Könyv

Mi a baj a politikával?

Építészet – kritika – írás

  • Götz Eszter
  • 2015. szeptember 27.

Könyv

Újratervezéshez még a GPS-nek is szüksége van néhány másodpercre, pedig csak az adott koordináták viszonyát mérlegeli egy kiválasztott úthoz. De vajon mennyi időre van szüksége egy szakmának, a társadalom bármelyik szeletének ahhoz, hogy a régi koordináták eltűnése és az újonnan meghatározható irány hiányában újratervezze önmagát? És hogy néz ki ugyanez az elbizonytalanodás kívülről, a szakma, közösség stb. körein túl? Látszik egyáltalán, hogy gáz van? És ha látszik, az gáz?

A nyilvánosan kibeszélt útkeresés a korábbi kommunikációs formák felbomlásával és a válságban átformálódó társadalmi viszonyok közepette létszükséglet volna. Ennek ellenére kevés szakma veszi a bátorságot, hogy kitapogassa a múltbéli okokat, és velük együtt a jövő esélyeit. Az öntisztulás fájdalmas. Kevés hozzá a névtelen felhördülés egy-egy intézmény, szakmai díj vagy fesztivál hirtelen megszűnése körül, nem elég a neten vívott parttalan kommentháború, kevés bármennyi konferencia, ahol tökéletes érdektelenségtől kísérve ki-ki eljárja a pávatáncot. Nagy bajban kell lenni ahhoz, hogy elinduljon egy átgondolt újradefiniáló folyamat. Ha csak a magyar kultúra terüle­teit nézzük, ilyen helyzetben van ma a filmes közeg, jó tempóban halad erre a színházi világ, a kulturális sajtó, de legmélyebben talán – gazdasági természeténél és a hatalomhoz kötött léténél fogva – az építészet landolt.

Az Építész Szakkollégium Csóka Attila Róbert és Smiló Dávid vezetésével 2011–12 folyamán nyilvános beszélgetéssorozatot kezdeményezett az építészeti kritika jelen állapotáról. A megszólítottak mindegyike – Moravánszky Ákostól Bojár Iván Andráson vagy Szabó Leventén át Kerékgyártó Béláig és Szemerey Samuig – úgynevezett véleményvezér az építészetről folyó kommunikációban, ír, blogol, tanít, lapot szerkeszt, kiállítást rendez. A tíz interjúból és Miklósvölgyi Zsolt bevezető, összegző szövegéből most kötetet jelentetett meg az Új Forrás kiadó. Szürke borító mögé bújt százharminc oldal, nagy valószínűséggel csak néhány tucat szakmabeli fogja kézbe venni. Végigolvasni talán még ennyien sem, hiszen látszólag semmi különöset nem ígér, és az építészeknek van elég bajuk, minek bíbelődnének még a kritikusokkal is. Holott könnyen lehet, hogy éppen e feltűnőnek egyáltalán nem mondható kis füzetkéből kapnának útmutatást. Csóka és Smiló ugyanis, mint a beszélgetések moderátorai, a kérdések sorával nem csupán egy önmagában partikuláris műfaj kereteit tisztázzák. Minduntalan arra ösztönzik interjúalanyaikat, hogy kilépjenek a közeg zárt teréből, és gondolkodási modelleket mutassanak meg. Nem is kell sokat bökdösni őket; szinte mindannyian maguk vetik föl azokat a szempontokat, amelyek rávilágítanak az építészet mai önképére. Beszélnek a nyomtatott és a digitális sajtó harcáról, az építészeti kritika hiányzó szótáráról, a sértődött építészről, a szándékosan provokáló kritikusról, a véleményt nem szívesen formáló laikusokról, az építészet berkeibe friss szemmel beleavatkozó bölcsészekről és arról, hogy a tervezés valójában nem rajzolást jelent, hanem egy sok összetevőt mérlegelő, komplex gondolkodási folyamat. Vagyis az egész rendszer dinamikájáról. Mindezt azért, hogy megfogalmazzák, mi a baj, mi a következő lépés. Melyik szakmának, melyik tevékenységi körnek ártana egy hasonlóan jó szándékú átvilágítás?

A kritika a magyar nyelvben azt jelenti: kifogás, elutasítás, leszólás. Emiatt már a kiindulópont is hibás, hiszen a kritikának mint műfajnak nem ez a szerepe. Nem kérdőre vonja a tárgyát, hanem szavakba foglalva körbejárja, megfejti a más eszközökkel benne foglalt kódokat, mérlegeli a hatását. Szövegbe helyezve bármi (itt most az építészet) tovább gondolható a nyelv elemeivel, része lesz a közösnek. Témává lesz, mert fontos. Építészeti írásokat ma Magyarországon csak építészek olvasnak, miközben mindenki minden napját az építészet termékei között, azok hatásai alatt éli. Egy meglehetősen zárt szakma alakítja azt a teret, amiben létezünk, amely szüntelenül hat ránk, keretet ad a tevékenységeinknek. Vajon ez nem elég ahhoz, hogy közügynek tekintsük? És ezen a gondolatsoron elindulva nem kellene sokkal több területet közügynek tartanunk, mint amit ma annak gondolunk?

Ez a kis kötet pontosan jelöli ki, mi hiányzik ma Magyarországon a működő demokráciához. Építészetről és kritikáról beszél, de amiről valójában szól, az nem más, mint a közügyek vállalása, a politika: a polis dolgaiban való részvétel. Magyarországon a politika szó jelentése is félrecsúszott, bezárult, közügyből egy szűk csoport belügyévé lett, ahonnan nézve – sok egyéb terület mellett – az építészet is közvetlen kormányintézkedések közé szorítható. De ez csak egy nézet a sok lehetséges közül, ráadásul egyre nyilvánvalóbban tarthatatlan. Ideje megkeresni a többit is, hátha onnan nem tűnik lehetetlennek az újratervezés.

 

Új Forrás, 2015, 132 oldal, ármegjelölés nélkül. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre. Két héttel ezelőtti, Hello Woodról szóló cikkünk (Falu végén gurul a kocsma, Magyar Narancs, 2015. augusztus 14.) alatt ezt elfelejtettük jelezni, pedig az az írás is ebbe a sorozatba készült.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.