Könyv

Beosztottam: egyetlen mentség. Hogy a születésnapomra - mindjárt javítok ezen, bár születésemen már nem tudok, csak egy műfajon - "mínusz egyként írom meg magam", karácsonyra (erről is mindjárt valamit) "plusz egyként", az élet örömeiről (bár ezek itt is sorolódnak, csak mint nehézségek), az új év elejére (itt végképp szárban leszünk, és nem úgy értem, hogy sokáig szárban leszünk változván a változandók, is, szárban, már akik, többségünkben, enyhítek ezen, tekintetes Szépek, ki-ki önmaga többségében szarban lesz, leszámítva, akik csekélységükben sem lesznek szárban; de nem ez a "mínusz egy", áh, ez még messze nem), új évre, amely NEM AZ ÚJ ÉVEZRED MÉG, csak egy olyan dolog, hogy... de erről másutt (itt alig), valami vidámat, az új évre valami olyan kavalkádot, mint a szar átmeneti lemosása után a fertőtlenítő jó szaga és kimutatható sok vízijáték-nyomíve akárhol, ahova szártak, de van tisztogatás utána, azért az van.

Tavaly ilyenkor, szerencsétlen viták után véglegessé vált, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) financiális auto-nómiáját (MaNcs, 1998. november 26.). Így idén már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába (NKÖM) tagolódva, Nemzeti Kulturális Alapprogramként osztották a dohányt úgy, hogy a miniszter a korábbi 10 százalék helyett 30 fölött rendelkezett. Most, szerencsétlen viták után úgy fest, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal 50 százalékra emelné ezt. Így a miniszter saját tenyeréből etetheti majd a központi kulturális intézményeket.

Bartholomew TérképeAzt nem mondom, hogy a rögbi bármit is kiszorított volna nálam, bár... De kezdem másutt.

A mexikói művésznők, ez esetben konkrétan a filmrendezőnők, különös tekintettel azokra, akik a tijuanai acélfal jóléti oldalán is járatosak, igen tevékenyen keresik identitásukat őseik iguánakoronás portréi és a coca-colás édenkert között. Zapata unokái, latin Mészáros Márták és Szabó Ildikók serege kelt az eső áztatta pampákon, hogy megmutassa: a "harmadik világ", az Esmeraldák konzumálója és az Ivory-filmek rajongótábora is képes mélyebbről merítkezni. A téma és a férfiak a tengerparti dűlőúton hevernek.

Körülállják a fát. Nem is fa. Csak valami növény. Már tíz éve ott áll a kultúrterem sarkában, névtelenül. Senki sem tudja, honnan hozták, ki tette oda, talán a kertészek tudják a nevét, de nem, a kertészet túl messze van, túl késő van, már senkit se lehet megkérdezni, de minek is, nem fontos, mi a neve, csak az a fontos: mit csináljanak a gyümölcsével? Csoportokba verődve álldogálnak a növény alatt. A növény, mint egy óriás, mint egy fa, egészen a plafonig ér, sőt tovább, elhajlik az ablak felé, nekidől a poros selyemfüggönynek. Halványzöld levelek a függöny nehéz, komor vörösében. Szilárdan, növényi súllyal. Lelóg a teteje, egy székről elérhetné egy férfi, s megfoghatná azt is, ami ott trónol a hervadó virágszirmok között: a hosszúkás, sárga gyümölcsöt. Egyetlen éjszaka alatt nőhetett ekkorára, a konyhában dolgozó asszonyok esküdöznek, hogy tegnap még nem volt nagyobb egy körpecsétnél, lentről alig lehetett látni, s csak most, ebéd után vették észre, hogy milyen egyértelmű a formája, milyen gyümölcsszerű, és most már a terem túlsó végében levő színpadról is jól lehet látni. Fiatal nő áll egy létrán, rózsaszínű és narancsszínű megcsavart kreppszalagokat tart a kezében, és azt kérdezi, most mi legyen, folytatnám a dekorálást, látják, a zenészek már itt vannak. A színpadon recsegnek és sípolnak a mikrofonok. Rózsaszín meg narancsszín, már megint kinek az ötlete volt, morogja egy sovány fickó. A létrán álló nő meghallja. Lenéz rá, vállat von, kiveszi a szájából a gombostűt, és feltűz egy szalagot: Hát nem az enyém.

Miután visszatért Berlinbe, messze überelte korábbi mutatóit a Worldwide Music Expo. A kiállítók száma például a következőképpen alakult: öt évvel ezelőtt (és ugyancsak Berlinben): 23, tavaly Stockholmban: 63, most meg: 147 plusz-mínusz, ahogyan számolni tudok. Kellemesebb emlékeket őrzök a koncertekről is, de csak az egyik szemem nevet: könnyen lehet, hogy jövőre hanyatlani fog ez a biznisz - ugyanitt. Elmondom, miért.

