Krasznahorkai László 1985-ben a Sátántangóval robbant be a magyar irodalomba. Radnóti Sándor az Életünk című szombathelyi folyóiratban közölt nagy ívű tanulmányában „makulátlan remekműnek” nevezte. A regény rövid idő alatt kultikussá vált, amihez Tarr Béla 1994-ben készült hét és fél órás filmje is nagyban hozzájárult. A Kegyelmi viszonyok című elbeszéléskötet 1986-os, majd Az ellenállás melankóliája 1989-es megjelenése nyomán már az is jól látszott, hogy az író világa kivételesen homogén, s elsősorban e vonásának köszönhetően „átható az atmoszférikus sugárzása” (Angyalosi Gergely). A további művek publikálása nyomán az életműben (amelyben máig huszonkét önálló kötetet találunk, köztük kilenc regényt, hét elbeszéléskötetet, s más műfajú írások mellett egy a szerző által szerkesztett interjúkötetet) két, egyfelé tartó irány rajzolódik ki. A magyar vidék reáliái között játszódó, ugyanakkor modellszerűségük révén egyetemes jelentést hordozó történetek, és a távol-keleti (mongol, kínai, japán), illetve nyugati (német, amerikai) területekre vivő írások más és más perspektívát nyitnak meg, különböző irányból mutatnak rá az író világképének pilléreire.
Fotó: NFI
A létezést átfogó válság
A művek kezdettől fogva értelmezések garmadáját kényszerítik ki, az interpretációk rendkívül széles spektrumot fognak át. Krasznahorkai műveit a modernséghez és a posztmodern irodalomhoz tartozóként is azonosították, az író szellemi rokonaiként pedig a világirodalom korszakfordító nagy egyéniségeit nevezték meg, Kafkától Thomas Bernhardig. Az alábbi vázlat csupán arra vállalkozhat, hogy felvillant néhányat e kivételesen szuggesztív erejű, nagy ívű életmű univerzumának jellemzői közül. Elsődleges kontextusának azt az európai civilizáció és kultúra válságát detektáló katasztrofista irányzatot tekinthetjük, amely a 19. és 20. század fordulójától kezdődően jelen van az európai gondolkodásban, majd a két háború közötti időszak harmincas évtizedében válik meghatározóvá. Mások mellett Oswald Spenglertől Ortega y Gassetig, az orosz keresztény filozófusokig (Vlagyimir Szolovjovtól Nyikolaj Bergyajevig és a Trubeckoj testvérekig), a lengyel Marian Zdziechowskiig és Hamvas Béláig sorolhatjuk azokat a filozófusokat, akiket az egész létezést átfogó válság eszméje mozgatott, s ami mögött az „Isten halott” nietzschei gondolata, végső soron a felvilágosodás eszméinek csődje húzódott meg. Franz Kafka minden emberi dimenziótól megfosztott létezésről tudósító művei megkerülhetetlenek, de az egyetemes válságtudat nyomai Zamjatyintól Huxley-n és Orwellen át a lengyel Stanisław Ignacy Witkiewicz vagy a horvát Miroslav Krleža és Mihail Bulgakov regényeiig vagy Határ Győző Heliánéjáig, a lírában T. S. Eliottól Czesław Miłoszig vagy Weöres Sándorig európai művészek egész sorának műveiben nyomon követhetők.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
