Beleszerettünk a szabadságba (Jean-Marc Barr filmrendező, színész)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Ön dolgozott már Lars Von Trierrel. Mikor hallott először a Dogmáról?

Magyar Narancs: Ön dolgozott már Lars Von Trierrel. Mikor hallott először a Dogmáról?

Jean-Marc Barr: ´97 őszén Larséknál vendégeskedtem. A fészerben ki volt téve egy vörös-fekete plakát a szabályokkal, és ott volt valahol az Idióták videokazettán, dánul. Egy szót sem értettem belőle, viszont rögtön láttam, mi különbözteti meg ezt a filmet a többitől. Mikor a Születésnap díjat nyert Cannes-ban, és a videóra forgatott filmek hirtelen elfogadottá válnak, társírómmal, Pascal Arnolddal eldöntöttük, itt az idő, csináljunk egy filmet. A költségvetés egy normális első film hetede körül mozgott. Az egésszel az ötletől a megvágott kópiáig megvoltunk hat hónap alatt. Ráadásul nem francia, hanem európai filmet tettünk le az asztalra. Tudja, mindketten a karrierünk során először éreztük, hogy végre senki nem mondja meg nekünk, hogy mit hogyan csináljunk. Annyira beleszerettünk ebbe a szabadságba, hogy elhatároztuk, trilógiát csinálunk, és szabadságtrilógiának neveztük el. Ez a szerelem szabadságáról szól. A második, amit nemrég fejeztünk be, Amerikában játszódik. A címe Too Much Flesh, ebből talán kiderül, hogy abban a szexre koncentrálunk, és persze az abban megnyilvánuló szabadságra.

MN: Mit lehet tudni a harmadik részről?

JMB: Az a szellem szabadságáról szól majd. Jövő évben kezdünk hozzá. Lényegében mindent együtt csinálunk, az írást, a finanszírozást, a rendezést. Pascalnál volt a kamera a Too Much Fleshben, nálam pedig a Szerelmesekben. Előbbiben szerepelek is, rajtam kívül még Roseanna Arquette és Eloide Bouchez is.

MN: A film nagyon hirtelen ér véget. A közönségnek lövése sincs, mi történik aztán.

JMB: Szerintem ez nem baj, nem is az a lényeg, hanem hogy ez egy igazi európai film, amiben Eloide és Sergei az első olyan generációhoz tartoznak, amelyik folyékonyan beszél angolul, két különböző ország gyermekei, de mindketten európaiak, még ha ez egyelőre nem elég is ahhoz, hogy ne kelljen az őket elválasztó erőkkel küzdeniük. Nekünk, európai filmeseknek nagyon fontos az, hogy végre készíthetünk angol nyelvű filmeket, abban a tudatban, hogy bátran megcélozhatjuk vele a világ közönségét.

MN: Milyen benyomás alakult ki önben, amikor Jugoszláviában járt?

JMB: Ami a neveltetésemet illeti, én inkább amerikai vagyok, mint európai, így a világlátásunk száznyolcvan fokban különbözik egymástól. De a feleségemmel a különbségeink tartanak össze bennünket, vagy Pascallal, aki francia, és szintén nagyon különbözik tőlem. A konfliktusainkból születnek az igazán jó dolgok. Jugoszláviában imádok színházba járni, mert valódi közönségük van, és nagyon élő filmművészetük ahhoz képest, hogy milyen kicsi ország. Amikor megismertem a feleségemet, nem tudtam volna Jugoszláviát megmutatni a térképen. Sokat tanultam a szeretetről abból, ahogy ő látja, aki minden vallás nélkül, kommunizmusban nőtt fel, míg engem katolikusnak neveltek, egy igazságosságra látványosan törekvő társadalomban. Mégis, az ő erkölcsi érzéke ezerszer erősebb az enyémnél.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

(Fordította Orosz Ágnes)

Dogma-filmek

Thomas Vinterberg: Születésnap (Festen), 1998

Lars von Trier: Idióták (Idioterne), 1998

Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala (Mifune), 1998

Jean-Marc Barr: Szerelmesek (Lovers), 1999

Harmony Korine: Julien-donkey-boy, 1999

Kristian Levring: A király él (The king is alive), 2000

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...