A
Verdák generációja, azaz a gépeknek saját személyiséget és élettörténetet tulajdonító korosztály számára különösen jó hír, hogy született egy autókról szóló kortárs meseantológia. Nyilván a kisfiúk fognak elsõként lecsapni rá, de a 12 kortárs író meséje nemtõl, kortól függetlenül kínál személyiségre szabott autós kalandokat - egyik történet sem csak a gépjármûvek életérõl szól, hanem élettapasztalatokat dolgoz fel a gyerek szempontjai szerint. Itt van mindjárt az alapvetés: hogyan nõ meg egy játék autó a gyerek vágyképeiben (Berg Judit:
Hová tûnt a kistigris?), vagy Kiss Ottó
Atti és a holdvilág címû, az élet folytonosságáról szóló zárómeséje, amely az öregedésrõl, az elmúlásról is szépen beszél. A kötet nyelvileg szépen polírozott, legrafináltabb darabjai Lackfi János meséi, köztük az
Autósmese lányoknak, amely egyszersmind a kötet genderszempontból legpíszíbb darabja. A másik áldás Dragomán Görgy
Mágnesjoghurtja, amely egy üldözéses akciómese, kölyök
Mad Max-verzió. Nekem, aki az évek hosszú során az autójával igazán bizalmas viszonyba került, Mosonyi Aliz története a kedvencem az öreg hölgyrõl meg az autójáról: gépromantikus szeretetmese.
A mesék többsége régi vagy családi autókról szól, tele nosztalgiával; a kisszobából indulnak ki, és az utcán, városon keresztül a belsõ tájakhoz érnek el, amiket esetünkben még autóval is be lehet járni. Békés Pál története, a Kocsi, a locsoló, az író a szerzõ közeli halála miatt egészen megrázó: a kiszuperált locsolókocsi elköszön a Nagykörúttól az íróra jellemzõ fanyar öniróniával.
Törvényszerûnek tûnik, hogy egy kortárs antológiában ne csak remek darabok legyenek, és a jelek szerint ez a forradalmi meseantológiákra is igaz. De több is veszett Mohácsnál, s cserébe ott vannak Rubik Anna rajzai: derûs illusztrációk, amelyek a kevésbé sikerült meséket is elemelik egy képregényesebb világ felé. Szóval nem csak olvasni, nézegetni is jó.
Pozsonyi Pagony Kft., 2010, 94 oldal, 3250 Ft
****
