatás, amelyben újságíró hősünk – ki gondolná? – Erdélybe látogat…
Libri, 2012, 478 oldal, 3490 Ft
