Interjú

"Az én Jézusom nem hisz a feltámadásban"

Ignacy Karpowicz író

  • Kiss Barnabás
  • 2013. június 23.

Könyv

Talán a legfelkapottabb fiatal író ma Lengyelországban. Hasonlították már Kunderához, Bulgakovhoz, ő maga Thomas Pynchont tartja példaképének. A harminchat éves szerzővel az Égiek és földiek című regénye magyar megjelenése után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egy világvégi tanyán él, rengeteg szereplőt mozgató regényei mégis a nagyvárosban játszódnak.

Ignacy Karpowicz: Valóban a fehérorosz határ mentén élek a kutyámmal, szoktam is mondogatni, hogy az utolsó európai diktátor a szomszédom. De az egyetem alatt Varsóban laktam. Azonban rá kellett jönnöm arra, hogy a nagyváros nem nekem való hely. Túl sok minden történik egyszerre, és ezek elvonják a figyelmemet az egyetlen igazi mániámtól, az írástól. Vidéken sokkal jobban megy a koncentrálás, aminek fejlesztéséhez elengedhetetlenek a mindennapi létfenntartó gyakorlatok is. Otthon például nincs bevezetve a víz. Ha kell, merítek az udvari kútból, ha fürödnék, akkor a tűzhelyen esetleg fel is melegítem a magam aprította fával. Ez az isten háta mögötti nyugalom kell ahhoz, hogy belemélyedhessek a szereplőim világába.

MN: Honnan jött az Égiek és földiek alapötlete, hogy a világ összes istene egyszer csak fogja magát, leköltözik a Földre, és halandóvá válik?

IK: Az volt az eredeti tervem, hogy egyszer s mindenkorra lezárjak egy nagy metafizikai kérdést. Be akartam mutatni, hogy az istenek nélküli világ sem roszszabb, és hogy a reflexből silánynak minősített popkultúra kiválóan betölti az istenek által hátrahagyott űrt. Nem dicsőítésképpen mondom, de a popkultúra tágas, és minden hiedelemmel ellentétben képes értéket teremteni. Az agresszió és az erőszak megfékezésében pedig sokkal hatékonyabb eszköz a vallásnál. A rendszerváltások után Európában - a Balkán kivételével - csend volt, és ez szerintem sokkal inkább köszönhető a popkultúrának, mintsem bármelyik vallásnak. Ha a háborúk megszűnésének az az ára, hogy ostoba sorozatokat kell néznünk a tévében, és lépten-nyomon valamit reklámozó pucér nőkbe kell botlanunk, akkor legyen! Szembe kell néznünk azzal, hogy nem Isten, hanem csupán a köré épült infrastruktúra létezik. A könyvben Jézus újból visszatér a földre, de az én Jézusom nem hisz a feltámadásban, hanem teljesen és végleg meg akar halni, mindenféle csinnadratta nélkül. Nincs más élet a mi szánalmas emberi életünkön kívül.

MN: Meglepő vagy éppen természetes, hogy ez a szó szerint istentelen regény épp Lengyelországból érkezett?

IK: Valószínű, hogy ha nem ide születek, ahol még mindig erősen kísértenek a vallás démonai, akkor ezek a kérdések nem kezdenek el ennyire foglalkoztatni, és biztosan nem így írtam volna meg a könyvet. Mindig is erős volt nálunk a mágikus katolicizmus, és ez a szmolenszki légi katasztrófa után (a 2010-es balesetben hunyt el a lengyel államelnök, Lech Kaczynski - KB) rémisztő méreteket öltött. A jobbszélen azóta nemcsak folyamatosan összeesküvés-elméleteket gyártanak, hanem még isten büntetését is látják a történtekben. Rosszul vagyok ettől a romantika korában született lengyel messianizmustól. Mi lennénk a kiválasztott nép, Európa mártírjai? Az egészben az emberek logikus gondolkodásra való képtelensége irritál a legjobban.

MN: Mit szóltak az Égiek és földiek blaszfém fordulataihoz a lengyel katolikus körök?

IK: Lengyelországban - mintegy egyezményes alapon - ketté van osztva a szellemi élet. A jobb- és a baloldal egymás dolgairól nem nagyon vesz tudomást, úgyhogy a botrány már csak ezért sem volt eget rengető. Amúgy is túl vastag a könyv ahhoz, hogy az ember csak a felháborodásért elolvassa.

MN: Rendre Paolo Coelho-idézetek bukkannak fel a könyvben, nem éppen hízelgő kontextusban. Athéné és Osiris például a világ legviccesebb könyvének tartja a jeles brazil egyik munkáját. Miféle fura viszonyt ápol vele?

IK: Coelho pontosan az a szint, amelyen a popkultúra még képes beszélni a transzcendentális dolgokról. Coelho sekély, könnyen befogadható és olcsón megúszható, épp ezért népszerű popvallást teremtett, aminek ő az első számú prófétája. Ez csöppet viszolyogtató, de ha az ő és utánzói munkássága azt fogja eredményezni, hogy az emberek egyre inkább eltávolodnak a vallásoktól, annak én személy szerint örülni fogok.

MN: Min dolgozik most?

IK: Az Égiek és földiek forgatókönyvén, hisz ha minden igaz, és a pénz is összegyűlik rá, akkor megfilmesítik. Most fejeztem be az új regényemet is. Osci lesz a címe, ami azon kívül, hogy szálkákat jelent, egyben egy lengyel főnévképző rag. Nincsenek benne istenek, csak lazán egymáshoz kapcsolódó és egymás életére közvetve-közvetlenül ható emberek. Ez a könyv egyfajta kísérlet eredménye, hiszen valóban létező emberekről szól, akiknek írás közben meg-megmutogattam a róluk szóló részeket, és olykor még azt is megengedtem nekik, hogy beleszóljanak történetük alakulásába. Optimista könyv lesz, persze amennyire képes vagyok optimista lenni. Osztom ugyanis Marek Edelmannak, a lengyel történelem egyik emblematikus alakjának, a varsói gettólázadás egyik túlélőjének gondolatait arról, hogy az ember ocsmány teremtés. Elég neki megteremteni a feltételeket, és ocsmányságait máris ráokádja a világra.

(A tolmácsolásért köszönet Felvidéki Eszternek, a Lengyel Intézet munkatársának.)

Neked ajánljuk

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Valóra vált álom

Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.

Papás-mamás

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

Szégyen nélkül

Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.