Film: A hetedik szamovár (Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala)

  • - ts -
  • 2000. november 9.

Könyv

Olvasmányélményeimből tudom jól, hogy előítéletektől terhelten moziba ülni illetlenség, de legalábbis levon a kaland élvezeti értékéből. Lehet a dologban valami, bár azt csak rosszakaróim állítják, hogy velem ilyesmi utoljára akkor fordult elő, amikor tévedésből mentem moziba. Egy szó, mint száz, hagyjanak engem, legyenek szívesek, bármiféle kőtáblákkal, legyen azokra akár a filmkészítés, akár a filmnézés szabályzata vésve, hogy a velős palacsintáról meg a decens tömegközlekedésről ne is szóljunk. Dogmatikusok kíméljenek, piszok nyitott egy demokrata szeretnék lenni.
Olvasmányélményeimből tudom jól, hogy előítéletektől terhelten moziba ülni illetlenség, de legalábbis levon a kaland élvezeti értékéből. Lehet a dologban valami, bár azt csak rosszakaróim állítják, hogy velem ilyesmi utoljára akkor fordult elő, amikor tévedésből mentem moziba. Egy szó, mint száz, hagyjanak engem, legyenek szívesek, bármiféle kőtáblákkal, legyen azokra akár a filmkészítés, akár a filmnézés szabályzata vésve, hogy a velős palacsintáról meg a decens tömegközlekedésről ne is szóljunk. Dogmatikusok kíméljenek, piszok nyitott egy demokrata szeretnék lenni.

Most meg itt fő a fejem, mert volt a film kétharmadánál egy kósza érzetem, miszerint ebben a darabban csak az a jó, ami Dogma benne. A billegős fényképezés, hogyha már világítani muszáj, a hős egy stecklámpával rohangál, szépek a színek meg hasonlók.

Mert én ugyan kifejezetten gerjedek a szamurájokra, Toshiro Mifunét különösen akkor bírtam, amikor fölhördült, hogy "Dozó!", és ha belegondolok, kifogásom az egymásrautaltságról, kiszolgáltatottságról, megtalált otthonról, mocskos külvilágról szóló mesketékkel szemben sincsen semmi. Pláne, ha mindez az esetlegesség oly kéjes fenntartásával van elővezetve, mint a Mifune első fele. Az már viszont eléggé megnehezíti a néző, de az alkotó dolgát is, ha a fentiekről olyan erős korlátok, sőt bilincsek szorításából kell szólni, mint jelen esetben. Tessék megkapaszkodni, nem a Dogma korlátaira gondolok, hanem a Pretty Womanére. Így azért más a leányzó fekvése.

Ne szépítsük, a Mifune egy Pretty Woman-sztori, vagy az marad a végire. Mármost, lehet szépnek, okosnak, pláne őszintének és jó szándékúnak lenni, a P. W.-kerítés nagyon magas. Effélét csakis a ronda, ostoba, pláne őshazug és brutálisan cinikus hollywoodi majsztrók bírnak csinálni, mert abból nem lóg ki a lóláb, hanem már az elején látszik, hogy százlábú a derék paripa.

De mi van akkor mondjuk a Cabiria éjszakáival? Hát, annyi bizonyosnak látszik, hogy nem azért remekmű, mert a Pretty W. előtt készült, lévén a P. womanség korlátai kétségtelenül korábbiak még Julia Roberts születési dátumánál is. Gondoljunk csak bele, a legősibbnek oly gyakran nevezett mesterségről van szó, határai így a legszigorúbban véve is merőben irodalmi természetűek. Fellini játszin ugrott át ennél jóval magasabb léceket is, Jacobsen próbálkozása, bár végül pontozással elbukik, korántsem érdemek híján való, még ha pontosan kellett is tudnia, mibe vágta a fejszéjét.

Ugyanakkor kell-e mondani, mennyire ínséges időket élünk, tehát a világért senkit le nem beszélnék a dolgozatról. A moziba, előítéletekkel vagy nélkülük, nevetni meg sírni megyünk. A nevetés most bejön, a sírás körül vannak problémák. Kettőből egy, minden fronton.

Dogmaság megugorva, pedig az se könnyű, P. W.-ség verve. De vannak, akik azt állítják, egy Pretty Woman csak verve jó. Ne higgyenek nekik!

- ts -

A Best Hollywood mozija

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.