Gyenge Zoltán kiváló ismerője és kutatója a német idealizmusnak. Schellingről, Kierkegaardról írt monográfiát, Nietzschével és Schopenhauerrel foglalkozott. Önmagában lelket forrósító, hogy valaki újra és újra visszatér ehhez a korszakhoz (Rüdiger Safranski szavaival élve: „a filozófia tomboló éveihez”), visszahelyezi a filozófia térképére ezeket a szerzőket és a velük argumentáló, a magánszobák félhomályaiban alkotó grafomán szobatudósokat, romantikusokat, költőket, akik egy immár letűnt kor szellemiségét hordozták.
A szerző legújabb könyvének drámai borítója telitalálat: Böcklin egyik leghíresebb, Önarckép című festménye nemcsak tökéletesen kvadrál a nem kevésbé drámai címmel, de expresszív erővel jeleníti meg a 19. század – különösen annak második felére jellemző – egzaltált létérzését, filozófiai érdeklődését. Kíváncsiságom csak fokozta a hátsó borító kissé modoros, nietzschei stílben fogant sorai: „ha úgy érzed, a könyv unalmas vagy érdektelen, csapd a földhöz bátran!”
Nos, az Emberlétünk határai nem unalmas, nem érdektelen, noch dazu kultúrembernek könyvvel amúgy sem szokása csapkodnia, ám ettől még űrt és kérdőjeleket hagy maga után. Mert ha az olvasó (akiről nem tisztázott, hogy érdeklődő outsider-e vagy filozófus) részletesen olvas például Schelling ember- és szabadságfelfogásáról, vagy épp művészet és tömegember viszonyáról, attól még nem jut el emberlétünk határaihoz. Szó esik persze másról is, egy-egy személyes, önironikus bekezdés is akad, meg rezignált kijelentések korunk szellemi sivatagáról, de ez így kevés.
És akadt egy kínos baki is. Egy-egy tévesen leírt szó még belefér, de olyan, hogy dichtonómia, nincsen. Nem elírás: kétszer is előfordult a kötetben, de Gyenge egyik korábbi munkájában is. Korrektorok, hol vagytok?
Attraktor, 2016, 222 oldal, 2900 Ft
