Könyv

Mindenről a török tehet. Ha a város ideiglenes visszafoglalásakor, 1601-ben fel nem robban Ozorai Pipó tornya, ahol a törökök puskaport tároltak, akkor tán még ma is áll a román stílusú templom Székesfehérvár Romkertnek nevezett központjában, s nem kéne több mint tíz éve egy Nemzeti Emlékhely kialakításával foglalkozni (merthogy királyi temetkezőhely lévén eleve az volna), nem kéne pár köbméternyi kő megóvása miatt műemlékvédelem címszóval odaépíteni egy ormótlan tetőt, ily módon az eltüntetéséért sem kéne izmoznia annak, akinek nem tetszik.

Egy film sem kapott annyi sajtót az idei Sundance-en, mint a filmforgalmazás forradalmasítását hirdető website-ok, amik ez alkalomból standjaikkal teljes hosszában kisajátították Park City főutcáját. Az elv igen egyszerű: a cég honlapjára a készítők ingyen feltetethetik, a nézők pedig ugyanígy letölthetik a filmet. Még az sincs kizárva, hogy végül egy igazi forgalmazó is ráharap, a .com-ok közül az Atomfilms mindemellett maga vállalja a szó eredeti értelmében vett forgalmazást. Rövidfilmek egyelőre előnyben, de sokan úgy vélik, nem sok kell már hozzá, hogy a filmiparban is teret nyerjen egy MP3-hoz hasonlatos szisztéma.

Hároméves koromban nagyapám kézen fogott és elvitt a cirkuszba. Utáltam előre. A soproni Kőfaragó téren, az akkor még csak a következő ötéves tervben létező paneldzsungel leendő helyén félkörben álló lakókocsikig csak-csak hagytam elvonszolni magam, de a sátor előtt lecövekeltem, és csendesen sírva fakadtam. Odabenn sötét volt és büdös, ráadásul egy nagy bajszú, köpenyes férfi szedte a jegyeket. Nagyapám egy darabig kinn tipródott velem, de amikor meghallotta a felcsendülő indulót, nem bírta tovább: ölébe kapott, és becipelt magával, az sem zavarta, hogy közben valami meleg folyadék csorog végig a karján, ugyanis összepisiltem magam. Így esett, hogy életemben előbb láttam fókát, mint tehenet, mire pedig megszáradt a kék harisnyanadrágom fölé húzott kantáros rövidgatyám, én már halálosan szerelmes voltam a kötéltáncosnőbe. A bepisilésről később leszoktam, de a szívem mindmáig megdobban, ha kifeszített drótkötelet látok.

Érdemes-e a leírt, a nem előadott drámáról elmélkedni? Nem. Színházi szempontból a szövegkönyv legfeljebb kotta vagy héj, melyet, ha minden jól megy, egy előadás, egy rendezői látásmód, stílus, színészi játék, adott hely és pillanat tölt meg élő anyaggal. Egyszerű igazság, hogy ugyanazon darab alapján nagyon rossz és nagyon jó előadások is születhetnek, így aztán még csak azt sem remélhetjük, hogy a színre került darabok visszamenőleg értékelnék, megvilágítanák nekünk alapanyagukat.

A Szombathelyi Képtár épületének, ahhoz képest, hogy amorf monstrum, amolyan művelődési csarnok, egész jó beltéri adottságai vannak. A helyiek szerint kár, hogy nem rendszeresen van benne ilyen kiállításmegnyitós, koncertes programkomplexum. Nem kéne mindig kijárni a Végállomás nevű szórakozóhelyre, a szemben található kocsma közönsége is diverzálódhatna kicsit, és a csempeszkopácsi, a pankaszi vagy a vasasszonyfai fiatalok is bejárhatnának ide műélvező bulizni.

(Ugye, ez egy más hang? De nincs ilyen hű-hogy-szeretem-ezt-az-én-érdekes-magamat kedvem se.)

