Könyv

Politika és morál ingatag határán

Reinhart Koselleck: Kritika és válság

  • Sipos Balázs
  • 2017. március 2.

Könyv

Reinhart Koselleck (1923–2006) a huszadik század egyik legjelentősebb eszmetörténésze.

Elmúlt jövő (1979/2003) című főműve magyar megjelenése után mintegy másfél évtizeddel, az Atlantisz Kiadó pompás Circus Maximus sorozatában nemrég megjelent a korai nagy mű, az eredetileg disszertációnak írt Kritika és válság (1953/2016). Az esemény nemcsak azért örömteli, mert – néhány kis kiadó áldozatos munkájától eltekintve (az Atlantisz mellett a Typotexet és a L’Harmattant említhetjük) – ma Magyarországon tulajdonképpen leállt a humántudományok huszadik századi alapműveinek a kiadása (pedig volna még mit pótolni), de azért is, mert Koselleck műve a jelenkori magyar politikai szituációval egészen érdekesen rezonál.

Koselleck nem történelmi elbeszélést ír, hanem fogalomtörténetet. Filozófiai, politika­elméleti szövegek (Hobbes, Locke, Turgot, Rousseau) elemzésével mutatja be a felvilágosodás során lezajló politikai átalakulást: az abszolutista uralom harmadik rend általi megdöntését, a modern demokráciák (gondolatának) megszületését. Az önmagát apolitikusnak hívő felvilágosodás Koselleck szerint valójában politikai mozgalom volt – éppen azért, mert a résztvevők a politika (mely alatt a kor a szuverén „szakszerű” – a néptől szilárdan elválasztott – uralmát értette) felszámolását, a közös ügyek intézésének morális alapokra fektetését tűzték ki célul, nem pedig a hatalom megkaparintását. „A felvilágosodás politikai titka az volt, hogy fogalmainak politikai vonatkozása – miképpen közvetett hatalomszervezése is – láthatatlan volt. Az ész, a morál, a természet stb. politikai sajátossága és hatékonysága a politikai anonimitásban rejlett. Politikai lényegük az apolitikusság volt.

Koselleck az abszolutizmust a hobbesi leírás (Leviatán, 1651) alapján elemzi. Az abszolút szuverén depolitizálja a társadalmat. Az állami erőszak-monopóliumot a vallásháborúk, az „ember embernek farkasa” állapot megszüntetése igazolja. Állam és társadalom, politika és magánélet ebben a konstellációban teljesen elkülönül. A szuverén a rendért felel, nem pedig a népnek. Felügyeli, mi folyik a nyilvánosságban, de uralmát nem a néptől, hanem a békéből eredezteti.

Ebben a szituációban jelenik meg a nyilvánosság, a „közvélemény”. Törvényei nem pozitív, a szuverén ellenjegyezte és iktatta törvények, pusztán közösségi kódok. Társadalom és hatalom szétválását megismételve a közösségi erkölcs és a pozitív jog is széthasad.

A depolitizált társadalom fedésében óhatatlanul kialakulnak olyan „eseménygócok” („site événementiel”, Alain Badiou kifejezése), olyan társadalmi csoportosulások, melyeket az állam már egyáltalán nem lát át. Az eseménygócok fokozatosan szétterjedtek az egész szervezetben. Összeköttetésbe kerülnek az „új arisztokrácia” tagjai: a tőkések, a hivatalnokok, a felvilágosodás filozófusai. Politikai hatalommal még nem, vagyoni és szimbolikus tőkével már nagyon is rendelkeznek. A szabadkőművesek, illuminátusok és más szekták afféle olvasztótégelyként funkcionáló gócaiban különböző származású emberek találkoznak. Az egymással mindaddig a drasztikusan tagolt feudális társadalom semmiféle terében nem találkozó mozgalmárokra a megtapasztalt másság ihletően hat. (Ezt szocialista, kommunista, anarchista és egyéb mozgalmárok tízezrei élik újra a következő évszázadokban.) Az illegális egymásrautaltság erősebb, mint a szuverén semleges szárnyai alatti összetartozás. Gyökeret ver a természetjog pozitív joggal szembeállított eszméje, az egylényegűség, az azonosság, a radikális egalitarizmus alapfogalma. Ez a fogalom szolgál alapul társadalom és politika eredeti szétválasztásának megszüntetéséhez. A természetjog fölül­írja a pozitív jogot.

Az állami erőszakot már semmiféle béke nem teszi igazságossá. Immár állam és társadalom áll hadban. A morális kritikára a politika (a szuverén) nyelvén nem lehet válaszolni. Rousseau ad nevet a hatalmi igénnyel fellépő kollektív szubjektumnak: volonté générale. Az aktuálisan zajló társadalmi folyamatokat világtörténelmi perspektívába helyező történelem- vagy haladásfilozófia a természetjog állításából leszűrt logikus konklúzió. A minden jogot megelőző, a szuverént is korlátozó természetjog nem politikai érdekből, hanem történelmi szükségszerűségből juttatandó érvényre. A közakarat az adott politikai játéktér radikális felforgatását ígéri a népnek: közvetlen hatalomgyakorlást.

Ez bizonyul illuzórikusnak. Ahelyett, hogy a francia forradalomban – és más 19. századi forradalmakban – megvalósuló népuralom megszüntetné a politikát, maga az apolitikus társadalom lehetősége szűnik meg. Politikai célok jegyében immár az egész társadalom mozgósítható.

Koselleck, a felvilágosodás álmait vizsgálva, a „totalitárius államok” szellemi genealógiájának rekonstrukcióját célozza – akárcsak az ötvenes évek jelentős történelemfilozófusai. Rokona Arendttől A totalitarizmus gyökerei (1958), Löwith Világtörténelem és üdvtörténete (1953) vagy Adorno és Horkheimer A felvilágosodás dialektikája (1944) című alapműve. A Kritika és válság (a decizionista Carl Schmittet visszhangzó) narratívája szerint mindazok az államok, melyekben a politikai hatalomgyakorlás és a magánélet nem válnak szét, ahol tehát politikai célokra fel lehet használni az állampolgárokat, ki vannak téve a haladás, a „közös ügy”, a „küldetés” nevében gyakorolt zsarnokságnak. A felvilágosítók morális diskurzusa minden későbbi totalitárius ideológia alapmintázataként szolgál. A parlamentáris demokrácia ingatagságáról van szó. Krízis esetén mindig érkezhet valaki, aki – a nép nevében fellépve, politika helyett morálról, közös ügy­intézés helyett történelemfilozófiáról beszélve – „egyesíti a társadalmat”, beszüntet mindenféle politikai versengést, eltörli a magán­élet és a politika közti, a felvilágosodás óta rendkívül vékony határvonalat, ellentétébe fordítja a szabadságot és az egyenlőséget.

Hobbes sem, Rousseau sem erről álmodott.

Fordította: Boros Gábor. Atlantisz, 2016, 336 oldal, 3495 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.