„Kultúrtörténeti breviárium” – olvashatjuk az akadémikus esztéta, Almási Miklós legújabb könyvének nagyratörően frappáns műfaji önmeghatározását az előszóban, és habár nyilván túlzónak hat az ambíció, azért nem alaptalan: negyvenhét könyv keresztmetszetében elevenednek meg a közelmúlt fontos témái. Almási szubjektív merítésében olyan többé-kevésbé gondolatébresztő művekről esik szó, amelyek a kultúra szövevényes labirintusába invitálják az olvasót, hogy együtt morfondírozhasson a szerzővel: vajon hova, mihez, kihez érdemes nyúlni, hogy érthetőbb és élhetőbb legyen az átmenet a 20. és 21. század világa között? Téma temérdek akad: világpolitika, művészettörténet, szociológiai, pszichológiai kérdések, némi filozófia, filmek, regények, történelmi visszatekintés, de még a közgazdaságtan állóvizét felkavaró Thomas Piketty profetikus, egyben megosztó tézisei is helyet kaptak.
Nemcsak a művek kiválasztása, de a tárgyalásmód is erősen szubjektív; a hangvétel lezser és derűsen közvetlen, néha már-már kvaterkázós. Engem ugyan zavar, de persze ízlés kérdése az olvasóra kikacsintó, végig tegeződős stíl, az elő-előforduló ciki, csórókám, uncsi, pasi és a többi. Indokolt lett volna egy alaposabb korrektúra, mert szórványos elírások, helyesírási hibák bizony szerepelnek a szövegben, mindazonáltal a formai-stilisztikai problémákért bőven kompenzál az az asszociációkban, szerzőkben, művekben gazdag kultúrkincs, amelyet Almási megmozgat.
Kalligram, 2015, 328 oldal, 2900 Ft
