Bajok és zavarok

Erdős Virág: ezt is el

  • Lengyel Imre Zsolt
  • 2013. július 6.

Könyv

Hatalmas várakozás, tizenhárom tétel, néhány kívülről fújt sláger és tölteléknek látszó darabok, markáns, azonnal felismerhető hangzásvilág - az ezt is el sokkal inkább látszhat hasonlítani egy popalbumhoz, mint egy átlagos kortárs magyar verseskötethez.

Szerzője pozíciója a kulturális tájképben pedig alapvetően változott meg lanyhán fogadott előző verseskötete, A Trabantfejű Nő (2011) megjelenése óta: túl a netfolklór darabjaivá vált verseken, túl tüntetéseken és szolidaritási akciókon, túl a Kistehén nagyszerű dalán és Bayer Zsolt morális mélypontjaink között is előkelő helyet elfoglaló na most akkor-parafrázisán Erdős Virág olyan személyiséggé vált, akiről emberek széles körének lett tág spektrumon szóródó véleménye. Sikerére magyarázatot találni nem nehéz: érthető, hogy szövegeinek súlyos dolgokról játékosan beszélő, virtuóz, de populáris, elkötelezett, de civil hangja felkeltette a politikai propagandagyárak zajába belefásultak figyelmét. Az sem meglepő, hogy a korábbi elzárkózása miatt láthatóan lelkifurdalástól és halálfélelemtől gyötört irodalmi élet számára komolyan számba veendő lehetőség ez a költészet.

A kérdés, amire ezeknek a verseknek válaszolniuk kell, nagyjából ugyanaz, mint amire Parti Nagy Lajos magyar meséinek kellett: túlélik-e az eredeti kontextusukból való kiemelést, és több-e mindez, mint méltányolandó gesztus, mint "eleve leosztott" igazságokat színre állító alkalmazott írás, ahogy azt a Fülkeforról Schein Gábor vélelmezte? Az ezt is el általában sem látszik érintetlennek ettől a problémától, némely darabjai azonban kifejezetten összeroskadni látszanak a súlya alatt. Mert hiába értek például egyet azzal, amit a van egy ország könnyen rekonstruálhatóan állít (hogy a hajléktalanság kriminalizálása erkölcsileg vállalhatatlan álmegoldás), a vers maga mégis egyfunkciós, ráadásul kétes eredményre jutó retorikai gépezetnek tűnik. Némi szimbolikus tájfestés után megalkotja a szemetelő-kukaborogató hajléktalan fantomja ellenében az ájtatos, zabáló, a diszkriminációt megszavazó nyárspolgár karikatúráját - vagyis úgy követel empátiát és belátást, hogy ő maga nem gyakorolja ellenfeleivel szemben. Ebből a konfliktusból eltűnnek e polgárok érvei és panaszai, így azonban nem is lehet őket megcáfolni vagy a morál mérlegére téve visszautasítani, és ha a jogos indulat legitimálja is némileg mindezt, az eredmény mégiscsak szalmabábok lelombozó állóháborúja lesz. Túl erős állításai pedig valójában túl gyengék: azzal a paradoxonnal, hogy a frusztrált nyárspolgáriság és a szöveg által felemlített bori láger között tagadhatatlanul volt összefüggés, nincs azonban közöttük egyértelmű kauzalitás, nem képes mit kezdeni. Ez a kép így sem elég árnyalt, sem elég meggyőző nem lesz, egyfelől túl jól ismert, másfelől túl könnyen visszautasítható, tehát a térfelek közti közeledést nem teszi lehetővé.

Irodalmilag és ideológiailag is izgalmassá válik viszont e költészet ott, ahol a kiszámíthatónak látszó gépezetek összezavarodása maga lesz az olvasót bevonó elemmé. Például ahol az én vétkem olvasása során, a "hagytam..." kezdetű sorok áradatában rájövünk, hogy cselekvésre való konkrét buzdításként mindez abszurd, a felelősségérzet azonban ettől nem válik elháríthatóvá - miközben viszont ez a hosszú bűnlajstrom kényelmetlenül zabálja fel tárgyát mint saját sorsáért felelős, cselekvőképes egyént. Vagy ahol az "Ezt is elviszem magammal"-ban elmenni és elvinni kettősségében végül szétszálazhatatlanná válnak a nosztalgikus és rémes tényezők, és már a személyiségünket alakító átfogó erő részeinek tűnnek csak. Vagy ahol a mikor evidens vágyakozásai közé egyre több nem evidens vagy kérdéses keveredik, széttartó kívánságok Bábelének mutatva hirtelen a társadalmat, kétségessé téve az idő helyretolhatóságát. A kötet legnagyszerűbb verse, a na most akkor pedig a gazdagok és a szegények világának zavarba ejtő, ám igen sztereotip szembesítésének tűnik csupán, míg fel nem borul a rend, és össze nem zavarodunk: vajon melyik pólusról is olvasunk épp, vajon tényleg számon lehet-e kérni ezt meg azt is (a neten rendelt bútort?, a Pieta megnézését?). A kiváltságok morális értékelésének egyre ambivalensebb köreibe jutunk, míg végül azután ("kinek legyen igénye a / könyvre meg a mozira / ki próbáljon belógni egy / kulturáltabb slozira") szakadékba hullunk, és maga az olvasás is potenciális társadalmi lelkifurdalásra okot adó cselekvésként mutatkozik meg. Ezeken a pontokon végre érezhetjük, hogy nem csupán az általuk tiszteletre méltó módon közvetített bajok, hanem a szövegek maguk is képesek kizökkenteni és felkavarni.

Magvető, 2013, 72 oldal, 2290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)