Könyv

„Eszméim győzedelme / legyen emlékjelem” – óhajtotta egykoron báró Eötvös József, de e helyett végül ő is inkább csak szobrot kapott az utókortól.

Vagyis szerinte, Kukorelly szerint. A könyvében egy helyen felteszi a kérdést: „Legyen ez a címe ennek a könyvnek?” Olvasóként már rögtön az elején rábólintok: igen, legyen. Hiszen ezt hallom könyve minden lapjáról, még akkor is, ha nem mondja.

Az apa Ingmar Bergman, az anya Liv Ullmann. Ők a főszereplői lányuk, Linn Ullmann családi visszaemlékezésének, amely A nyugtalanok címmel nemrég magyarul is megjelent. Az írónőt Norvégiában sikerült elérnünk telefonon.

Cudar valami volt az ún. cseh­szlovák új hullám, nem is csak az volt a baj vele, hogy viszonylag rövid úton kinyírták, hanem az is, hogy túlélt.

A hegyi füzet egy helyen hosszasan beszéltet egy zseniális hajléktalant, T. J.-t, akit „általában csak úgy nevezünk: őrült”. (Az idézés egyébként nem jellemző az elmélkedésekből, emlékekből, álmokból összetevődő szövegre.)

A magyar eszmetörténet számos furcsaságot produkált, s ezeket szokás az egzotikus csacskaságokat megillető kedélyes leereszkedéssel, esetleg egyenesen fintorogva vagy gúnyosan prezentálni.

Reinhart Koselleck (1923–2006) a huszadik század egyik legjelentősebb eszmetörténésze.

1973-ban született Moszkvában, az egyik legrangosabb orosz irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese Natalija Ivanova lányaként; nagyapja az orosz nagyepika világszerte ismert alakja, Anatolij Ribakov. Tanulmányait Moszkvában és Berlinben végezte, majd a Yale-en szerzett doktori fokozatot. Több amerikai egyetem mellett Kínában is oktatott, jelenleg a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen tanít. Számos regény és novella szerzője, jó néhány díjat és jelölést begyűjtött. Jelenleg a Közép-európai Egyetem művészeti ösztöndíjasa, írói vizsgálódása középpontjában Márai Sándor, illetve az ő fizikai és átvitt értelemben vett „helyei” állnak.