Azt mutatja be a könyv (fotó: Gulyás Attila), hogy mi történt Budapest építészetében a szecesszión túl és a szocialista realizmuson innen. Valami modern dolog, kezdve örök kedvencünkkel, az art decóval és a Bauhausszal: elfogultságunk ezen irányzatok felé totális és teljes, ha tehetnénk, art decót reggeliznénk, Bauhaust ebédelnénk és mindkettőt vacsorálnánk, és ha szülővárosunkban (Budapest) kitörne egy Bauhaus-diktatúra, nemhogy nem esnénk kétségbe, hanem az elsők közt üdvözölnénk az elnyomást. Bizonyos, a bevezetőben gondosan kifejtett okok miatt a szerző a Bauhaus kifejezést csak „mértékkel” használja, de mi, akiket nem kötnek a művészettörténészek óvatosságra intő szavai, örömmel bauhausozhatunk.
Hasonló öröm okozói az ismerős helyszínek, például a „Biarritz-ház” – a „szelíden tradicionális arculat” története egyben választ ad arra is, miért aggatták építészkollégái Wellisch Andorra a Wellish Undor gúnynevet. De nem gúnyolódni jöttünk, hanem gyönyörködni: itt van például Gyarmati Fanni örök lakhelye, a Pozsonyi út 1. saroképülete – több mint találó a megjegyzés, hogy Radnóti özvegye sosem költözött el innen. Milyen igaz! Aki arra jár, ma is így érzi. És hát ki nem látott még olyan, az erotikus fantáziák izgalmával felérő álmot, melyben a Pozsonyi úti Vasalóházba megyünk haza, és hasonlóan kéjes érzés azt fantáziálni, hogy otthonunk a Dunapark Kávéház épületében, a Hofstätter–Domány-féle „kettős luxusbérházban” található. S akkor még át sem néztünk Budára. E remek kis könyv megteszi.
Kedves László, 2019, 382 oldal, 6480 Ft
