Könyv

Karin Fossum: Elszabadul a pokol

  • - banza -
  • 2017. március 16.

Könyv

Állandóan írunk az ún. skandináv krimiről, de Fossum neve rendre kimarad. Pedig magyarul pár hónapja megjelent kötete remekmű. Itt talán tényleg értelmes a bűnregény kifejezés, hiszen egyrészt majdnem érdektelen, hogy ki a gyilkos, másrészt voltaképpen nincs is gyilkosság a könyvben. Vagy ha még­­­is, az roppant körmönfontan lapul meg a cselekményben.

Dél-Norvégiában vagyunk, de azért senki ne képzeljen szicíliai kánikulát, noha kétségtelenül nagy a meleg, igaz, mindössze pár hétig. Fossum már ebben is szándékosan kerüli a skandináv közhelyekhez kapcsolódó elemeket. De a természet azért valami elemi erővel él és mozog, fenyeget és csábítgat ebben a hideglelős regényben.

Minden egy leleményes, ám irtózatos gonoszsággal kiagyalt tréfával indul, aztán a mértékkel adagolt froclizások egyre morbidabbak lesznek, valahol összekapcsolódnak, és a vége egy pokoli haláleset, ami szinte bizonyosan véletlenül történik meg, és megcsendíti a bűntudat szólamát. Olyan felépítés ez, mint egy piano induló, de aztán a legbrutálisabb fortéig eljutó és ott rémisztő erővel kisülő fúga.

Az alakok mindegyike plasztikus, mindenki esendő és az öklendezésig banális, mindenki kisszerűen gonosz, kivéve a bevándorlókat (és gondoljunk bele, a könyv norvégul 2009-ben jelent meg). A kamasz főhős szörnyű vicceket követ el, ám tettei valamiként mégis katartikusak, hiszen ráébresztik kárvallottjaikat, hogy életük merő hazugság volt, színtiszta önáltatás. Ez a valódi pokol.

Lesz vigasz? Hogy Isten kukán hallgat, az nem kérdés.

Fordította: Patat Bence. Scolar, 2016, 300 oldal, 2950 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)