Bí-Áj- (Éj, 4 éj)-Cí-ben, Szí-ben etc. Végül nem olyan rossz azért az új okkázió: Dublin direkt. (Baile Atha Cliath, ha jól írom, engem is: Dezsü, Deszö stb.) Laktam: Bailtiní Í, kérdem, miért Iona Villas, Jóna Villák, szóval az Í, az egy sziget, Kolumbusszal összefügg, és remélik szállásadóim, majd egyszer újra egy lesz Írország... Kicsit sokadikra mentem ki, kellett-e, kellett, de nem "azért". Hogy egy legyen nekem valami, lásd Elíott, T. S., egy lesz a mi-is-és-a-rózsa. Ezektől a dolgoktól nekem füst (könny) száll a szemembe. A tűz meg a rózsa.

A múlt héten ötödik hadoszlopuk, a Francia Intézet hathatós támogatásával nagyob szabású francia kultúrdeszant csapott le fővárosukra. Mi egyfelől fedezékbe vonultunk, másfelől a legveszedelmesebb támadó, Alain Robbe-Grillet ellen bevetettük Tamás Gáspár Miklóst és öntestünket, némi, szerénynek mondható technikával följavítva.

A DOE honlapjának megfelelő oldalán az olvasható, hogy a HGP 27%-on áll. Ez nem mond talán sokat a kedves olvasónak, de visszatérünk majd rá, s egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ELSI költségvetése aktuálisabb, mint valaha.

A hetedik Titanic 7-én indult, és 17-éig meg sem áll. Harmincnál több film, a soknál is több néző, a vetítések alatt a földön csattanó tolmácsgépek, örökké változó színvonal. A választásban csupán néhány nagyobb név (Jarmusch, Lynch, Cronenberg) segíthet, illetve a programfüzet igazíthat el. (Főleg, ha a jószemű néző el tudja olvasni a fehér alapon halványsárga betűket.) De a tapasztalat azt súgja, hogy legjobb, ha gondolkodás nélkül vetjük magunkat a habok közé - itt semmi nem az, aminek látszik.

Vannak olyan élőlények, akikkel csak elvétve találkozhatunk, de néha még létezésük is kétséges. Lábnyomokat és ürüléket hagynak maguk után, időnként távolról valahol valaki látja őket, de a bizonyosság hiányzik. Olyanok, mint a yeti. Mint néhány ismerősöm szerény, de számomra sajnos jelentős pénzösszegek kölcsönkérése után, vagy mint a vietnami orrszarvú.

"Szegény Yorick" című öröknagy versében írja egyik első irodalmi jótevőm (60-as évek eleje), s még sokak ily jótevője, Kormos István, hogy a családnevét hogyan örökölte, majd keresztneve miként lett, ám a szólítás már mókásabb volt: "Pistika Piska Pista / utóbbi főleg lónév / volt amig lovak voltak", sic. Desző, Dezcö, Deszcö, Deso, könyveim (gyér számú) németajak kiadásán, de a magasztalós cikkekben ily (olykor) Dezső végre a megidézés, ám a könyvön ld. fentebb, vagy fordítva. Ha ezt, mint pistikapiskapista mondja, "halálon túl kicsit" nézem, meg abból a szemszögből, hogy "sakkoztam veletek / röhögtem veletek / ha ültem veletek / nem voltam veletek" (Yorick egyre), egymindegy. Halál után 505 évvel. Mint egy Peugeot tébolyító típusszámjele. Pillanat, most elmegyek szarni. -

Van egy kisregény még a nyolcvanas évek elejéről, Das Treffen in Telgte, vagyis A találkozó Telgtében a címe, magyarul Vesztfál csevely címen jelent meg. Ennek a kis könyvnek köszönhetem, hogy közvetlen közelről megismerhettem írói észjárását, majd személy szerint őt magát is. Történt ez tizennégy évvel ezelőtt, azon az őszön, amikor a hivatalos kultúrpolitika jónak látott egy nagyszabású telgtei találkozót rendezni Budapesten, s kénytelen volt eltűrni, hogy a meghívott vendégek olyan magyar állampolgárokkal is találkozzanak, akik nem szerepelnek a hivatalos programban. Egy lakáson tudtam néhány szót váltani vele. Sokan voltak, és nagyrészt politikáról folyt a beszélgetés, már nem emlékszem pontosan, miről. Arra viszont jól emlékszem, hogy Grass hirtelen felélénkült, és azt mondta: az ember minden évtizedben írjon egy vastag könyvet. És két vastag könyv között, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból, írjon vékony könyveket is. ´ ezt a normát nem mulasztotta el teljesíteni: vastag könyve az ötvenes évekből a Bádogdob, a hatvanas évekből a Kutyaévek, a hetvenes évekből A lepényhal, és nemsokára meg fog jelenni (mondta) a nyolcvanas évek vastag könyve, az lesz a címe, hogy A patkánynő. Ámuldoztam: milyen praktikus az épülő életművet egyszerre idő és terjedelem szerint tagolni!

Volt időszak, amikor az irigyelt Amerika sztárírójelöltjei féltékenyen tekinthettek Európa keleti felén élő kollégáikra, hiszen azoknak bármely gesztusa, írása, megszólalása vagy meg nem szólalása politikai tettnek számított. Mindez nem csak a múlté. Néhány művet (s így íróikat is) a közelmúltban is megtisztelték azzal, hogy puszta létüket politikai megnyilvánulásként kezeljék. Szilágyi Ákos Szittya-szótyára ilyen mű. Nem ettől és nem ezért lesz bestseller.