Beleszerettünk a szabadságba (Jean-Marc Barr filmrendező, színész)

  • Nagy Elisabeth
  • 2000. november 9.

Könyv

Magyar Narancs: Ön dolgozott már Lars Von Trierrel. Mikor hallott először a Dogmáról?
Magyar Narancs: Ön dolgozott már Lars Von Trierrel. Mikor hallott először a Dogmáról?

Jean-Marc Barr: ´97 őszén Larséknál vendégeskedtem. A fészerben ki volt téve egy vörös-fekete plakát a szabályokkal, és ott volt valahol az Idióták videokazettán, dánul. Egy szót sem értettem belőle, viszont rögtön láttam, mi különbözteti meg ezt a filmet a többitől. Mikor a Születésnap díjat nyert Cannes-ban, és a videóra forgatott filmek hirtelen elfogadottá válnak, társírómmal, Pascal Arnolddal eldöntöttük, itt az idő, csináljunk egy filmet. A költségvetés egy normális első film hetede körül mozgott. Az egésszel az ötletől a megvágott kópiáig megvoltunk hat hónap alatt. Ráadásul nem francia, hanem európai filmet tettünk le az asztalra. Tudja, mindketten a karrierünk során először éreztük, hogy végre senki nem mondja meg nekünk, hogy mit hogyan csináljunk. Annyira beleszerettünk ebbe a szabadságba, hogy elhatároztuk, trilógiát csinálunk, és szabadságtrilógiának neveztük el. Ez a szerelem szabadságáról szól. A második, amit nemrég fejeztünk be, Amerikában játszódik. A címe Too Much Flesh, ebből talán kiderül, hogy abban a szexre koncentrálunk, és persze az abban megnyilvánuló szabadságra.

MN: Mit lehet tudni a harmadik részről?

JMB: Az a szellem szabadságáról szól majd. Jövő évben kezdünk hozzá. Lényegében mindent együtt csinálunk, az írást, a finanszírozást, a rendezést. Pascalnál volt a kamera a Too Much Fleshben, nálam pedig a Szerelmesekben. Előbbiben szerepelek is, rajtam kívül még Roseanna Arquette és Eloide Bouchez is.

MN: A film nagyon hirtelen ér véget. A közönségnek lövése sincs, mi történik aztán.

JMB: Szerintem ez nem baj, nem is az a lényeg, hanem hogy ez egy igazi európai film, amiben Eloide és Sergei az első olyan generációhoz tartoznak, amelyik folyékonyan beszél angolul, két különböző ország gyermekei, de mindketten európaiak, még ha ez egyelőre nem elég is ahhoz, hogy ne kelljen az őket elválasztó erőkkel küzdeniük. Nekünk, európai filmeseknek nagyon fontos az, hogy végre készíthetünk angol nyelvű filmeket, abban a tudatban, hogy bátran megcélozhatjuk vele a világ közönségét.

MN: Milyen benyomás alakult ki önben, amikor Jugoszláviában járt?

JMB: Ami a neveltetésemet illeti, én inkább amerikai vagyok, mint európai, így a világlátásunk száznyolcvan fokban különbözik egymástól. De a feleségemmel a különbségeink tartanak össze bennünket, vagy Pascallal, aki francia, és szintén nagyon különbözik tőlem. A konfliktusainkból születnek az igazán jó dolgok. Jugoszláviában imádok színházba járni, mert valódi közönségük van, és nagyon élő filmművészetük ahhoz képest, hogy milyen kicsi ország. Amikor megismertem a feleségemet, nem tudtam volna Jugoszláviát megmutatni a térképen. Sokat tanultam a szeretetről abból, ahogy ő látja, aki minden vallás nélkül, kommunizmusban nőtt fel, míg engem katolikusnak neveltek, egy igazságosságra látványosan törekvő társadalomban. Mégis, az ő erkölcsi érzéke ezerszer erősebb az enyémnél.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

(Fordította Orosz Ágnes)

Dogma-filmek

Thomas Vinterberg: Születésnap (Festen), 1998

Lars von Trier: Idióták (Idioterne), 1998

Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala (Mifune), 1998

Jean-Marc Barr: Szerelmesek (Lovers), 1999

Harmony Korine: Julien-donkey-boy, 1999

Kristian Levring: A király él (The king is alive), 2000

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.