Könyv

Árva lelkem

Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje

  • - bbe -
  • 2019. december 7.

Könyv

A rövid regény első kiadása 2010-ben jelent meg Zágrábban, s nemcsak otthoni díjakat gyűjtött be szép számmal, de számos nyelvre is lefordították.

A vukovári születésű narrátor, akinek az életrajza nagyjából megegyezik a szerzőével (bár azt nyilván csak ő tudná megmondani, hogy pontosan hol a határ a fikció és a valós önéletrajz között, ha van valahol) kilencéves 1991-ben, amikor elmenekülnek a szerb agresszió elől: ő, a nála pár évvel idősebb bátyja, az édesanyja és annak a szülei. Az apa az ostromlott Vukováron marad, és valószínűleg megölik a hírhedt ovčarai kórházi vérengzés során: ám mivel a holtteste soha nem kerül elő, még a halálában sem lehet a családja biztos. (A narrátor a regény vége felé elképzeli az apja meggyilkolását: ez a könyv legmegrázóbb pár oldala.) A következő években a csonka család először Zágrábban húzza meg magát, aztán egy menekültszállássá átalakított szállodában Kumrovecben, Tito szülőfalujában – ez a Hotel Zagorje. A regény kronologikus szerkezetű, amolyan naplóféleség, különösebb strukturális kimódoltság nélkül, és így egy rakás felnőtt és gyerek, háborús történet, családi sors, menekült és nem menekült bukkan fel benne egy-két oldal erejéig.

Egyrészt tehát egyfajta panoptikumot mutat a könyv a (poszt)háborús Horvátországról, a horvát–szlovén határvidékről (ez Zagorje), Vukovárról és Zágrábról is; ezek a minitörténetek és felbukkanó figurák ugyancsak szépen és gazdaságosan, némi iróniával és nagy empátiával vannak ábrázol­va. Szívbe markoló az is, amit a horvát államról, a menekültekkel való törődés hiányáról, a velük szembeni lakossági viszolygásról a könyv elárul, s egyáltalán, arról a kegyetlen életről, ami a menekültek osztályrésze lett: miközben Vukovár, a hős áldozatváros a nacionalista propaganda piedesztáljára kerül, a város elűzött lakói valójában mindenkinek csak púp a hátán; belső száműzöttként hányódnak az országban. (A Hotel Zagorjében egy 9 m2-es szobában lakik éveken át a család.)

A könyv mindemellett egyfajta családregényként és önéletrajzi fejlődésregényként is lebilincselő. A perspektívánk végig a felnövő kamasz lányé, az ő reflexióin, valóságérzékelésén keresztül tárul az olvasó elé a külvilág, de e monológ egyben a narrátor belső változásainak intim naplója is. Ha van „női irodalom”, akkor ez biztosan az, s ekként, ebből a perspektívából beszél a háborúról meg az apa elvesztéséről (ezekről ugyancsak jobbára fiú írók beszámolóihoz vagyunk szoktatva). Stilisztikailag is bravúros, ahogy a szöveg hihetővé teszi, hogy egy kamaszodó kislány szólal meg – miközben időnként a legmagasabb, legerősebb költőiség üt át ezen a prózán. Tragikus, szörnyű, remek könyv, Radics Viktória pontos és gördülékeny fordításában.

Park Könyvkiadó, 2019, 212 oldal, 2950 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.