Önéletrajzi kisprózatöredékek – ez lehetne a rövidke kötet műfaji meghatározása. A látványos életpálya főbb állomásait – a katolikus, polgári neveltetés, a háború utáni kényszermunka, az 56-os forradalom, az emigráció, majd a fényes amerikai kutatóorvosi karrier stációit – a tájékozottabb nagyközönség jól ismerheti, Bitó ezekről nem csak sajtóinterjúiban mesélt, de e könyv előzményeiként felfogható három másik művében is. Bár a cím azt sejteti, hogy ezúttal az emigránsévek jönnek sorra, s a szerző ügyesen kalandozik is az időben, a Két világ köztben leghangsúlyosabban mégis a mecseki szénbányákban lehúzott évek jelennek meg. Valamikor 1953 után járunk, a narrátort, Molnár Tibit – ő Bitó ifjúkori alteregója – huszonévesen ide, Komlóra sorozzák be katonai kényszermunkára. A bánya mindennapjainak és Bitó/Molnár bányászéletének részletei az elbeszélésfüzér legerősebb részei: a szénkitermelés technológiai és munkaszervezési részleteinek plasztikus elbeszélése, az állandó életveszély és a rettegés pszichológiai nüanszai, s az ezeket keretező lágermiliő felvillantása; meg a sztorik a normát mindenáron túlteljesíteni akaró, s ezzel kis híján szerencsétlenséget okozó brigádvezetőről, a felhasított oldalú, haldokló bányalóról vagy Mifő Erzsikéről, a tárnák szexvámpírjáról. A pokol eme tornácát megmutató realizmus kiterjed a valódi bányászfalvak viszonyait tárgyazó, empatikus megfigyelésekre s a bánya erotikus túlfűtöttségének érzékeltetésére is. Ez utóbbi – mármint a szex – a könyvben egyébként addig olvasmányos, amíg az effajta realizmus kordában tartja: az ifjú és fiktív Molnár (az igazi Bitó?) erotikus kalandjainak részletezéséből talán nemcsak a szemérem okán lett volna a kevesebb is elég, hanem azért is, mert a szerzőt itt olykor cserben hagyja a hiteles láttatás képessége.
Noran Libro Kiadó, 2015, 140 oldal, 2600 Ft