A nemzetközi műkincscsempészet milliárdokat termelő illegális üzletág, amely - Helga Seeden régészprofesszor szerint - kísértetiesen hasonlít a kábítószer-kereskedelemre. Hasonló hasznot szülnek hasonló módszerek. Megvannak a helyi termelők, azaz a régészeti lelőhelyeket fémkeresővel szisztematikusan kifosztók, a futárok, akik az árut átviszik a határon, és megvannak az eladók. Vannak megélhetésiek, pitik és profik. A görögök, törökök, egyiptomiak már régen megszokták a kiszolgáltatottságot, mi, magyarok 1993-ban hörpintettünk ki először keserű poharat, mikor egy New York-i bíróságon elvesztettük a Seuso-kincs visszaszerzéséért indított perünket.

Interjúalanyunk pályájának íve a kommunizmus ifjúkori elfogadásától az újbaloldaliságon át a demokratikus ellenzék peremvidékén való tudós buzgólkodásig, majd pedig a marxizmusból való végső kiábrándulásig vezetett. Vajda ma a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem filozófia tanszékének vezetője. Írt könyvet Husserlről, Heideggerről, a fasizmusról, a szocializmusról, a posztmodernről és Oroszországról. Ám most nem műveiről, hanem az identitásáról, zsidóságáról s az azt meghatározó alapélményekről faggatta őt munkatársunk. (Aki, már most szólunk, egyben unokahúga is: ezért a tegeződés.)

Ahogy van ünnepi pulyka, ünnepi gomba (nálunk) és satöbbi, úgy van - nyilván - ünnepi szamba is, nem mertem írni, hogy ez az ünnepi (karácsonyi) számba jönne, mert mit határozhatom meg én azt, de mert kis dobozokba csomagoltam (bekezdésekbe), amit, legyen ez, és ne részletezzük.

Hogy a Fidesz a végrehajtói hatalmi ág megerősítésére törekszik, elsősorban a törvényhozói rovására, nem ennek az évnek, hanem az előzőnek volt az újdonsága. Ezt sugallta a kormányprogram, a párt vezetőinek számos megnyilatkozása, a "több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" jelszó a választási kampány alatt és közvetlenül utána. Tavaly ilyenkor azonban kevesen gondolták volna, hogy a vezető kormánypárt ilyen szép eredményeket ér el ilyen rövid idő alatt.

Akárhány naptártudós magyarázza is, hogy az új évezred nyitánya nem most lesz, hanem csak 2001. január 1-jén, a dátumcsatát elveszítették. Az úgynevezett "kreatívok" reklámüzenetei régóta alig szólnak másról, mint hogy hülye lennél kihagyni az évezred legeslegutolsó, kihagyhatatlan lehetőségét/élményét/akcióját/buliját. A kultúr-vircsaftban eljött a 20. századot, az elmúlt 1000 esztendőt, az első 2000 évet összefoglaló enciklopédiák ideje. A magyar millennium teljes valójában persze csak az előttünk álló tizenkét hónapban bomlik majd ki, ám az egész 1999-es év a készülődés jegyében telt.

Furcsa egy rendezvény ez, a díjkiosztás. Veszettül igyekszik pont olyan lenni, mint az Oscar, ahol a világ feszülten ül a tévéképernyők előtt, és körmeit tövig rágva drukkol kedvencének. Ehhez képest ez az esemény meg sem közelíti a tengerentúli példaképet, hiszen a nagyközönség máig sem bírta igazán a magáévá tenni. Hovatovább névtelen szobrocskákat osztogatnak. Még egy nyomorult becenévre se futotta az ezüsthölgynek.

"Feltétlenül adjon valaki Balanescu úrnak egy kazettát Lajkó Félixről, vigye, mutogassa Angliában, biztos le fog esni az álla" - írta - arnold - a Magyar Narancs 1995. április 27-i számában. ´99 júniusában Ljubljanában találkoztam vele, s mint kiderült, időközben megkapta, és igen jó véleménnyel van róla. A közös szereplés akkor még nem került szóba, ahhoz még kellett pár hét, és tessék: novem-ber 29-én a szabadkai város-házán, 30-án pedig a pesti Zeneakadémián már túl is estek rajta.

A szakmai nyilvánosságban már régóta téma, hogy le kéne választani a Műcsarnokról az Ernst Múzeumot, ám az ügyben gyakorlati lépés nem történt egészen az év elejéig, amikor már minisztériumi szándékként beszéltek róla. Az akkor elkezdett visszaszámlálás ma vészesen közelít a zéró felé.