Szerzője pozíciója a kulturális tájképben pedig alapvetően változott meg lanyhán fogadott előző verseskötete, A Trabantfejű Nő (2011) megjelenése óta: túl a netfolklór darabjaivá vált verseken, túl tüntetéseken és szolidaritási akciókon, túl a Kistehén nagyszerű dalán és Bayer Zsolt morális mélypontjaink között is előkelő helyet elfoglaló na most akkor-parafrázisán Erdős Virág olyan személyiséggé vált, akiről emberek széles körének lett tág spektrumon szóródó véleménye. Sikerére magyarázatot találni nem nehéz: érthető, hogy szövegeinek súlyos dolgokról játékosan beszélő, virtuóz, de populáris, elkötelezett, de civil hangja felkeltette a politikai propagandagyárak zajába belefásultak figyelmét. Az sem meglepő, hogy a korábbi elzárkózása miatt láthatóan lelkifurdalástól és halálfélelemtől gyötört irodalmi élet számára komolyan számba veendő lehetőség ez a költészet.
A kérdés, amire ezeknek a verseknek válaszolniuk kell, nagyjából ugyanaz, mint amire Parti Nagy Lajos magyar meséinek kellett: túlélik-e az eredeti kontextusukból való kiemelést, és több-e mindez, mint méltányolandó gesztus, mint "eleve leosztott" igazságokat színre állító alkalmazott írás, ahogy azt a Fülkeforról Schein Gábor vélelmezte? Az ezt is el általában sem látszik érintetlennek ettől a problémától, némely darabjai azonban kifejezetten összeroskadni látszanak a súlya alatt. Mert hiába értek például egyet azzal, amit a van egy ország könnyen rekonstruálhatóan állít (hogy a hajléktalanság kriminalizálása erkölcsileg vállalhatatlan álmegoldás), a vers maga mégis egyfunkciós, ráadásul kétes eredményre jutó retorikai gépezetnek tűnik. Némi szimbolikus tájfestés után megalkotja a szemetelő-kukaborogató hajléktalan fantomja ellenében az ájtatos, zabáló, a diszkriminációt megszavazó nyárspolgár karikatúráját - vagyis úgy követel empátiát és belátást, hogy ő maga nem gyakorolja ellenfeleivel szemben. Ebből a konfliktusból eltűnnek e polgárok érvei és panaszai, így azonban nem is lehet őket megcáfolni vagy a morál mérlegére téve visszautasítani, és ha a jogos indulat legitimálja is némileg mindezt, az eredmény mégiscsak szalmabábok lelombozó állóháborúja lesz. Túl erős állításai pedig valójában túl gyengék: azzal a paradoxonnal, hogy a frusztrált nyárspolgáriság és a szöveg által felemlített bori láger között tagadhatatlanul volt összefüggés, nincs azonban közöttük egyértelmű kauzalitás, nem képes mit kezdeni. Ez a kép így sem elég árnyalt, sem elég meggyőző nem lesz, egyfelől túl jól ismert, másfelől túl könnyen visszautasítható, tehát a térfelek közti közeledést nem teszi lehetővé.
Irodalmilag és ideológiailag is izgalmassá válik viszont e költészet ott, ahol a kiszámíthatónak látszó gépezetek összezavarodása maga lesz az olvasót bevonó elemmé. Például ahol az én vétkem olvasása során, a "hagytam..." kezdetű sorok áradatában rájövünk, hogy cselekvésre való konkrét buzdításként mindez abszurd, a felelősségérzet azonban ettől nem válik elháríthatóvá - miközben viszont ez a hosszú bűnlajstrom kényelmetlenül zabálja fel tárgyát mint saját sorsáért felelős, cselekvőképes egyént. Vagy ahol az "Ezt is elviszem magammal"-ban elmenni és elvinni kettősségében végül szétszálazhatatlanná válnak a nosztalgikus és rémes tényezők, és már a személyiségünket alakító átfogó erő részeinek tűnnek csak. Vagy ahol a mikor evidens vágyakozásai közé egyre több nem evidens vagy kérdéses keveredik, széttartó kívánságok Bábelének mutatva hirtelen a társadalmat, kétségessé téve az idő helyretolhatóságát. A kötet legnagyszerűbb verse, a na most akkor pedig a gazdagok és a szegények világának zavarba ejtő, ám igen sztereotip szembesítésének tűnik csupán, míg fel nem borul a rend, és össze nem zavarodunk: vajon melyik pólusról is olvasunk épp, vajon tényleg számon lehet-e kérni ezt meg azt is (a neten rendelt bútort?, a Pieta megnézését?). A kiváltságok morális értékelésének egyre ambivalensebb köreibe jutunk, míg végül azután ("kinek legyen igénye a / könyvre meg a mozira / ki próbáljon belógni egy / kulturáltabb slozira") szakadékba hullunk, és maga az olvasás is potenciális társadalmi lelkifurdalásra okot adó cselekvésként mutatkozik meg. Ezeken a pontokon végre érezhetjük, hogy nem csupán az általuk tiszteletre méltó módon közvetített bajok, hanem a szövegek maguk is képesek kizökkenteni és felkavarni.
Magvető, 2013, 72 oldal, 2290 Ft
