Állandóan írunk az ún. skandináv krimiről, de Fossum neve rendre kimarad. Pedig magyarul pár hónapja megjelent kötete remekmű. Itt talán tényleg értelmes a bűnregény kifejezés, hiszen egyrészt majdnem érdektelen, hogy ki a gyilkos, másrészt voltaképpen nincs is gyilkosság a könyvben. Vagy ha mégis, az roppant körmönfontan lapul meg a cselekményben.
Dél-Norvégiában vagyunk, de azért senki ne képzeljen szicíliai kánikulát, noha kétségtelenül nagy a meleg, igaz, mindössze pár hétig. Fossum már ebben is szándékosan kerüli a skandináv közhelyekhez kapcsolódó elemeket. De a természet azért valami elemi erővel él és mozog, fenyeget és csábítgat ebben a hideglelős regényben.
Minden egy leleményes, ám irtózatos gonoszsággal kiagyalt tréfával indul, aztán a mértékkel adagolt froclizások egyre morbidabbak lesznek, valahol összekapcsolódnak, és a vége egy pokoli haláleset, ami szinte bizonyosan véletlenül történik meg, és megcsendíti a bűntudat szólamát. Olyan felépítés ez, mint egy piano induló, de aztán a legbrutálisabb fortéig eljutó és ott rémisztő erővel kisülő fúga.
Az alakok mindegyike plasztikus, mindenki esendő és az öklendezésig banális, mindenki kisszerűen gonosz, kivéve a bevándorlókat (és gondoljunk bele, a könyv norvégul 2009-ben jelent meg). A kamasz főhős szörnyű vicceket követ el, ám tettei valamiként mégis katartikusak, hiszen ráébresztik kárvallottjaikat, hogy életük merő hazugság volt, színtiszta önáltatás. Ez a valódi pokol.
Lesz vigasz? Hogy Isten kukán hallgat, az nem kérdés.
Fordította: Patat Bence. Scolar, 2016, 300 oldal, 2950 Ft
